A költői táj ege hideg és idegen a szilárd földről nézve,    de ha a betűk zenéje  feloldja a józan ész-övet,    és lemossa a célszerűség  mérgezett ingét, 

aki korán elveszít ajtótól ajtóig zuhan összemosódik a belépés a kilépéssel nem tudja hova érkezik távozik sovány lesz  illatos hajú lányok zongoráznak a bordáin

Már nem félek a tekintetedtől, álmomban csak magam vagyok, hagyd  aludni magadat is, és sűrűn kérj bocsánatot.

A dombok ott hegyek, a síkság se alföld – csak a hegyek alja.

A szerelemes versem hazafelé már csak egy akciós vodka, 
egy rendetlen hálószoba, egy félig kiszáradt kaktusz, 
és egy menhelyről megmentett kutya.

A magyar pusztán nőttem én is fel, veled együtt, őriztünk nyájat. Embernyáj lett az emberiségből… ezért faggatom néha én is a tájat.

A halál az élők múzeuma. Bugyorrá  süllyed a szép.

A csapból visszafele folyik a víz,  a Föld magja felé rohanunk, közben egymás gerincével feszítjük ki a világot. 

Nem tudom, mit jelent érteni. 1350 köbcentiméteren egy csekélyke világ is alig fér el.

ha rügyfakadáskor meglelnénk mindet újra vajon fontosak  lennének-e még

Harag, haszonélvezőid fűtik pokoli kazánod, elnyűvöd az idegeket, a testeket lehasználod.

A kard a kezekből kihullt, mobiltelefon vette át helyét, Olyan lánc, amit önként csatolunk fel. A kávéház üres, az utazások gyorsak, Meg sem írja senki. A levelezés, Sándor, képzeld egy pillanat, A romantika ciki, s már a szekér sem szalad.

ha szabad így kedves Sándor szavaljuk éltetjük magát de mi nem ismerjük a hazát csak a szorongást ami a köldökzsinóron jutott át amikor a vajúdás hangját elnyomták a bombák amikor a gyermek és az infláció együtt növekedett amikor a háború megerőszakolta az országot

Gondold meg míg fogy és telik a hold szeretned őt és elveszítened vagy hűvös és sértetlen szívedet őrizni végig épen jobb-e mondd

Hagyományok, munka, hit és szegénység:
nagyapámék pontosan így mesélték.

Ádám öngyilkosságra készül, de Éva mellészegődik,
elmondja, gyermeket vár. Derűs mosollyal írja
le a költő művének utolsó mondatát:
Ember küzdj, és bízva bízzál. Pennájával áthúzza
a Lucifer szót, helyébe Az ember tragédiája,
föléje Madách Imre, a poéta neve kerül.

üvöltenek a farkasok elvéthettem a századot

. A pattogó kavicsok és a rohanó őzek utat mutatnak felé.

Ő már tudta, hogy doktor Wembly ma eljön hozzám
reggel tíz körül a New Yorker Szállodába.

Mindenki a bűneiért vezekelt.
Hiéna árnyékában haldokoltam,
néha pislákoló fényem észrevetted.
Magzatburokban ragadt szerelem.
30 ezüst mindenkinek.