Hogy a költészet valóban mennyire trendi még járvány idején is, nemcsak a Petőfi Irodalmi Múzeum népes közönsége bizonyította az Irodalmi Jelen díjátadó gáláján, de azok a fekete-piros, feliratos szájmaszkok is, amelyeket Viola Szandra munkájának jóvoltából viselhettek a rendezvény résztvevői.

magyarokat is elárultak Trianonban,
vörös forradalmat varrtak a nyakunkba,
szeletnyi ország, mi megmaradt,
és a kongó harangok hangja bennünk és mindenütt.

Ebből a rám nehezedő világból, én csak a tavaszt értem,

Én is úgy kóstollak meg, nyugodt, ráérős türelemmel, hogy tovább tartson a részegítő aktus, simogató ujjaim vándorlása bőrödön

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

ezeréves vágy kúszik az égbolt testére

Látom, amit felkínál a látomás, törvény, szív és fogalom.

senki sem éhes a szóra de kívánja a kimondhatatlant a feltörő öröm ízét a koriander illatát a tüzet a lázadást a pillanatot amikor nem kell megalkudni senkivel és semmivel

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

Törvényt bont a kényszer, lerántja leplét a valóságról, kitakarja vézna testét,

Lóg az égen a fáradt hajnal lába.

Az ezüstfényű ragyogásban,
amerre nézek
fekete rózsák
vérben izzó vörös kemencéje.

Heverni szerettem s nézni az eget
S míg szemem előtt felhők
S rajokban legyek
Mézes csókjával altatott el a dél

a fagy virágai se díszítsék rólad álmodott álmaim.

lángját az égnek
magunkhoz öleljük,
tisztára mosva
bűneinket
vezekeljünk 

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

„Egyértelmű a szerzői szándék. Egyértelmű, hogy – Pascalhoz hasonlóan – szorongunk a lét (a szellem?) megfoghatatlan természete miatt, egyértelmű, hogy a létezés törékeny volta váltja ki a lélek megrendülését, egyértelmű, hogy a földi élet és a kényszerleszállás állapotában vergődő repülőgép között lényegi különbség nincs.” – Hegedűs Imre János kritikája Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című kötetéről.

Tájakat képzelek neked, szőke homokpartot, ahol a szerelem naponta kiköt.

„A gondolat és a gondolkodás – mint a legspecifikusabb emberi tudatfunkció – Böszörményi költészetének sarokköve, örökké visszatérő megváltásmotívum az erodálódó emberi minőség, a közöny, az ostobaság közepette. A Kényszerleszállás…-ban valósággal piedesztálra emelődik, ez kölcsönzi az Ember legfőbb méltóságát, s Blaise Pascal örökérvényű allegóriáját is eszünkbe juttatja.”

legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén