csodaszép az új hó, vasalt damasztabrosz kertemben. a fagy, mint a hajra permetezett lakk,  megőrzi a piciny lábnyomokat.

Decemberben  sincs hidegebb,  csak több a fehér és a kék a levegőben. Születés is, halál is színarany.

   Minden megtörtént: térképek, legendák ösvényein kúszik az Idő felém, ez itt a Kezdet Földje, halál és születés hajléka, köröskörül a teremtés szétszórt titkai. Mennyi kő, és káprázó meztelenség, por-lakoma, sziliciumhajnalok!

Ha utolsó szalmaszál ez, nem engedem el, míg élek, kelő nappal egyre fogyok, halált hozó fűre lépek.

A gondolat papírmadár

A ház, ahol várni foglak, egy sötét erdőben világít, harkályok kopácsolnak a fatörzseken,  medve is jár arra, döcögve, éhesen. 

Minden alkotásban a Fennvaló jelképei, imádható-e, ami megszerkesztett, vagy az talán hamis?

Az én Istenem egy örök- mozgó, parányi kis motor, mely az elektronokat hajtja az idő végéig, és tovább.

Vége lesz majd mind a tudásnak. Elvész várt palástod.

amit az anyám nem tudott megadni  háromszor kérem kedvesemtől vissza 

Elképzelem a tenyeredet.  Az életvonalon patak folyik a csuklódig,  a partján egy daru halászik,  lábai közt apró halak siklanak el.  A daru és a halak is én vagyok. 

Gyalog megy hazáig, román vidéken át.

Mindketten tudjuk, hogy minden csak megvilágítás kérdése.

Eltűntek a hattyúim,  tisztáltalan az ég odafent,  foltokkal teli, mint egy lehunyt  szemfedélkupac, hová kerültem –  nincs kiút innen, uram?  Hall engem valaki?

Csenevészen bújunk meg zöld hajtások között, mint félrebecsült ígéretek, öntözetlen vetés.

Patinás templomtornyok,  Kósza fecskék, lassuló tájak,  az ajtók a jobb oldalon nyílnak. 

Lépj a mező közepére, kedves.
Bokádat csodálja száz huncut pipacs.
Kába délutánom így lehetne teljes,
tekintetedre szomjazom. Itass!

A fekete folyó mentén a hegynek. Beljebb és beljebb a sűrű sötétbe. A füstüveg égre szegezett nap alá.

Nekem már csak a cirkusz maradt: a csillogó manézs-magány, a soha fel nem növés illúziója, két bukfenc között is a belső mosoly, nevetésen feszülő kíntorna.

A hegyek felédmagasodnak, De árnyékot csak rám vetnek: