tükrök nélkül beszélni a fényről.
a vasárnapra kapituláló fizikusokról,
már majdnem a kimondott
kettős természetű bizonyosság,
hogy juthatunk
5-ről a 6-ra egy bukott forradalommal

Az igazságot a fikcióból kell kivonnunk. Remélem,
sikerült forradalomról és lélekről olyan fiktív történetet
összehordanom, amelyből a forradalmakat s lelket tekintve
valami igazságféle kivonható.

,"nem csinálunk forradalmat", szólalt
meg az apád, és felpofozta az anyádat, meg
agresszív is volt nagyon,mert félt, az egyéves
fia meg sírt, mert éppen jött a foga,meg nem
volt már teje az anyádnak, és közben a lövések,
a Kálvin tér felől, meg a tankok ---, miközben
a bizonyíték ott lapul, bent a padlórésben ---

Ebben a versben, amit most építesz magadnak,
megtanulod, miként maradj látható láthatatlan.

Olyan a hajnal, mint egy befőtt
Impressziókat konzervál.

míg rátenyerel a felforrósodott lécre
hátad a kertnek vetve sikítasz
stop

az asztalra szórta nyugtatóit
ez szilva
ez körte
ez barack
ez málna
ez virágoskert
ez a gyerekkor

A pince mélyén
az a jégkamra nem a tudatalatti,
hanem az örökkévalóság.

Szarvassá változott.
Csillagképét bűvöli
egy szitakötő.

A kocsmánál lovam megáll,
lehull rólam az ősz.
Elmossa bor özönvize,
fehér, de jó erős.

Álmaimban a város felett
terpeszben állok
az égre visszadobott
hullócsillagok között.

fut tovább a levegőben,
a kertek házában éjjel
a végtelen

nem minden az évszakon múlik.
hanem a mesterlövész
és a fotográfus között feszülő íven,
ami a katona mellkasán át vezet.
a kiontott véren tükröződve
lombja lesz a fáknak

hajad rajzol furcsa metszeteket,
ahogy száll és száll az esti égen,
az élet szép, szörnyű véletlenében.

Míg leborulsz hamuba, porba,
s gyónsz a tovaillanó pillanatnak,
vézna bokraim alól leslek,
puha illúziókkal betakarlak.

Létnek széles sávjait ötvözi egybe a nagy mű,
szürke, sivár jelenünktől röppen az éteri síkig.

láthatatlan íveket rendezel vaksi kezeddel
a kereten túli semmibe.

Búcsúzunk a 87 éves korában elhunyt Csoóri Sándortól, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőtől.

Elképzelem magam
százévesen:
ráncos krokodil, aki bárokban találkozik veled
szomorú hétvégék
lila fényében,
fejemet a válladra hajtom,
és vég nélkül vitatkozunk,
én a szigonyommal,
te a toldozott hálóddal.

a sárkányt védetté nyilvánították az állatvédők,
az unikornist kilőtték,

most dísz egy svábhegyi villa falán.
a nagyablakon mesemondók bámulnak be,
játszótereken gyermekmosolyokat koldulnak.