Siker, csend, nők – Győri Könyvszalon, első nap

HELYSZÍNI

A XII. Győri Könyvszalon szombat délutánján a sokaságot számba véve kellemes érzés tölti el a látogatót: a könyvek mégis (még mindig) képesek tömegeket megmozgatni. De vajon tényleg van ok a bizakodásra?

Siker, csend, nők

– Győri Könyvszalon, első nap

A jóslatok szerint a papírkönyv valószínűleg a jövőben is megmarad, a kérdés csak az, mi lesz a lapokon. Marad-e ott például irodalom? Lesz-e rá igény, és mit fog jelenteni a szépirodalom fogalma? Hiszen ha a minőségi kultúra végleg kiszorul az elérhető és nagy nyilvánosságot kapó termékek köréből, akkor akár megtévesztő is lehet a tömeg a Győri Nemzeti Színházban, ahol szombat délután a „magas irodalmat” képviselő szerzők és populáris írók egyaránt színpadra léptek.

Az első beszélgetés főszereplője Fejős Éva, az Ulpius-ház sikerszerzője. A kis terem zsúfolásig megtelt, a közönség kilencven százaléka nő, a székek mellett állnak, lehetünk vagy hatvanan. Fejős Éva épp egy tradicionális thai módszerrel elvégzett műtétről beszél, amelyet végignézett és -fotózott – majd látott egy magyar kórházban folyó mellműtétet is, ahol elájult. Aztán visszatérünk Thaiföldre, és arra, hogyan nem lett belőle spirituális mester – bár egy helyi szent ember, aki az elhunytak szellemét űzi ki a házakból kezében kis haranggal, meglátta benne az erőt.

(Fotó: www.szegedma.hu)

Többen mocorogni kezdenek, kissé lehengerlő a lendület, amellyel az írónő mesél. De a „célcsoport” szemmel láthatóan remekül szórakozik, és Fejős Éva beszámolója valóban nem nélkülözi a szellemességet. „Mi Fejős Éva boldogságtippje?”, hangzik el a zárókérdés, és a választól –„Mindenki higgye el az álmait!” – a teremben a tetőpontjára hág az eufória. Hiányzik most egy kis csend, amely szintén része irodalomnak…

A teremben kicserélődik a közönség, rögtön foghíjasak lesznek a széksorok. Jász Attila költő-író érkezik, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője, aki Csendes Toll élete című kötetéről, s ezen keresztül az indiánokhoz való szellemi viszonyáról fog beszélni. Nyáron megjelent könyve naplónak indult, ám miután a műfaj alanyisága (és az ezzel járó önfeltárás) zavarni kezdte a szerzőt, áttért az egyes szám harmadik személyű beszédmódra. Bár nyilvánvaló maradt, hogy a rövidprózai szövegekben saját magáról ír, Csendes Toll ekkor kelt igazán életre, és lett az író számára egyfajta alteregó vagy szerep.

A beszélgetés során olyan, távoli emberi sorsok bukkannak fel, mint Sherman Alexie-é, a rezervátumban élő kortárs indián íróé, aki gyerekkora hollywoodi indiános filmjeit egészen máshogy élhette meg, mint például mi Európában: azt a képet kellett látnia, amely népéről egy egész világon elterjedt, és amely saját identitásával alig találkozott. (Az 1966-ban született írónak magyarul két könyve jelent meg, a Menekülés, illetve a Junior – Egy indián naplója). Jász Attila kertvárosi indián, akinek rezervátuma valahol Komáron-Esztergom megyében található (közelebbről Tata környékén), ott próbálja minden áron és minden külső kényszerítő erő ellenére fenntartani saját kultúráját. Konok befelé figyelés, elkötelezettség, őszinteség: ez jut az ember eszébe Jász Attila szavait hallgatva.

A költő a természettel való bensőséges viszonyáról mesél, és Seattle indián törzsfőnök híres, 1854-es beszédét idézi: „Részei vagyunk a Földnek és ő a mi részünk. Az illatozó virágok nővéreink; a szarvas, a ló, a sas a mi fivéreink. A sziklataréjok, a legelők harmata, a ló testmelege és az ember – mind ugyanazon családnak tagjai. Így aztán, mikor a Nagy Főnök Washingtonból azt üzeni, hogy meg akarja venni a földünket, sokat kér tőlünk.” E szavakkal megkaptuk a csendet is.

(Fotó: www.wikipedia.hu)

Az introvertált hallgatóság helyére ezután homogén női közönség érkezik, megint megtelik a terem, sokan újra csak állni tudnak: Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című új regényének bemutatója következik. Amikor beszélgetőtársa megkérdezi az írónőt, miről szól a regény, így válaszol: „Egyfajta női fejlődéstörténet, bár ez annyira hülye szó”. A beszélgetés alatt végig megmarad a sokszor mulattató önreflexióknál, folyamatosan kikacsintgat saját szerepeiből. Ha egy-egy megállapítás, gondolat túlságosan fontoskodónak tűnne, elüti egy poénnal. Nem „önreklámoz”, inkább leleplez minél több mindent a szöveg születésének körülményeiről.

Hiteles és hihető, amit a könyvéről mond: a Kicsi Lili elsősorban „olyan nőkről szól, akik saját életükben mellékszereplőként vannak jelen”, és izgalmasnak tűnik az is, hogy a könyvét egyrészt a „furcsa szépségek megörökítésének” szánta, másrészt hogy a regény „nagyon magányos könyv, amely tele van elveszett, beteg, félénk karakterekkel.” A közönséget kíváncsivá teszi a könyv szerkesztésének részletei is: miért készült a történethez három befejezés? Hogyan viszonyul az író a szerkesztőihez, és mit tudhat meg ezen keresztül önmagáról? Végezetül a Kicsi Lili könyvtrailere, mint e viszonylag új műfaj egy darabja is szóba kerül a győri bemutatón.

Egy újabb besztszellerszerzőt, Vass Virágot hallgatjuk még meg szombaton. Kellemes csalódás: nem játssza a befutott írónő szerepét, nem tesz úgy, mintha a siker (és a magas példányszám) önmagában érték volna. Szerényen és okosan válaszolgat, azzal kezdi például, hogy mennyire szerencsés évjáratba tartozik: épp a rendszerváltás idején kezdte felnőtt életét, és akkoriban fiatalítási hullám zajlott a szerkesztőségekben, így válhatott ő is előbb sikeres újságíróvá. A mostani pályakezdőket azonban csak nehéz szívvel tudná arra biztatni, hogy ezt az utat válasszák, szerinte a válság által sújtott médiában dolgozni egyre kevésbé divatos, és sokkal nehezebb is talpon maradni. Az Ulpius-ház azonban épp a gazdasági válság hatására, 2008-ban nézett körül, kiből lehetne sikerszerzőt faragni, és a választásuk rá esett.

Vass Virág arról mesél, hogyan építi fel karaktereit, hogyan nyerik el az először papírízű figurák a személyiségüket, végtelenül leszűkítve ezzelegy-egy történet dramaturgiai lehetőségeit. Az írónő szavaiból az is kiderül, hogy bár azelőtt húsz évig a nyüzsgés, a változatosság töltötte ki az életét, az írói életformára váltás egyáltalán nem okozott gondot neki, és a napi tízórás, elmélyült munka, a világtól való elzárkózás sokkal inkább az igazi természetéhez tartozik.

Legújabb, Krásznájá Moszkvá című regényének miliőjét feltárva szóba kerül, hogyan lett a Szovjetunió felbomlása után Oroszország a végletek országa, miként vált az ottani rendszerváltozás után Moszkva a fényűzés, pazarlás, nagyzolás Mekkájává úgy, hogy közben a kultúra presztízse is meg tudott maradni. Vass Virágból előbújik az újságíró: tényekkel és érvekkel támasztja alá a riportját egy olyan világról, amelyet valóban megpróbált megismerni. 

Lehet, hogy a közönségből nem mindenki lesz Vass Virág elkötelezett olvasója, de hallgatni őt kifejezetten jó volt.

ZB