Nem beszélek mindig a falnak,
de mindig annak mondom az igazat,
elfordulva tőletek, tágra nyílt szemmel.
(Payer Imre)

anyag nélküli matériából épít fel egy világot,
mint a gyermek sámuelt álmából felébresztő hang.

Bal fülemben barbár regősöket hallok,
jobb felől latinul unszolnak az hangok,
másnevű Istvánban győzzem le az Vajkot!

Ne tagadd ki hajlékszívedből a halált,
hisz’ ő is addig él, míg te élsz;
aztán még delfinek is úszhatnak sírodig

van ez az ősi félelem

Nincs több jel.
Adásszünet.
A vers itt megszakad.

Egy nap, amikor nem akarok többé hattyú lenni,
hiába erőltették rám évtizedek óta ezt a szerepet.

Lásd, magamra nem maradt
névadó szó!
Csak a test vízjele:
a por.

oroszlánok lesnek rád a hídon
hová mész?
hová mész?
tán a kemencébe?

Aznap este rendezték meg a hagyományos
Máglyarakást a Diana parkban,
Ezt követte mindig a fáklyásmenet a csúcsra.

ím, az angyal a lábunk alól röppen fel,
mikor álmosan szárnyára tiprunk.
a földdel nem gondolunk embermagasságban.

És a tőrök darabokra
Hasogatják a sötétség iszapjának démonait.

Önző módon / hittem,
minden megszűnik,
ha engem a földbe / temetnek

Törvényszerű: múltnak jelen az ára,
és jelenedért jövőddel fizetsz.

Óhatatlan vonz, ami való,
és érzékeny semmivé igéz.

nem hallottátok? tolókocsival
gázoltuk el az Úristent
tovább biceg a fiú
fa-lába tüzénél melegszik a lány

mindenről tudnod kellene kertünkben halott
vakond mert nem cél az élet szerintem sosem
éltünk otthonos jeges fény semmi költészet

Mindenekelőtt, Ágnes, béjelentem:
e verset farkam és nem szívem írja.
Egyetlen vágyam van csupán: kefélni,
és semmi mást nem vetek most papírra.

A szakadatlan
megtör téged is.
A szakadatlan,
pusztít és teremt
felszökő tengerárt,
hegynek ormát.

Cellámban
1922-ben
két fecske fészkelt.