Rejtélyes vázák, izgalmas piacok – Győri Könyvszalon, zárónap

HELYSZÍNI

A Győri Könyvszalon zárónapján találkozhattunk egy Zsolnay-vázák után nyomozó szerb íróval, a Forrást képviselő Füzi Lászlóval, és meghallgathattunk néhány írói élménybeszámolót a piaci sétákról.

Rejtélyes vázák, izgalmas piacok

– Győri Könyvszalon, zárónap

Vasárnap délelőtt még nincs „teltház” a győri színházban, Boško Krstić szerb író és Villányi László beszélgetésén mégis megjelenik vagy huszonöt érdeklődő. A beszélgetés apropója Boško Krstić magyarul idén megjelent könyve, Az azúr őrzőinek legendája. A könyv műfaját Villányi László költő, a győri Műhely főszerkesztője így határozza meg: poétikus krimiesszéregény. Hát az meg vajon milyen lehet? 

(Fotó: www.meda.subotica.net)

De a Pro Pannonia Kiadó gondozásában megjelent Az azúr őrzőinek legendája nemcsak műfaji különlegességével kelti fel az érdeklődést. Krstić könyve annak a nyomozásnak a történetét meséli el, amely során az író kilenc, a pécsi Zsolnay-gyárban 1906-ban készült azúrkék váza sorsát igyekszik felkutatni. (A vázák közül hatot Bécs városa rendelt, hogy a Wien folyó partjának felújított sétányán helyezze el őket, míg a maradék háromból egy Pécsen maradt, kettő pedig a Szabadka melletti Palicsra került.) Mi lett velük? Hogyan alakult ezeknek a gyönyörű, haragos tengeristent ábrázoló eozin műremekeknek a sorsa? Átvészelték-e egyáltalán a huszadik század csapásait, a két világégést vagy a balkáni háborút?

Nem „lőjük le a poénokat”, hátha sikerült felkelteni az érdeklődést a könyv iránt, amely a beszélgetés alapján mindenképpen megérdemli, hogy minél többen kézbe vegyék. A magyarul kiválóan beszélő szerb úriembert hallgatva (Krstić az, egyből látszik) értelmet nyer a kultúra szó jelentése. És a kulturáltságé, az értékkereső létezésé, amelynek fontos része a tárgyi örökségünk iránti tisztelet, és talán még inkább az, hogy felülemelkedik a nemzeti hovatartozáson. „A határvidékeken élők legfontosabb feladata, hogy megismerjék a másik kultúráját ”– mondja a szerb író. Szabadka, mint a Monarchia egyik jelképe, és Palics, a szabadkaiak legfontosabb üdülőhelye, a Monarchia széthullása és emlékei, valamint a többnemzetiségű közeg sajátosságai egyaránt feltűnnek Krstić történeteiben.

(Fotó: www.primadij.hu)

Egy óra múlva ugyancsak Villányi László beszélget Füzi László irodalomtörténész-kritikussal, a kecskeméti Forrás főszerkesztőjével. Megint valami egészen más vár a – sajnálatosan megcsappant számú – érdeklődőre: egy kis folyóirat-történet, és a magyar irodalmi folyóiratok szerepének változása az utóbbi harminc évben. A Forrásnál például, meséli Füzi, a nyolcvanas években soha nem politizálni akartak (ez volt az az időszak, amikor azok ellenzéki hangvétele miatt a politikai vezetés több folyóiratot ellehetetlenített), csupán egy történeti valóságot akartak leírni, és tisztázni azt. (Az ellehetetlenítés azért bizonyos értelemben a Forrást is elérte.) Aztán jött a rendszerváltás, amely egyrészt egyfajta kultúravédő pozícióba kényszerítette, másrészt az új, budapesti folyóiratok (pl. Holmi, 2000 stb.) létrejöttével küldetésének újragondolására késztette a Forrást.

Szó esik a lap szerzői törzsgárdájáról, központi helyen Gion Nándorról, hiszen a vajdasági író életműkiadásának szintén Füzi László volt a sorozatszerkesztője. („Nagyon belülről írta a maga világát, nagyon őszintén, el kell merülni benne.”) A beszélgetés második részében Füzi László személyes élettörténetéről is hallunk, például az örök kívülhelyezkedéséről, területen kívüliségéről, amely – hogy ne csak az irodalomtörténet tényeivel foglalkozzunk – szoros összefüggésben állhat azzal, hogy a szerkesztő focikapus is volt, márpedig az ő szerepük a csapaton belül ugyancsak a kívülállásról szól. „Mi mindenre gondolnak meccs közben a kapusok?” „Az a baj, ha gondolnak. Én, ha a pályán néha gondolkodni kezdtem, az ellenfél azonnal lőtt egy gólt.”

Végül a kecskeméti irodalomtörténész érzékletesen beszél arról, hogyan határozta meg fejlődését az a paraszti kultúra, amelynek utolsó pillanatait és szétesését gyerekkorában közelről láthatta: „a szegénység kultúráját” és azt, hogy a paraszti sorban élők nincstelenségük ellenére is „a teljes világot átélhették”. Ez a teljesség ma, a nyomor, a szegénység újbóli tömegessé válása idején Füzi László személyes tapasztalatai szerint hiányzik.

A Műhely folyóirat Piac című tematikus különszámának bemutatója az utolsó a XII. Győri Könyvszalon programjai közül, amelyen részt veszünk. A színház Kisfaludy termének széksorai megtelnek – hiszen mégiscsak a város patinás folyóiratának újabb, kívül-belül igényes kiadványáról van szó. A felolvasás-beszélgetés résztvevői megidézik többek között a kecskeméti (Füzi László), a sárvári (Tönköl József), a pápai (Pátkai Tivadar) és a győri (Mészáros Urbán Szabó Gábor) piacokat, Csik Tamás levéltáros pedig a győri vásárok történetéről közölt tanulmányát foglalja össze érdekesen és lényegre törően.

Ha mindehhez a győri diákok által felolvasott, a lapban közölt szövegrészleteket is hozzávesszük – Gergely Ágnes Az isenheimi oltárra című verse például egyenesen szíven üt, de Tolnai Ottó A kisállatpiacon avagy a Kék keresztnél című prózáját is említhetjük –, egyértelművé válik: a Műhely legújabb tematikus száma meg fogja érni a rá szánt időt, egy-két szabad estét vagy – a Piac-szám terjedelmét nézve – akár egy egész hetet.

ZB