védtelen vagy Te is,
mint egy elrontott hasonlat

Mennyei zongorák,
mint gubbasztó ősmadár,
szárnyai alatt a lendület
hullámzik selymesen és hópuhán.

Az életem egy névutó;
befut alám, mire fölér,
hónapokon általfutó,
bágyadt cigarettafüzér.

Tobolszkból
rabok halálhörgését sodorja át a szél...

A témák egyelőre túl fogasak, nehéz őket meghegedülni,
de tehetségnek nincs híján költőnk,
kíváncsian várjuk, mikor gyantázza meg
rendesen a hangszert,
s mutat nekünk komoly kompozíciót, átütő poézist.

Fekete ruhák
száradtak a kötélen
tizenöt évig

A buszsofőr és az unatkozó jegyszedő
között szárnyat bont az ajtó,
mint egy kivilágított példázat,
amelyben valaki nem áll helyt

Álmomban beleestem egy
zseb-univerzumba. A kör-alakú
szobák belülről nyolcszögűek voltak,
odébb kúsztak a pontok a helyükről, és
egyre forróbbak lettek a falak.

Vesd le vándorruhád, Vergilius,
öltözz ünneplőbe! Eleget szolgáltad Dantét,
gyere, ülj közénk, kémleljük együtt az égboltot!
Későre jár. A pokol kapuit már bezárták.

A prózaírók kasztrált költők – verses tudósítás Kollár Árpád, Orcsik Roland, Sopotnik Zoltán és Térey János kolozsvári estjéről

A vársétányon ugróiskolázó falevelek között
szoknyáról lepördülő fényfodrokkal babrál az ősz,
kigombolt gondolataim alatt fáznak a nyugati ostorfák.

A ház közben mozgott. A falak naponta elmozdultak,
egyszer ott aludtam, és reggelre kisebb lett Nadin szobája.
Később eltűnt a mosdó, és fű ütött át a konyha kövén.
Conorék a piros szobából néha teszteket küldtek,
ilyenkor Nadin dalait dúdoltam,
és ikszeltem órákon át.

Olyan ez, mint pókerben
a kezdők szerencséje,
apró arany csillan a földben,
amott ezüsttörmelék.

Olvasó, ne csodálkozz, mindez csak egy kis
Molnár Vilmos-i abszurd,
nevess inkább, s lapozz,
hogy újra nevethess,
nem székely góbéság,
de nem is komor szürreál,
néha csak olyan, mintha élnél.

Magam vagyok, nem találom a helyemet
sehol, mintha a parkoló foglalt volna,
így hát forgok megállás nélkül, hátha
felszabadul egy hely, akár egy kosár a
nagyáruházba

Az ecsetet végighúzom
a melleden,
eltakarom a tumor
szürkületét a szív felett.

Milyen kár, szól egyikünk, szól másikunk, milyen kár,
hogy az ég felhős ma, így nem lesz naplemente!
Pedig az gyönyörű itt, ahogy fellángol Miami
a túloldalt, és vörösbe borul a víz!

ha azt hiszed semmi sem lehetetlen
akkor meséld el a vaknak miért szép a naplemente
vagy hogyan ásítanak a macskakölykök

olcsó kölnit, s alig-borostát
hord magán a magány, itt a Blahán,
hol lassan sátrat bont az áhítat.

Az Irodalmi Jelen az 1956-os forradalomra és szabadságharcra kortárs és klasszikus irodalmi művekkel emlékezik. Összeállításunkban Faludy György, Márai Sándor, Szőcs Géza, Somlyó György, Illyés Gyula, Böszörményi Zoltán, Nagy László, Száraz Miklós György, Hajnóczy Péter, Hegedűs Gyöngyi, Szabó Lőrinc, Tőzsér Árpád, Petőcz András, Vekov Károly, Deák-Sárosi László verseit, rövidprózáit, a forradalommal kapcsolatos értekezéseit olvashatják.