Mozdulatlan táj. Harminchat fok. Irgalmatlan szárazság. A fehér fénytől szinte irizál a levegő. Eső itt nem esett már hónapok óta.
Először az út vékony csíkja, majd a kopottas fűsáv, végül a kápolna tűnik föl.
Vakít, akár egy jelenés.
Jól emlékszel a tömegre. Hogy is lehetne elfelejteni. A kínzó hiányra. A tomboló napsütésre. A tömjénfüst nehéz, ellenállhatatlan szagára. Az izzadságtól foltos ingekre. A sok hunyorgásra. A virágok émelyítő illatára. A cipők surrogására. A tehetetlenségre.

Nem a Hold túlsó oldalán járunk, nem is azt látjuk. De mégis. A Kálmán Makláry Fine Arts Galériában a Horn-gyűjteményből – dr. Hidvégi Áron Arnold válogatásában – olyan műveket is láthatunk, amelyek eddig nem voltak kiállítva. Ha nem is nagyok a Galéria termei, sikerült Váli Dezső születésének 80. évfordulójára munkásságáról átfogó képet bemutatni. Nincs zsúfoltság, mindegyik mű, a nagyobbak is, megtalálták a helyüket.

Tengiz Abuladze – méltán emblematikus – Monanieba (Vezeklés, 1987) című filmjének záró képsorán Ketevan, a Művészet és Öntudat szabadságáért kínhalált halt szovjet festő, Sandro Barateli özvegye süteményt süt a nyitott ablakban, mikor egy sosemvolt anyóka megkérdezi tőle: merre van a templom?  Az asszony kihajol és mutatja, hol volt, amíg el nem bontották. "Mit ér az a város, ahol nincsen templom?" – kérdezi a kortalan, mert egy múlt-világ attribútumaiba öltöztetett öregasszony, mégis elindul a szűk utcán, fölfelé.

Böszörményi Zoltán

Ópiumszínezék, fellegek         

                         Mányoki Endre emlékére

Ólombetű-csönd.
Magasodnak köréje a pátosz falai.
Kereskedni kéne a szavakkal, 
rájuk vetni a hálót,
a szeretet lappangó erejét igába fogni,
megszerkeszteni a csillagok fogaskerék-táncát.
Lépést lépesre írni, 
mint menüettet szoktak a hozzáértők, 
az egymás vonzásában uralkodók.

Minden mélyen érinti őket, ami a faluval kapcsolatos. Még azt is tanácsülés elé vitték, szabad-e rágyújtani az újjáépített művelődési házban. Nos, hát akkor ez a huncut csalás hogyne foglalkoztatta volna őket!

Már a templom
szakszerű leírása
fölragyog:
„román kor, s gótika elegye,
rézsűs bélletű
rózsaablakok.”

De az Árpád-kor óta
mennyi gyötretés:
először egy
hatalmas tűzvész,
majd később
a Sebes-Körös
mohó pusztítása,
az alapokig.

Aztán végül eljött
a templomgyógyítás
gyönyőrű kezdete.

Freskótöredékek,
javított feliratok,
egy csúcsíves
szentségtartó,
mint egy imára font kéz,
de kőből faragott…

Jakatics-Szabó Veronika képzőművész a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíja alatt készített festményeiből válogattunk.

Bevezető sorok a 41. énekhez

Isten anyját, Szűz Máriát a Betlehemi jászol idilljében és a Golgota tragédiájában ábrázolva tartja számon az ikonográfia. Előbbin ő a boldogságos kismama, utóbbin ő a fájdalmas anya. Vollein Ferenc most megfestette nekünk a Balatoni Szűzanya alakját. Szűz Mária oltalmába országunkat Szent István ajánlotta 1038-ban, s a Magyarok Nagyasszonyának kultusza Szent László uralkodása idején újra virágba borult. E templom névadója, a Szent Lovagkirály – a források szerint – 1091. december 20-án járt vidékünkön, Sümegen volt akkor látogatóban.

Dédapánk a Feszty-körképen?

Én egészen másként nézem ezt a panorámát, Feszty Árpád festményét, mint bárki más. Mivel az én apai dédapám biztosan itt vonul, itt próbálja megtartani a honfoglalás útján, két kézzel a szarvánál fogva, az ökröt.  Mert őt vélem fölfedezni az egyik központi alakban.

Kákonyi Lucia Nokedliszaggató című, az idei könyvhétre a Parnasszus gondozásában megjelent kötetetét A korlát című novellával ajánljuk.

Hódolat a balatoni tájfestészetnek, amely sosem mellőzte a vidék titokzatos, misztikus hangulatát érzékeltetni, hiszen a balatoni párákban és fényekben – Egry József szavaival élve – minden elveszti tárgyi valóját!  Így tessékel be egy másik, mitikus világba mindaz, amit itt még éppen csak megpillantottunk. A festőművészek pupillája volt e jelenségre a legérzékenyebb, őket követték csak idegszálaikkal a költők. Mint északi parti embert engem Keresztury Dezső igazított el ezzel a mondatával: „A Balaton modern művészi látomásának kialakulásában a 20. századi festők az úttörők, megelőzték a költőket.” Illyés Gyula ennél is általánosabb és tömörebb laudációt mondott a homo sapiens vizuális alkotó tevékenységére: „A kép a legcáfolhatatlanabb emberi beszéd”.

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Ezúttal Daday Loránd Malomszeg című könyvét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Daday Loránd (Álnevei: Székely Mózes, Derzsi Mihály, Kovács Bálint) (1893–1954)

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen standjának kínálatából ezúttal Varga Melinda Tizenkét kagyló című verseskötetét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Ezúttal Mandics György Hétfolyó, hétcsillag című könyvét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Mandics György Temesvárott született 1943-ban. Matematikus, író, költő, újságíró, szerkesztő, tanár. Kutatási területei az irodalom, a matematika (modellelmélet), a szemiotika, az írástörténet, a kulturális antropológia.

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Ezúttal Czilli Aranka Késsel és villával című verseskötetét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Elsőként Böszörményi Zoltán Regál című regényét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Közhely, hogy magyar tudósokkal, elismert szakemberekkel, sikeres művészekkel a világ minden részén találkozhatunk. Idei kanadai utazásomon több magyar képzőművésszel terveztem beszélgetést, kaptam megbízást interjú, tanulmány elkészítésére.

Furcsa érzés volt, hogy míg a pandémia megakadályozott a kiutazásban, 8000 km távolságból kerültem először kapcsolatba több földimmel, akikkel akár most is együtt sétálgathatnánk, beszélgethetnénk Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely utcáin. Ha nem hagytuk volna el szülőföldünket.