A ló beszökött a kertbe, és épp Alma bazsalikomjából lakmározott. Pont a bazsalikomot nézte ki magának. Második emeleti hálószobájának ablaka elé állított székéből a beteg Alma csak nézte, nézte a lovat – és semmit sem tehetett a pusztítás ellen. Mondta a férjének, Pietrónak, hogy ne vegye meg az állatot, ám ő azt felelte, már egy hónapja csak erről álmodott: egy lóról – fehérről, szárnyakkal. Amikor tudomást szerzett erről a rozoga példányról, amelyet eladásra kínáltak egy közeli farmon, megvásárolta, és hazavitte, hogy majd ő meggyógyítgatja.

„Megvakarom ekcémás szemhéjamat. Dan nagyot húz a sörből, majd böffent egyet. Elmesélem neki a medvés automatát. Megmutatom a faliújságomat, majd a kelletlenül fogadott decemberi üzeneteket, amelyek még mindig az asztalon hevernek. Dan elolvassa az utolsót, majd úgy elkezdi rázni a nevetés, hogy elereszt egy galambot, és még csak elnézést sem kér érte.” – Sarah Sorensen novellája Mohai Szilvia fordításában.

„Diana hercegnő magányos kis szigetére már ellátogattam egyszer, hogy jelet küldhessen nekem, és a pápa volt a B tervem. Abszolút logikus választás, tekintve, hogy azt szerettem volna eldönteni, elvetesselek-e, vagy sem.” – Tree Riesener novellája Mohai Szilvia fordításában.

Nem vagyok negyvenöt vagy nyolcvanhárom, és senki sem kap a vállára, hogy belegázoljon velem akármilyen tengerbe. Nem tanulok sakkozni, és te sem veszíted el az ártatlanságodat. Nem építesz tornyot kavicsokból sírköveken; engem pedig nem rabolnak el a pihenő anyám karjából.

A férfiaknak nincs fejük, vagy ha van, fekete puhakalapot viselnek, a karimáját égő cigarettájuk fölé húzzák; azok, amelyek papírfiguráknak tűnnek, nedvesek és gyűröttek, a többiek pedig felfúvódottak, és mostanra mindegyikük ezüstös fegyvert tart fekete kesztyűs kezében. A távolban lövések hallatszanak, meg a lepattanó golyók sikolya. Néha egy-egy férfi a mellkasához kapva a földre zuhan, de egy pillanat múlva felkel, hogy tovább üldözhesse a nőt a zűrzavarban.

Sokak szerint hatalmas tragédia egyedül meghalni, úgy, hogy nincs ott senki, aki látná.

„Hazaviszi magával a vak koldust, mintha csak tombolán nyerte volna, megeteti, megfürdeti, és eltöltenek együtt pár kellemes órát. „Pazar” – ítéli meg a helyzetet a másik, miután jól végigtapogatták egymást. De aztán eszébe jut, mégis mi lesz most?”

A legjobb dolog, ami a búcsúzáskor elhangzott: „Száz év múlva fehér régészek fel fogják nyitni ezt a koporsót, és látván, hogy üres, azon gondolkoznak majd, hogy vajon ez mit jelent.”