Ugrás a tartalomra

Embernél ősibb – Hegedűs Gyöngyi versei

EMBERNÉL ŐSIBB
HEGEDŰS GYÖNGYI VERSEI
 
 
üdvtörténet
 
benn 
a farkas kinn a bárány
benn 
a bárány kinn a farkas
 
 
 
veszíthet, mint anyja
 
a láng tavaly félbetört
glória volt. most hasított
körmű állat nyoma. lassan vándorol a szem
vonalától lefele. még három
lábon biceg, mikor lepecsételi a szájat. a negyedik
nyom még láthatatlan. mikor megjelenik,
lepecsételi a szívet. idén
ezt hívom ünnepnek. hogy a bárány csak annyi
vért veszíthet, mint anyja a szüléssel.
a vér pedig maradéktalanul ki tud folyni a testéből.
 
 
 
advent
 
zavaros magzatvíz az ég.
messiást ígér.
a remény szájából
kifordult édesgyökér.
áttetsző a jászol.
kórház elé kitett inkubátor.
 
 
 
embernél ősibb
 
és akkor felüvöltöttem.
egy másik hangon.
egy beszéd előtti nyelven.
egy másik meztelenségben.
mert hiába emberi az anatómia,
ha embernél ősibb a félelem.
a hang talál a testben
semmivel ki nem mutatható üregeket.
ez volt az egyetlen igazi ima:
hisz lehetsz több is uram,
mint kérdés,
aminek felelet-súlya van.
 
 
 
jelentés a szárnyvonalról
 
a madárról nincs közös tudás.
(téli madár. szárnyalásától üres
madáretetőkké zsugorodnak a házak.)
az angyalról nincs közös tudás.
(háborút hoz, akkor is,
ha azt mondja, békesség néktek)
valaki egybe nézi látótereiket.
a következetes félretekintések tereit.
biccentő izom híján
tagadni sem tud.
a madár berlinerkendős
szárnya átkerül az angyal vállára,
és angyalszárny bronzsúlya húzza lefele a madártestet.
valaki testbe nyitja játszótereik.
az angyal kövei
a madár őszének levélnehezékei.
a madár tükre tájolja az angyal felé betlehemeink.
valaki fények nélkül fia után így kutat.
vakfolttevékenység
a kiábrázolódó krisztus-arc.
 
 
 
a kezdet célkeresztje
 
valahogy mindegy
hogy mene 
                                         (tekel ufarszin)
- trendszerűen közlekednek-e a járatok
vagy tal 
                                                    (ita kumi)
- án mégsem mind
- egy az egész testnek csak az arcnak
mert minden megállóban épp úgy a mimikai
izmok üresjáratát éli 
                                                 (éli lamma sabaktani)
az arc, mint most,
hogy metrópótlóra várunk gázolás után.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.