Ott voltál velünk a rettenet éjjelén.

Istenről gondolkodni már önmagában imádság, hiszen amiről gondolkodunk, belakja a mindennapjainkat, az álomba is beköltözik. A gondolat formál bennünket, és mi is formáljuk a gondolatot, az Istennel teljes gondolat termékeny és jóra vezet, az optimizmus, a derű vagy legalábbis a megnyugvás felé tereli az embert, világosat teremthetünk, nem sötétet.

Novellák a kameránál rovatunk vendége Muszka Sándor volt, aki garántáltan humor csal az év utolsó napján olvasóink arcára.

A fekete folyó mentén a hegynek. Beljebb és beljebb a sűrű sötétbe. A füstüveg égre szegezett nap alá.

A semmi és a minden távlatában nehéz identitásunkat mederben tartani: meddig tartok mint ember, s hol kezdődik a fa? Kinyilatkoztathatom-e a nem emberinek a fájdalmát? Nyújtózkodhatok-e az ég felé? A 2018-as Szégyenhez képest Muszka Sándor legutóbbi kötete, az Idegen állat az emberként létezést nem az elkerülhetetlen halál felől fosztja meg kitüntetettségétől, hanem a semmi és a minden tágasságában. A két véglet dialektikájában egyik fél sem kerekedik felül. Muszka „a semmi ellen a mindent” (Séta) hívja, ugyanakkor a minden kellemetlen szegletén elborzadva azt kérdezi, hogy: „Ugye ez itt még nem az a genny, a kín, / ugye ez itt már a semmi”. Talán ennek az oszcillációnak a végigkövetésével oldható fel legkönnyebben a versek tömörségéből adódó meg-megbicsaklás és a kötet hangulaton túli értéke.

Én magácskát okos és alapos embernek ismertem. Ezt a témát már réges-régen lezárták a délibábosan kikapart barguzini zsidó női csontvázzal. Ne terjesszen téveszméket, ez méltatlan magácskához. Inkább olvassa el Illyés Petőfijét. És fogadja el az MTA értékelését. Mi történne a világgal, ha  mindent újra és újra elővennénk? Mikor lenne időnk előre menni? Mit gondol, mindenki azt kutat, amit akar? Hát nem: tanulja meg egyszer végre, a jó todós az, aki azt kutat, amit szabad! Az ember szabad, tehát azt tesz, amit szabad!

Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.

Az elmúlt év kimagasló alkotóinak adományoz díjat minden évben az Irodalmi Jelen. A díjátadóval egybekötött irodalmi estet idén szeptember 15-én délután tartották Aradon, a Jelen Házban.

Há mi van az emberekkel, kérdem, ejszen mindenki Jehova lett.
Lett a nyavaját, aszongya Emre. Ezek a mai fiatalok úgy el vannak fajozva, hogy csak mán otthon isznak pokróccal a fejikbe, hogy senki ne lássa.

Egy madártoll lángol a zörgő avarban, sötét nehéz füst, kúszik a dombokon.

Fergeteges székely irodalmi humorestre került sor Aradon!

Október 4-én, kedden délután az Aradi Magyar Napok keretében, az aradi Jelen Ház nagytermében került sor az Irodalmi Jelen gálaünnepségére, melyen átadták az előző évre, 2021-re szóló – 2002 óta évente rendszeresesen kiosztott – díjakat. Jámbor Gyula tudósítása.

Mint akit álmában holtak ölelnek, felkel a nap és nem leli helyét. Magában járja az erdőt s az árnyak,  nyelvén kiáltoz.

Akár növényekről akár állatokról legyen szó, el kell ismernünk, nélkülük szegényebbek lennénk. Vannak dolgok, amelyekre élőlénytársaink segítségével tisztábban ráláthatunk. Őket figyelve érthetjük meg igazán, hiába várjuk, hogy elüljön a vihar. Jobb, ha ehelyett inkább megtanulunk az esőben táncolni, és a pocsolyákat kerülgetve vagy éppen azokban csobbanva gyönyörködni mindabban, amiből életre hívhatjuk a boldogságot. Nehéz egy állatot figyelmen kívül hagyni, és nem is érdemes. Az idők kezdete óta megihletik a művészeket, legyen szó festészetről, szobrászatról, zenéről vagy éppen irodalomról. Lukianosz szamarától kezdve, Albrecht Dürer rinocéroszán át, Camille Saint-Saën Állatok farsangjáig számtalan élőlénytársunk tette maradandóvá az emberek alkotómunkáját. Értekezésemben – a teljesség igénye nélkül – három kortárs erdélyi költő: Sánta Miriám, Muszka Sándor és Balázs Imre József verseiben vizsgálom az állatreprezentációkat.

Úgy élhetsz mindig, ahogy kívántad. Szorítsd hát arcod a fekete földhöz. Sebezhetetlen, akár az árnyak, kívül az időn.

Elérem a napot, a holdat elérem,  – madarak halak árnya volt társam, –  elvisz magával, belélegzi arcomat a köd.

Mások mellett az Irodalmi Jelen munkatársát, Varga Melinda költőt is József Attila-díjasok között köszönthetjük az idei március 15-i kitüntetések alkalmából.

Ez már a hegy, az elvetélt álmok,
a tóban fürdőző lányok, a hold.

Muszka alakjai identitásuktól megfosztott, arc és név nélküli, vegetáló lények. Verseinek nyers őszintesége letaglózó erejű, nemcsak magányba taszított szubjektumai szenvedik el a veszteségeket, hanem időnként az olvasó is kap egy kecses, de határozott tőrszúrást a bordái közé.