A lány a felismerés és a döbbenet pillanatai utáni első percekben a hányingerével küzdött. Ilyen sötétben még soha nem volt. Ez nem olyan sötét, hogy az orrod hegyéig sem látni. Megértette, milyen a vaksötét. Amikor mintha a fejedben oltják le a villanyt. A halál beállta utáni pillanat lehet ilyen.

A 99 férfi című regényemet közvetve Esterházy Péter ihlette.
Interjút akartam készíteni vele. Beszélgetni kezdtünk.
– A kritika a nagyregények mellett az Egy nőt is fontos alkotásának tartja. Ezt csak azért említem, mert írtam egy versfolyamot, vagy monodrámát, a címe: Az utolsó szerelem hisztériája. Ez többek szerint az ön Egy nőjének a női párja – mondtam.
– És hogy született? Elolvasta az Egy nőt, és megírta a könyvét?
– Dehogyis! Az Egy nőt csak azután olvastam!
– És hasonlít?
– Nem. Az enyém pszichotikus és ezoterikus erotika, míg az öné naturális és logikus erotika. Viszont úgy döntöttem: most már azért is megírom az Egy nő párbajregényét túltéve önön, a 97 esetleírás helyett 99-ig meg sem állok! És ez töredékes, posztmodern lesz, hogy hasonlítson!
– Már a 98 is túltenne rajtam – somolygott.

Technikai hibákat abszolutizáló, anyagtalan rezgések, homályos jelentésű, ám rendkívüli szellemi erőt sugárzó meta-képeket látok. Mintha minden egy Másik Valóság akváriumában lebegne, ahol minden máshogyan van, és ahol ég és föld ugyanaz. Nem katarzissal kommunikál, mint a misztikusok általában, soha nem magasztos hangzású, inkább meditatív, sugárzó szellemi mélységeket közvetít.

Már bő negyedórája figyelhette az éjszakát, amikor hátrafordult, és végignézett a szorosan egymás mellé felsorakoztatott vaságyakon alvó társain. Egyikőjükön megakadt a tekintete. Lekászálódott az ablakból, óvatosan saját ágyához ment, párnája alól elővette szuronyát, és az illetőhöz somfordált. A szobában félhomály honolt. Letérdelt az ágy elé, kihúzta a kést a tokjából és a srác nyakához szegezte. Megrázta az alvó testet, és a fülébe súgta: – Hideg?

Annak ellenére, hogy az igazgató kedvence volt – ezért is alkalmazta –, a titkárnőnek is megvolt a büszkesége. Következésképpen hagyta, hogy a helyi sajtóhoz kiszivárogjanak bizonyos belső iratok, amelyekből kiderült, hogy az igazgató úr az előző évben hatalmas összeget költött egy óriási márványtömbre, amelynek csak a negyedét használták fel a nemzeti költőnek a kultúrház előtt felállított szobrához, a többit pedig odaadta oktatási anyagként szobrászatot tanuló fiának.

Délután Zsuzsival kimentünk arra a környékre, ahol a nagylelkű lányok vidáman árulták olcsó bájaikat. Senkit nem ismertünk, a nagyszájú nővérkém is megszeppent kicsit. A téren vörösre festett, kopott padok árválkodtak, éjjelente fekhelyül szolgálva néhány keserű lelkű részegesnek. Ottfelejtett ócska kabátok, fél pár cipő és molyrágta pléd tanúskodott az éjjeli padlakókról. Ezen a környéken normális ember csak akkor jár, ha elkerülhetetlen.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

Hoppá, párttitkárt még nem láttam templomban. Gál elvtárs egyszerű volt, mint a faék, de amíg nem léptek a tyúkszemére, nem bántott senkit. Amíg. Egyébként nemigen konfrontálódott se párton belül, se azon kívül, hát nem fél a Párttól, hogy templomi esküvőt kér, kérdeztem is csodálkozva, mire Gábor atya kárörvendőn rátett még egy lapáttal: Fél, de az anyósától jobban, mert azzal gyakrabban találkozik.

Későn értek haza, Laura minden tagjában fáradtságot érzett, de látta, hogy Peti léptei is lassulnak. Gyorsan be is kísérte a kisszobába, ahol segített neki átvenni a pizsamát, jóéjt puszit adott az arcára, de mesére már nem maradt idő, a fiú jelezte, hogy mindjárt alszik, úgyhogy a nő gyorsan bedugta a töltőt a Peti oldalán lévő diszkrét nyílásba.

Kikapcsolódás

Lengetted kezedben a lukas zászlót, és énekelted, hogy lobogónk égő stigmája, forradalmunk emblémája, s hogy takarodjon el hazád földjéről MINDEN IDEGEN ELNYOMÓ! MEGSZÁLLÓ HAMIS HONFOGLALÓ!!!… Legyen így. Teljesíthetem minden kívánságodat. Lehetsz te, a hazád és az emberiség is, halhatatlan, bevonulhatsz a Teremtő, a Megváltó és a Vigasztaló szentháromságának birodalmába, vár reád az Áldott Szűz, Jézus evilági édesanyja. Mindez lehetségessé vált! Csak kívánnod kell tőlem: FÜGGETLEN, SZABAD ÉS BOLDOG MAGYAR HAZÁT!

Nagyanyám viszont gyűlölte a romantikát, minden napfényben úszó hajó láttán fél centivel kintebb ült a piros padon. Valérka féltette, hogy a végén még leesik a padról, ezért lemondott gyerekkori álmairól, hogy egyszer majd ő is egy ilyen hajó kapitánya lesz, és megelégedett egy szigetcsépi házzal meg a kék csónakkal.

A templomról azóta (évekkel ezelőtt) lemosták, lekaparták a felírást, de latens nyoma most is fölsejlik. A fotográfia visszavetítését az eredeti helyszínre szántam, ám bizonyos technikai akadályok: nemcsak az ördög művei… Közben Szilágyi Rudi barátunk a lábszárára tetováltatta a fotón látható feliratot, amely kisvártatva (mostanság) lenyúzattatik, és más aspektusban fölkasíroztatik.

Mikor az anyja egyszer elvitte templomba, a plébános lemondta a misét, hogy csikar a hasa, fosik. Nem kell ő senkinek. Azt a likat is azért vájta magának a csűr alá, hogy tudjon elbújni, hogy ne lássák, s ő se lásson senki normális embert. Ott hallgatózik egész nap, várja, hogy sötétedjék bé, s jöhessen ki enni. De hát nem vakond, hanem csak egy leánka. Egy torzszülött leánka. Négy lábbal született, ennyi a baja, s hogy az arca olyan szőrös, mint a macskának. Hány éves is lehet, ejsze megvan tizennyolc. De nem eszen embereket, s még egyszer se hallottam, hogy valakinek ártott volna.

Elhagyatottan pislog utána. Nézi erős vállát, arányos csípőjét. Sokáig áll némán, tehetetlenül. Öntudatlanul, de éppen úgy áll ott, ahogy hatévesen, a szoknyája szélét és az aranylovacskát markolászva a szülei és a bátyja sírjánál, amikor nem értette, miért kerülnek a földbe azok, akik hozzá tartoznak. És ő miért nem ment velük? És ha ők most még a földben vannak, akkor hol lesznek holnap vagy még több nap múlva? A földön vagy az égben? És hová lettek a hangok a torkából, hogy mindezt megkérdezze valakitől?

Én nem ütöttem hozzá. Isten úgy segéljen. Ha nem lenne ilyen rosszféle, rég vége lenne. De ő nem, hogy így s úgy, neki írni kellett az uramnak, hogy én egy hazudós kurva vagyok, hogy én hozzáütöttem, hogy fél tőlem, s jöjjön haza. S az uram neki hitt. S ha csak megvert volna. De éppen így? Mióta ágyban vagyok? Szinte két hónapja…

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

15.

Koppannak sarkaink a macskaköveken, egyszerre lépünk az üres belvárosban, összeáll a ritmusunk, szavaink visszhangoznak. Belém hasít a gondolat: kik vagyunk mi így együtt, és mi minden lehetnénk? Egy pillanatra elmerülök ebben, nem figyelek, észreveszi, elhallgat. Zavart csend, megállunk. Várakozásteli.

Nem tudom, hogyan kell tőled elbúcsúzni…

A mondat elhangzott, gomolyog közöttünk, sűrűsödik attól, ami bennszakadt, amiről nem beszélünk.

Csak ő és önmaga. Sem az anyjáék, az oszi meg az igazgató, sem a caplató iskolatársak, a külvárosi galeri. Sem a függönnyel kettéválasztott koszos alagsori szobában szuszogó-horkoló-fingó-bűzlő családja. Sem az elmúlt hónapokban hol rosszulléttel, hol a súlyával nyomasztó, benne izgő-mozgó lény ne tolakodjon a képbe. Csak ő, végre egyedül ő.

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Tenger!