„Tetszik, nem tetszik, Bibinke is hamismás”

Vér köti savas pokollá
A szív szokatlan útjait

A bálna dala szélfúvás / A bálna dala tompított / Farkas-vonyítás

szemlélődjenek bele a világba gönciek,
csendes jelenlétük nyugtasson meg

mióta meghalt a költő,
a tükrök belülről párásodnak

Félrehajolt a töviskoszorú, elment e világból
Megváltónk: villant válla az alkony alól.
S lám, az ezüstharmattól csalva a szörnyü keresztre
éjjeli-pillangó szállt le pihenni kicsit.
(Gottfried Keller)

Adj nekem egy rossz nevet, hogy abban legyek látható.

A szavak befelé nőnek. Teli a has. Jó jel.
Nincs szituáció, csak képletek. Ettem, mégis éhezek.
Figyelmeznek a vak vérerek. Berohansz a szobába.
Mire reggel lett. Anyád már árva.

Mintha volna erő a szárnyában
szétlebbenteni a szélcsendet

Tőle sok új kifejezést tanulok,
például mikor megígéri, hogy jön, s aztán mégse,
azt mondja, nyaljam ki a szíved, Tibikém.

A női közt ma is van sok csodás lány,
ívelt szemöld, tűz-szem, fekete tincs,
görög ecset rakott színt ily paráznán,
újabb piktornak hozzá színe nincs.

Herman Ottó (továbbiakban HO)-emlékévben
tanújeladom, hogy (továbbiakban: hO) polihisztor vagyok.

a semmiben a nincs / emberi szennyeződés.
ám isten-arccá éppen ez szórja a fényt.

Sinkó Ervin (Spitzer Ferenc, 1898–1967) író. Leghíresebb regénye az Optimisták.

Vállat von, elcsöszöd vagy nem csöszöd, gyakran ken lószőr ecsettel,
pipázik közben, kedvence a hemörájt és a holland vaníliás,
hamurojt közvetlenül rozsdára. Elvagyunk, mint be-
és hajadonfőttek.

Kicsik voltunk, de ugrani fél és egész számot is tudtunk.

A szív gravitációs mezeje – a verses fantasy folytatása

A gondolat Golgotája népes.

Költészetében a dél izzó napsütése, kemény árnyai, feszült szenvedélyei vibrálnak.

Az anyakígyó köldökcsakrája a Nazca,
mondja a boszorkány, és hogy Peruba kerül
napkeletről a szellemi centrum.