Rónai Balázs Zoltán történetei tele vannak abszurd fordulatokkal, humorosan fanyar kiszólásokkal, és Woodstock hangulatát idéző politoxikomán élménykereséssel – igaz, a háttérben nem Jimi Hendrix szól, hanem az AC-DC, de ez már részletkérdés. Szóval olyasmi az egész, mintha Hajnóczy szövegeit egy London Dry Gin-es palackon keresztül próbálnánk olvasni varázslósipkában és Batman-köpenyben. Rendkívül egyedi szövegek.

Rónai-Balázs Zoltán az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen (K 11-es) standjánál szeptember 4-én, szombaton, 15 órakor dedikál.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Csak ekkor jutott eszébe, hogy oldalra nézzen. Pedig az ilyesmi ilyenkor tanácsos. Hogy ki van még ott, az ágyban. Mert az nem mindegy. Látott egy másik takarót. Az erősen domborodott. Na, ki lehet? − vetődött fel benne, de úgy vélte, hogy ennyi információ jelenleg elég. Ő most egy Amundsen, egy Kolombusz, neki fel kell fedeznie a retyót. Ami ott lapul az ismeretlenben. Csak ne legyenek benne bennszülöttek. Az most nem lenne szerencsés.

„Vagy itt vannak a Hófehérnépecske című parafrázisban a törpék (töpörcsegek), akik az egy szál, de nem éppen szálas (a népszerű Trónok harca tévésorozatból „kölcsönzött”) Tyrion Lannistert kivéve nem mások, mint Fekete Vince, egy bizonyos „György Úr” (akinek személyében György Attilát gyanítom), Lázár László, Molnár Vilmos, Muszka Sándor és Sántha Attila. Nyilván afféle baráti fricskázás ez, mert ha a székely ember arra született, hogy állandóan csak bosszantsa a felebarátját, az írók sem lehetnek ez alól kivételek.” – Rónai-Balázs Zoltán olvasónaplója Orbán János Dénes Véres képeslap Erdélyből című kötetéről.

Jelen esszében olyan reprezentatív kortárs magyar költők verseit fogom vizsgálni, mint Kemény István, Géher István, Bíró József, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Rónai-Balázs Zoltán, Böszörményi Zoltán vagy Payer Imre. Lírai beszédmódjuk látszólag teljesen eltérő, mégis mindegyikük költészetében – elsősorban inkább tematikai-motivikus szinten, semmint az elsődleges lírai beszédmód szintjén – felfedezhetők hasonló törekvések és üzenetek, már amennyiben a kortárs magyar költészet kapcsán szabad az értelmezőnek az „üzenet”/„jelentés” terminusokat használnia.

Lajos, a Kőszikla, mint eleven képzavar, enyhén imbolyogva megindult, és mindenki remélte, hogy tényleg vesz töltött káposztákat, nem pedig leakad a Lillában. Kolbi hitt neki. Ezt onnan tudtam, hogy láttam, amint megnyalja a szája szélét. Ez hit! Ez a hit! Mi is hittünk: bevertünk egy aperitifet. Aztán még egyet. Aztán kértünk sört is. Teóriák születtek arról, hogy csak egy mikró van, lassan melegszik az a sok téká. Lassan. De majd milyen jó lesz! Ha megjön! Megjön?

Önzés, kapzsiság, röhögés. Patakvér meg Minden. Felhőtlen szórakozás a Negatív Gömbön innen és túl, miközben horkolnak az istenek....
Megdöbbentő, dögletes humorú fantasy-paródia. Vigyázva olvassák! Sosem tudhatják, mi vár önökre a következő oldalon. Főhősei megbízhatatlan, pitiáner, csetlő-botló csalók, a mellékszereplők egy kicsivel sem különbek, az elbeszélő pedig annyira rosszindulatú és cinikus, hogy csak mély megvetéssel szólhatunk róla. Egy rakás handabandázó széltoló valószínűtlen kalandjai!

Idén is megrendezték a költészet napi Versmaratont, amelyet a Magyar Rádión keresztül a távolból is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. Az év versei 2017 antológia szerzői egyórás szekciókban váltották egymást az Akvárium Klubban, és nemcsak felolvasott verseiket ismerhettük meg, de önmagukról, ihlető forrásaikról és terveikről is beszéltek.

„Látni kell, hogy Murányi nem vándorol, mint Ábel, hanem egy posztmodern ingázásban él, mindkét helyen, a városban és az erdőn, pestiek és erdélyi falusiak között is megtalálva kényelmét és kényelmetlenségét, hogy vágyjon oda, és elmenni akarjon onnan.” Murányi Sándor Olivér Medvenézőjét Rónai-Balázs Zoltán olvasta és elemzi.

Rónai-Balázs Zoltánnal Varga Melinda beszélgetett.

Jakatics-Szabó Veronika festménysorozata az alvó Botondkát jeleníti meg. A kis múzsa lénye A hónap alkotója rovatunkban Rónai-Balázs Zolán verseit fűzi egybe.

Az én űrhajómban már rövidülnek nappalok,
a sejthalál kis technikusai bütykölgetnek rajtuk,
bizonytalan határidővel, és mégis,
mintha minden évvel egyre
gyorsabban járna a kezük.

Így megy a világ is előre,
tanulván új s új korszakot.
Nem tudva mi lesz, és nem tudva, hogy lesz,
igyekszik, időnként lerogy.

A költemények eszenciája, szómágiájának alapja nem más, mint a szeretet, ezért egyetemes, bárki számára kódolható lírává tud válni. Az első ’botondka’ az Irodalmi Jelen nyári képeslapblokkjában látott napvilágot, a költőt lapunk motiválta a folytatásra. Januárban A hónap alkotója rovatunkban ezt a folyamatot követhetik nyomon.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

az első nyarunkat írom meg neked,
amelyben te, akár benned a jövő,
cseppnyi vagy még csak és csemcsegő,
pedig már kétszer hasadról hátra
fordultál, és nevettél apádra,

anyádra is, aki lélekre nőtt,

alakra meg, mint szülés előtt,

„Ilyen Acsai egész költészete. Úgy is mondhatnám, otthonos. Csak mintha valaki felkapcsolt volna egy varázslámpát, varázsnapot vagy -holdat, amitől észrevesszük, amit amúgy nem. Észrevesszük a láthatatlant a részletekben, apró kis történésekben, tárgyainkban, melyek egy érintéstől átlényegülnek.” – Acsai Roland Szellemkócsagok című könyvéről Rónai-Balázs Zoltán írt.

Milyen kár, szól egyikünk, szól másikunk, milyen kár,
hogy az ég felhős ma, így nem lesz naplemente!
Pedig az gyönyörű itt, ahogy fellángol Miami
a túloldalt, és vörösbe borul a víz!

Az Irodalmi Jelen csapata október 4-én, népes közönségével együtt ünnepelte 15. születésnapját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Komoly és vidám felolvasások, slam és vetítés, ünnepi falatok – beszámolónk a helyszínről, sok képpel.