Boldogult ifjú (ilyen is volt) újdondászkorában egyszer (nem csak egyszer…) verbális inzultusban részesült a Szerző (itt „gyorsreagálású” írásokat kattogtatót jelent, aki később kertet megszerzővé avanzsál). Falusi riportútra indulván egy belvízben tocsogó mező közepén, békalesen ott állt fél lábán egy gólya. Szerzőnk felkiáltott: „Egy gólya!” A megyei újságírásban jócskán „elhasznált” fotós kolléga, a gépkocsi vezetője érdesen: „Na és, az a dolga, hogy ott álljon. Micsoda aszfaltgyerek!” Utóbbit Szerzőnkre értette.

A kilencvenes évek egyik könyvhetén az Örs vezér téren egymáshoz közeli sátrakban dedikáltunk. Menet közben Tandorihoz fotós is érkezett, talán a Magyar Narancstól. A nekikészülődés, beállítás közben, a harminc fokos hőségben előkerült a fotóiról jól ismert jambósapka is. Fel is vette. (Divattörténeti kitérő: karima nélküli, kötött sapkáról van szó, mert egyes vidékeken más fejfedőket is így neveznek.) Somolyogtam, hogy a külsődleges jegyek a formalitásokra nemigen adó szellemeknél is a már kialakított „imidzs”-hez tartoznak.

„Bemutatkoztam, előadtam kérésemet, s az élő klasszikus nagyon kedvesen nyomban elutasított. Valami olyasmire emlékszem, hogy „idős ember vagyok már, nem adok interjúkat”. Bár akkor nekem az jutott eszembe, hogy évekkel előtte az író börtönből szabadulása után több nyugati lapnak is beszélt változatlan baloldali elköteleződéséről meg egyebekről, de az őt körülvevő világot már nem illette kritikával.”

Megérkeznek Győrbe, a Batthyány tér sarkán álló – eredetileg szakmunkástanuló-szállásként szolgáló, egyébiránt ma is meglévő – épületbe. A benttartózkodás bizonytalan kimenetelű, akár őrizetbe vétellel is zárulhat. S akkor belép a pufajkások parancsnoka – aki régi, fiatalkori dorogi ismerőse Grosicsnak, így tegeződnek.

„Az egyik legemlékezetesebb mozzanat mindmáig a második napi Csurka–Berecz asszó maradt. Retorikailag is. Csurka, akit egyébként abban az évben szilenciummal sújtottak, így kezdte: »ég az ecsedi láp«, majd személyes ügyeit az ország gondjaiba ágyazva fejtette ki.” – Marafkó László tárcája.

„Később, amikor már több látogatás után jó viszonyba kerültünk, szókimondó feleségének négyszemközt elmeséltem a groteszk emléket. Egyáltalán nem lepte meg. Nem titkolta, hogy Tamási idegeit megviselték a forradalom utáni évtizedek, sokszor érezte, hogy bármikor újra eljöhetnek érte. S azt is, hogy esetleg provokálni akarják…” – Marafkó László tárcája

„Ha akarják, ha nem, belémfürödnek” – mormolta a Nagy Szobrász, miközben aláírta a végrendeletét a hamvasztás utáni balatoni szétszóratásáról. – Marafkó László szatirikus szösszenetei.