újrahajtogat az idő,
uv-szűrő-jelen ultraibolyát szed a halál kosarába,
ez a nyári sugárzás sem emberi már,
szupercelláimba szorulsz,
jeges esőmben ázol el.

A nyakamon alig látható
nyomokat hagyott
a bolondok vissza-visszatérő
kényszergesztusa.

Belém harapott a nyár,
robbanjanak föl testemben a kert, ég,
fák, szél.

Lányok érzékeny haja lebben át a
zátonyok közt, s izzik a Nap melírje
távoli fürtben.

A stégen macskák mosdanak.
Csak a tenger marad melletted.

A naptűz párás higanyában derengő reggel
kétes rutinjával kár fejtegetni a Titoktalant

Fejük fölött a nap,
fejük fölött a hold,
mögöttük ezeregy éjszaka.
Marcangolja csontjaikról a húst
az impotens szerető.

A tizenkét csillagjegy női versben

Kő gurul, csobban, ezer szerelmes
apró hullám kel, lankad, majd elsimul,
leülepszik a felkavart iszap,
a tó
már nem emlékszik rá.

nagykabátom a körúti szél,
puha párnám a dunai pára,

Démonokkal veri a kártyát,
vért köhög fel.

Kérdezhetitek, miért távoztam köszönés
nélkül, de a miérteknek néha elmúlásszaguk van,
és kiszámíthatatlanul logikátlan az egész.

mindenről szólni ott
ahol hallgatni kellene
azért vagyunk itt hogy
szívességet tegyünk a történelemnek

Földönkívüliek
A. jönnek és segítenek
B. újra eljönnek és elpusztítanak
C. jönnek és közben valamit előidéznek
D. nem jönnek

A hiányba más tartalmakat illesztünk,
vagy új hiányokat nevelünk,
ne tűnjön fel a föld közönye,
amikor megpróbáljuk rajtahagyni
lábnyomainkat.

a végtagjaim
mint fáradt balerinák
bennem oroszlánokat szelídítenek

A belvárosi épületek homlokzatát is belakják
a szapora lények, eszi a vakolatot a maró ürülék.

Ez az ősz sorvadás. Az őszökkel meghal
bennem egy távoli, halkuló gyerekdal,
amit nem hallok már lassan negyven éve,
nagy égi hangtárban hever félretéve.