Egy adott ponton seb keletkezik, tűszúrásnyi helyen behatolnak a parazita gondolatok, párhuzamos univerzumok és megsokszorozódó  énképek erdején vezet az ember útja,

Szívemben füstös kocsmavirág nyílik, didereg karcos, kehes átok bennem, fekete kendőm éjek feketítik, segíts, Virradat, dalokat lehelnem!

az állam nem egy ország és nem egy nemzet. az állam egy álom. néhányaké. belehajtják néhány magasztos  államálom miatt.

Végigereszkedtem Dante bűvös útján, Vergilius nélkül, aki őt vezette. Nem riasztott el Cerberus ugatása; Csontomról a húst egy bögöly leette. Leereszkedtem egy bánya-sötét aknán, társakat fürkészve romlott alvilágba’, de csak egy félig nő, hátulról meg kecske dörgölődzött kéjjel, ismerkedőn hozzám.

Siratlak téged az ünnepi asztalnál, siratlak, lélegző öröm. Először óvatosan jöttél, két héttel később már vártál.

A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

Esőt mondanak, jön a te időd, Mária, rügyfakasztásra, és újabb borsók vetésére, hogy a hüvelyből kiugró fénygolyók az értelem lángjával döngöljék földbe a maradék roncsokat.

Kockás pléd az állandó útitárs, ha az elszánt vacogás ráhegesedik.

Egyszer jó lenne a közbülső tetőre tükröket szerelni, ahonnan fordítva ugyan, a bal kéz jobb felől,  a jobb pedig balra, de belátnánk egymásba.

Magzatpózban
Kutyám sírjában
Heverek

De hogy éppen Petőfivel, aki, ha elsétálna mellettem az utcán, napszemüvegben és szarvasbőr zakóban, talán rám sem pillantana.

Az Irodalmi Jelen szerzői, jelenlegi és egykori szerkesztői március 14-én fontos állami kitűntetéseket kaptak. Korábbi, lapunkban megjelent verseikkel, rövidprózáikkal és más anyagokkal ünnepeljük őket. Hamarosan mindeniküktől új műveket is olvashatnak az Irodalmi Jelenen! 

Pandora, Elpist csak akkor engedd,  ha leharcolt a föld, és vér  már nem ivódik, gyökér nem tapad, és robban a nap.

A tűlevelekből kinőtt a tenger, az ég felé hullámzott, ringatott, elsodort, ringatott és elsodort. 

Kérges földbe mélyesztett körmök. Fájdalma. Befelé nő tovább. Lágy alma.

Ne nézz a tükörbe, ha kérhetem! Aki csalódik, mindenben csalódik, menekülne, ha tehetné,  de nincsen is hova, s mára már értelme sincs, s a rosszkedv szembejön veled, magadra, ha nézel, ezt fogod megpillantani, s ez magában is visszatartó erő: elhagyatva mindenek által.

„Jó, jó!. . . adok írást – Károly emígy szóla -  Akár Arany bullát, ha időm lesz, róla:  De most, riadalmán ily szörnyü veszélynek,  Mi helye, mi sorja efféle beszédnek!”

a csillagok hunyorgása olvadjon fel lábad zsibbadásában. érezd ahogy a szavaid a víz szavaivá lesznek és hangyák hordják szét tüdődből a hangod.

A költői táj ege hideg és idegen a szilárd földről nézve,    de ha a betűk zenéje  feloldja a józan ész-övet,    és lemossa a célszerűség  mérgezett ingét, 

aki korán elveszít ajtótól ajtóig zuhan összemosódik a belépés a kilépéssel nem tudja hova érkezik távozik sovány lesz  illatos hajú lányok zongoráznak a bordáin