Fény

Moccan a tó, s a tó jegén
a légben keringő árnyak,
költik a gyászba merevült fákat,
virágozzatok.

Mire megérted

Eső dobol a kátrányfedélen,
nem ígéri, mit nem kaptál meg soha.
Vetkőzi lombját az erdő,
vert hadak futása.
Görcsös ág újjal
ködökbe markol,
éh van,
szomj van,
és nincsenek rá szavak.

Bűn

– Hová tűntek az álmok szemedből,
hová lett hangodból a dallam?

– Otthagytam egy hajnali buszon,
elnyelte a mentőautók zaja.

– Eljössz-e velem a sárga dombokra,
lesni a ködben rejtőző hegyet?

– Élek, és nincs mentségem erre,
beszennyeztem mindent magammal.

Hősök

Fejük fölött a nap,
fejük fölött a hold,
mögöttük ezeregy éjszaka.
Marcangolja csontjaikról a húst
az impotens szerető.

Patakokban folyt róluk a víz,
bekopogtak a mennyország ajtaján,
Péter ígérte, a Fiú ígérte,
fáj!