Én magácskát okos és alapos embernek ismertem. Ezt a témát már réges-régen lezárták a délibábosan kikapart barguzini zsidó női csontvázzal. Ne terjesszen téveszméket, ez méltatlan magácskához. Inkább olvassa el Illyés Petőfijét. És fogadja el az MTA értékelését. Mi történne a világgal, ha  mindent újra és újra elővennénk? Mikor lenne időnk előre menni? Mit gondol, mindenki azt kutat, amit akar? Hát nem: tanulja meg egyszer végre, a jó todós az, aki azt kutat, amit szabad! Az ember szabad, tehát azt tesz, amit szabad!

Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.

Az elmúlt év kimagasló alkotóinak adományoz díjat minden évben az Irodalmi Jelen. A díjátadóval egybekötött irodalmi estet idén szeptember 15-én délután tartották Aradon, a Jelen Házban.

Há mi van az emberekkel, kérdem, ejszen mindenki Jehova lett.
Lett a nyavaját, aszongya Emre. Ezek a mai fiatalok úgy el vannak fajozva, hogy csak mán otthon isznak pokróccal a fejikbe, hogy senki ne lássa.

A semmi és a minden távlatában nehéz identitásunkat mederben tartani: meddig tartok mint ember, s hol kezdődik a fa? Kinyilatkoztathatom-e a nem emberinek a fájdalmát? Nyújtózkodhatok-e az ég felé? A 2018-as Szégyenhez képest Muszka Sándor legutóbbi kötete, az Idegen állat az emberként létezést nem az elkerülhetetlen halál felől fosztja meg kitüntetettségétől, hanem a semmi és a minden tágasságában. A két véglet dialektikájában egyik fél sem kerekedik felül. Muszka „a semmi ellen a mindent” (Séta) hívja, ugyanakkor a minden kellemetlen szegletén elborzadva azt kérdezi, hogy: „Ugye ez itt még nem az a genny, a kín, / ugye ez itt már a semmi”. Talán ennek az oszcillációnak a végigkövetésével oldható fel legkönnyebben a versek tömörségéből adódó meg-megbicsaklás és a kötet hangulaton túli értéke.

A fekete folyó mentén a hegynek. Beljebb és beljebb a sűrű sötétbe. A füstüveg égre szegezett nap alá.

Egy madártoll lángol a zörgő avarban, sötét nehéz füst, kúszik a dombokon.

Fergeteges székely irodalmi humorestre került sor Aradon!

Október 4-én, kedden délután az Aradi Magyar Napok keretében, az aradi Jelen Ház nagytermében került sor az Irodalmi Jelen gálaünnepségére, melyen átadták az előző évre, 2021-re szóló – 2002 óta évente rendszeresesen kiosztott – díjakat. Jámbor Gyula tudósítása.

Mint akit álmában holtak ölelnek, felkel a nap és nem leli helyét. Magában járja az erdőt s az árnyak,  nyelvén kiáltoz.

Akár növényekről akár állatokról legyen szó, el kell ismernünk, nélkülük szegényebbek lennénk. Vannak dolgok, amelyekre élőlénytársaink segítségével tisztábban ráláthatunk. Őket figyelve érthetjük meg igazán, hiába várjuk, hogy elüljön a vihar. Jobb, ha ehelyett inkább megtanulunk az esőben táncolni, és a pocsolyákat kerülgetve vagy éppen azokban csobbanva gyönyörködni mindabban, amiből életre hívhatjuk a boldogságot. Nehéz egy állatot figyelmen kívül hagyni, és nem is érdemes. Az idők kezdete óta megihletik a művészeket, legyen szó festészetről, szobrászatról, zenéről vagy éppen irodalomról. Lukianosz szamarától kezdve, Albrecht Dürer rinocéroszán át, Camille Saint-Saën Állatok farsangjáig számtalan élőlénytársunk tette maradandóvá az emberek alkotómunkáját. Értekezésemben – a teljesség igénye nélkül – három kortárs erdélyi költő: Sánta Miriám, Muszka Sándor és Balázs Imre József verseiben vizsgálom az állatreprezentációkat.

Úgy élhetsz mindig, ahogy kívántad. Szorítsd hát arcod a fekete földhöz. Sebezhetetlen, akár az árnyak, kívül az időn.

Elérem a napot, a holdat elérem,  – madarak halak árnya volt társam, –  elvisz magával, belélegzi arcomat a köd.

Mások mellett az Irodalmi Jelen munkatársát, Varga Melinda költőt is József Attila-díjasok között köszönthetjük az idei március 15-i kitüntetések alkalmából.

Ez már a hegy, az elvetélt álmok,
a tóban fürdőző lányok, a hold.

Muszka alakjai identitásuktól megfosztott, arc és név nélküli, vegetáló lények. Verseinek nyers őszintesége letaglózó erejű, nemcsak magányba taszított szubjektumai szenvedik el a veszteségeket, hanem időnként az olvasó is kap egy kecses, de határozott tőrszúrást a bordái közé.

Heverni szerettem s nézni az eget
S míg szemem előtt felhők
S rajokban legyek
Mézes csókjával altatott el a dél

Bármilyen műfajban alkot, úgy tűnik, Muszka Sándor mindig nagy fába vágja a fejszéjét. Az irodalomkedvelők többsége Sanyi bá című humoros prózakötetére figyeltek fel, ám azóta két új, „komoly” hangvételű verseskötete is napvilágot látott. Tavaly megjelent Szégyen című könyvének bemutatóján jártunk Székelyudvarhelyen.

Muszka Sándor líráját nem ajánlom nyári olvasmánynak, de ajánlom esős napokra, amikor van időnk több órát is versekre áldozni. Ezek a versek segítenek közelebb kerülni saját belső világunkhoz, őszintébbek, sebezhetőbbek, de sokkal emberibbek leszünk általuk. Verset olvasni kicsit terápia is, lelki szanatórium, ahol mi magunk vagyunk az orvosok.