a gondolatokat megtanítottam már
hogyan ne féljenek a repüléstől

sprőd a szobornő jó de mégsem az
jó azonban nem finom
most ledöntöd

a háziasszony unalmában
logikatanárt csinál

Szoríts a jelenre fátylat,
s engedd, hogy a földre csöpögjön,
amit a szövet nem tud magába szívni.

Hirtelen tört ránk az októberi este.
Valahol túl hosszan füttyent egy vonat.
Fürdőszobánk ajtaja megint kitárva,
s te kedvtelve nézed ingóságomat.

Márpedig aki gyors az élőbb
szabadulj meg
ettől szabadulj ki

Napnyaláboktól nő a Hold.
Majdnem sötét. Alszik az ég.
Lila tolla lelkembe hull.

egy csepp kávé
a hasamra csöppent
és nem jutott eszembe a szex

Meg-megérint a függöny, fehérre hajtogatva
fehéret, és mindinkább beékelődik észlelésembe a hely

A templomfalra dől, és visszaszámol.
Kivont reggelek, ébredés, ismerős fejforma,
a kávé némán folyik az abroszon.

Hoztál fésűt, tükröt, tükörképet,
falrepedésből mintát, árnyékból szőttest.
Hoztál hétfőket, magányt
Ruháim szagát... engem is te hoztál.

Hat éve hunyt el Lászlóffy Csaba.
Alábbi, 2014 szeptemberében, A hónap írója sorozatban megjelent verseivel tisztelgünk emléke előtt.

Vinynynynynynynynynynyny-
nyog az egér a macska szájában,
felkoncoljuk macskástól...

Bejött a számítás, nincs szabad helyünk,
a valóság üres trójai faló

Csak egy képeslap, s a szelleme,
az egész egy halódó háznyi,
tudom, hogy máshogyan kellene,
S valahol máshonnan vigyázni.

Az ördög nem alszik.
Altat.
(Halmosi Sándor)

A süldő rókán, mely ellopta kenyerem,
átsütött az isteni,
ki Napban megnyilatkozó, s úr éteren,
s ahogy elfutott, bundája s lelke lángolt.

hát lehet a bombatölcsér mellkas-mélye epifánia?
a téren, mit emlék el nem varázsol,
a szilánkos egész felragyog.

ne kérdezd a kudarc kutyáitól
hogy meddig tart a harc

Az éjszaka fáján hajnalok cseresznyevirágzása,
Egész évben tavasz van veled