-
Irodalmi Jelen
Karate és emancipáció – férfiválaszok Grecsótól és Murányitól
HELYSZÍNI
A Férfiválasz című irodalmi esten Grecsó Krisztián és Murányi Sándor Olivér cserélt eszmét nőkről és irodalomról – saját tapasztalataik alapján is. A végén együtt ropták...
-
Irodalmi Jelen
Az első erdélyi magyar e-könyv
HELYSZÍNI
Miért fontos a fegyelem és a racionalitás a költészetben, illetve a politikában a humor; mi az elmúlt húsz év magyar közéletének egyik legnagyobb tévedése; mi szól az ebook mellett a papírforma ellenében? Erről folyt a beszélgetés az első erdélyi magyar elektronikus könyv – az Így működik Markó Béla – bemutatóján Kolozsvárott.
-
Irodalmi Jelen
Együtt emlékeztek a Kárpát-medence magyar fiataljai
HELYSZÍNI
Idén 20. alkalommal került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepének előestéjén a Rákóczi Szövetség fáklyás felvonulására, mely a budapesti Bem téri ünnepséggel és koszorúzással ért véget.
-
Irodalmi Jelen
Egy folyóirat hitele
HELYSZÍNI
A Hitel kezdetben a Kádár-rendszer ellenzéki értelmiségének fóruma volt, mára a nemzeti gondolatot képviselő folyóirat lett. Történetéről, fordulópontjairól, a műhelymunkáról, az esszé műfajáról és a jövőről beszélgettek Szegeden a lap szerzői és szerkesztői.
Kapcsolódó: videofelvétel az estről és interjú Falusi Mártonnal -
Irodalmi Jelen
„Az irodalom egy arisztokratikus képződmény”
VIDEÓ
A Hitel folyóirat szegedi estjére látogattunk el kameránkkal, ahol Papp Endre felelős szerkesztő beszélt a lap múltjáról, jelenlegi arculatáról. Falusi Márton szerkesztőt pedig a politikai költészetről, az internet kihívásairól és a jelentősnek mondható NKA-támogatásról kérdeztük.
Kapcsolódó: szöveges beszámoló az estről -
Irodalmi Jelen
Szóra bírt vajdasági kritikusok
HELYSZÍNI
A Mi fán terem egy FIloSz? Olvass be! című programsorozat a Vajdaságban hiányzó kritikai beszélgetéseket próbálja pótolni. Első alkalommal Falvai Mátyás Gépindák című kötetének szálait bogozták ki a megszólalók.
-
Irodalmi Jelen
„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk?”
HELYSZÍNI
Nem szokványos helyen szólaltak meg Weiner Sennyey Tibor versei és Szeder-Szabó Kriszti dalai a Melodisztikből. Adományként összegyűjtött ruhákat, tárgyakat rejtő zsákok között, a VIII. kerületi Területi Gyermekvédelmi Szolgálat épületében hallgattuk őket.
-
Irodalmi Jelen
Egy és más Méray Tibortól
HELYSZÍNI
Méray Tibor Egy és más című új kötetének bemutatóján egyik beszélgetőtársa, Farkasházy Tivadar úgy fogalmazott: magnót kellene kötni az író oldalára és huszonnégy órában beszéltetni, mert az utolsó nagy túlélők egyike. Azon szerencsések közé tartoztunk, akik most élőben hallhatták.
-
Irodalmi Jelen
Egy csésze vers, egy pohár próza
HELYSZÍNI
Október 11-én, a Kortárs Galériák Éjszakáján a Tat Galériában több program is várta ez érdeklődőket, így az Irodalmi Jelennel közös programsorozat, a Verstörténés újabb felvonását is megtekinthették az érdeklődők.
-
Irodalmi Jelen
Trendi trubadúrok
HELYSZÍNI
A korábban Budapesti Őszi Fesztivál néven futott októberi rendezvénysorozat ezúttal a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében szervezte a programokat, amelyek között sok más mellett láttunk-hallgattunk fényírást és slampoetryt is.
-
Irodalmi Jelen
Filmtettfeszt Kolozsváron
HELYSZÍNI
Az elmúlt egy-két év válogatott magyar filmjei, kerekasztal-beszélgetés a forgatókönyvírásról, közönségtalálkozók ismert filmesekkel, illetve gyerek- és ifjúsági programok várták az érdeklődőket Kolozsvárott a tizenkettedik alkalommal megrendezett Filmtettfeszt Magyar Filmnapokon, amelybe idén először több más erdélyi város is bekapcsolódott.
-
Irodalmi Jelen
Fények között
HELYSZÍNI
A Levendel Júlia, Horgas Béla és Horgas Judit munkáját dicsérő Liget-antológia, a Fénycsóva lobbant 300 magyar verset, 121 képzőművészeti alkotást és 18 kortárs szerzői jegyzetet tartalmaz. A kötetet a vállalkozás nagyságához méltó esten mutatták be a PIM-ben.
-
Irodalmi Jelen
A Pegazus misztikája
HELYSZÍNI
A New York Irodalmi Páholyban mutatták be Juhász Ferenc új verseskötetét, a Pegazus istállóit. Már a címe is vonz, megbabonáz és elgondolkodtat: hány és hány istállót, versenypályát, legelőt járt már be a líra szárnyas lova?
-
Irodalmi Jelen
Czuczor–Fogarasi-emlékkonferencia – Százötven éves A magyar nyelv szótára
HELYSZÍNI
Czuczor Gergely és Fogarasi János a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, több évtizedes munkával készítette el az első tudományos magyar értelmező szótárt, amelynek hat kötete közül az első 1862-ben jelent meg. Az október 6-án és 7-én Budaörsön megrendezett nemzetközi konferencia főhajtás volt a szótár írói és az utókor által oly mostohán kezelt, monumentális művük előtt.
-
Irodalmi Jelen
Versek, gyökerek, vánkosok
HELYSZÍNI
Réger Ádám, a Magyar Napló szerkesztője beszélgetett Iancu Laurával a Kinek a semmi a mindene című verseskötetéről a Magyar Írószövetségben. A moldvai származású költő negyedik kötete az idei Könyvhétre jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában.
-
Irodalmi Jelen
„Attól, hogy nem szálltam el, még lehetnek szárnyaim”
HELYSZÍNI
Az Európa Könyvkiadó jóvoltából Vámos Miklós Szitakötő című, vadonatúj regényét és magát az írót is megismerhette a nagyközönség, humorral fűszerezve.
-
Irodalmi Jelen
A derű hunyorgása
HELYSZÍNI
Bajor Andor íróra, humoristára emlékeztek születésének 85. évfordulója alkalmából a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. Az ünnepi műsort Bajor Ella, az író özvegye és Köllő Katalin újságíró állította össze az ötvenes években megjelent, Kerek perec című kötet alapján.
-
Irodalmi Jelen
„A költő helye üres”
HELYSZÍNI
Kilencven éve született Nemes Nagy Ágnes. A Magyar Írószövetség kétnapos konferenciával emlékezett meg a költőről, íróról, akinek munkásságát, érdemeit, az egész magyar irodalomra és kultúrára gyakorolt hatását mozaikszerűen mutatták be az októberi konferencián.
-
Molnár H. Magor
Szerbkereskedők
Az V. Kultúrcsempész Sínbusz Fesztiválon 2012. október 5-én és 6-án egy 600 kilós szív dobogásába, a „vajdasági vámpírok” irodalomszervező tevékenységébe és a szabadkai éjszakába is bepillanthattunk. Szöveges beszámolónk következik.
-
Irodalmi Jelen
A csoda, a játékos természetű, és a spirituális
HELYSZÍNI
A kilencven éve született és öt éve elhunyt írónőre, írófeleségre, pszichológusra emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében jeles ismerősei, barátai: Träger Gábor személyi titkára, Baranyai László szerkesztő, dr. Haris Éva, aki közvetlen szomszédja volt Polcz Alaine-nek, Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere 2006-ig, és dr. Muszbek Katalin, dr. Pilling János, dr. Schuler Dezső orvos, volt kollégái.