Ugrás a tartalomra

Köteteajánló: Nokedliszaggató

Munkába menet a kocsiban a reggeli híreket hallgatta. Az éjjel erős földrengés sújtotta Vác térségét. Érsekvadkerten, a szlovákiai Ipolybalogon és a fővárosban is észlelték. Személyi sérülés nem történt, a kár nem jelentős, egyetlen kivételtől eltekintve. Budapesten, az első kerületben egy épületszárny ledőlt. Borinak rossz előérzete támadt. A Halász utcánál elhagyta a rakpartot, a Batthyány tér felé hajtott, szabálytalanul fordult be a Csalogány utcába, a Batthyány le volt zárva. Porfelhő borította a környéket. Otthagyta a kocsit, gyalog közelített.

Rég járt erre. Mióta szülei meghaltak és új tulaj költözött be, kínosan kerülte a vidéket, ahol ismert minden egyes zugot, színt és szagot. Még a macskaköveknek is volt történetük.

A rengés a lakóházat a lépcsőháznál tépte szét, cikkcakkosan, gonosz mozdulattal, a rózsaszín és a zöld találkozásánál. A rózsaszárny, ahol valaha Bori lakott, sértetlenül állt.

Az épület még nem volt teljesen kész, amikor beköltöztek. A külső falak festése hátra volt, az ablakból figyelte, ahogy az állványon dolgozó munkások hozzák az anyagot. Nézd már azt a libafoszöldet, szörnyülködött az anyja, de apját inkább a rózsaszín nyomasztotta. Borinak tetszett. Színes lesz a ház, jobbra zöld, balra rózsaszín. Legalább könnyű lesz elmagyarázni, hol lakik.

A zöld épületszárny leomlott, a lépcsőház bal oldala eltűnt, de a jobb stabilnak látszott. A korlát megmaradt. Ott állt a semmiben.

World Press, suttogta Bori, és újságíróigazolványát a tűzoltó orra alá dugta, a feliratot, „Fogaskerék, a Csepel Művek üzemi lapja”, az ujjával kitakarta. Bori átcsúszott a kordonon, majd átmászott az egykori kapu romjain, gerendák, törmelékhalom. A megszürkült postaládák mellett a fal érthetetlen módon épen maradt. Kulcsa már évek óta nem volt a levélládához, de Hódosi Borbála neve még halványan látszott a fémdobozon. A lépcsőház az épületszárnnyal együtt leomlott, de a boltív és a felfelé kerengő korlát sértetlen maradt. Bori a rácsok közti hézagokban lépegetve, a lépcső nélküli korláton oldalazva kapaszkodott felfelé.

A feketére mázolt korlát az apró gömböcskékkel a tetején mozdulatlanul állt, biztosan megtartotta.

Gyerekkorában játékból sokszor megtette a korláton az utat a földszinttől a harmadikig. Tilos a lépcsőfokokra lépni!, volt a játék lényege. A korlátba kapaszkodva, a függőleges rácsok között araszolva lépéskombinációkat dolgozott ki. Hol a bal lábával lépett feljebb két hézagnyit, és a mellette lévő közbe tette a jobbat, ezt kétszer megismételve, mintha csárdást járna, hol pedig rida-lépésben ment, egyszer hátul, egyszer elöl keresztezve, vagy mintha a balettrúdnál állna, demi-pliében pózolt. Ha bonyolultabb volt a koreográfia, hosszú percekig eltartott az út a harmadikra.

Ma nem volt alatta lépcső.

Az apja legelőször az óvodából hazafelé menet hozta ide. Itt fogunk lakni, jelentette be, és megkérdezte Borit, elég bátor-e, még nincsenek lépcsők, tyúklétrán mennek fel a harmadik emeletre, de képzelje oda a korlátot, mert azt ő tervezi és készíti el. A kislány bólintott. Tyúklétrát csak mesekönyvben látott.

Lassan lépegettek felfelé. A mélység nőtt körülöttük. Bori bátorsága az első emeletig tartott, onnan apja ölben vitte tovább. A harmadikon a függőfolyosón sem volt korlát, Bori a falhoz lapult és lassan araszolt a bejáratig. Az ajtóra erősített kartonpapíron kibetűzte a Hódosi nevet. Volt ott még egy szó, főmérnök, de azt nem ismerte. Nagycsoportos óvodás volt akkor.

Ez lesz az otthonuk, mondta az apja, és kislányát körbevezette. A szobák ablakából a Bécsi kaput látták, meg a Levéltárat. Borinak tetszett a kilátás, de megrémisztették a csupasz falak, a lakás kongó üressége.

Minek kell új otthon? Miért nem jó nekünk a régi? –  kérdezte fojtott hangon, és apja tenyerébe csúsztatta kiskezét. Bori szerette a száraz férfi bőr meleg érintését. Nem érdekelte, hogy apjának hiányzott az ujja, az ő születésekor veszítette el. Apa sorkatonai szolgálatát teljesítette, és hogy mielőbb láthassa az újszülöttet, eltávot kapott. Katonai teherautó vitte a hódmezővásárhelyi vasútállomásra. Ahogy leugrott a kocsiról, jegygyűrűje beakadt egy kiálló szögbe, ami a gyűrűsujját tőből tépte le. A férfi felemelte a leszakadt csonkot a porból, lehúzta a gyűrűt, zsebre vágta, az elkékült végtagot a bokrok közé hajította, zsebkendőjével elkötötte a vérző ujjtövet. Rohant, hogy elérje a Budapestre induló vonatot. A szülészetről átment a sebészetre. Az orvos kérte a leszakadt darabot, visszavarrta volna, ha a honvéd megőrzi a csonkot.

Bori apja civilben az állami építőiparban dolgozott. A vállalat a budai vár tövében egy romos lakóépületet szerzett dolgozóinak. A háborúban bombatalálat érte a házat, a jövőbeli lakók szabadidejükben kalákában építették fel leendő otthonuk.

Hódosi alig várta, hogy saját lakásba költözhessenek. A főmérnök családjával Kőbányán lakott albérletben. Kedves idős hölgy, a fiatalon megözvegyült Irén volt a főbérlő. Az albérlet lett a kislány első otthona. Irén unokájaként szerette, gyakran vigyázott rá, ha az édesanya túlórázott vagy boltba ment. Ha a kislány úgy kívánta, az asztal alá bújt és ugatott, máskor meg gyöngyöt fűztek, vagy addig pörgették damilszálon a színes gombokat, amíg szemük előtt a formák és színek összefolytak.

A kalandos lakásbejárás után a kislány nagy lendülettel rontott be a konyhába. Anyja a vacsorát főzte, Irén az asztalnál lencsét válogatott.

Tavasszal költözünk, kiabálta Bori. Láttam az ablakból a Bécsi kaput. Apa tyúklétrán vitt fel a harmadikra. Ilyen picit féltem, mutatta a kisujja begyét Bori. Anyja kezéből kiesett a fakanál, Irén elszórta a lencsét.

Eszednél vagy? Felvitted a tyúklétrán a harmadikra?, – kiabált anya.

Egy Hódosi bátor, csóválta apja a fejét, néha vakmerő. Jobb, ha mielőbb megtanulja!

Bori a veszekedés elől Irén szobájába menekült, aki utána jött és az elnyűtt fotelba görnyedten leereszkedett. A kislány az ölébe kucorodott, és mesélt a felállványozott házról, leendő közös szobájukról, ahonnan majd Irénnel együtt nézik a Bécsi kaput. Ha kicsit kihajol, az iskolát is látni az ablakból, vöröstéglás. Szeptembertől odajár, írni és olvasni tanul, már nagyon unja az óvodát.

Irén szipogott, az orrát törölgette, szárítgatta a szemét. Megfáztál? –  kérdezte Bori és megsimogatta a ráncos kezet. Irén nem mondta, hogy a költözés híre volt új neki.

Apja egy januári estén komoran jött haza. Szavai kurták és élesek voltak.

Csomagolj, még ma beköltözünk!

Bori mukkanni sem mert. Ismeretlen volt neki ez a hang. Ő a vicces, játékos apát ismerte.

Várkonyi elvtárs? – kérdezte anya. A lányának kell a lakás? Apa bólintott.

Az asszony nem kérdezett többet. Rohanvást pakolt.

Várkonyi rendkívüli ülést hívatott össze az ötvenhatot érthetetlen módon túlélt Munkástanács elnökségénél. Ő volt a párttitkár. Megtehette. A főmérnök elpazarolta a népköztársaság vagyonát, vádolta meg Hódosit, és leváltását követelte. Az hiába magyarázta, hogy a vas nem hajlik a lépcsőfordulókban, csupán méretre szabta és hegesztette, onnan származik a hulladék, a párttitkár elvtársat a fizika nem érdekelte, hajtogatta a maga igazát. Váltsák le, szabotőr, nem érdemli meg a vállalati lakást.

A sarokban Bori színes kockákból magas házat épített. Belemerült a játékba. A szavak értelmét nem fogta fel, de a hangok beleégtek a fülébe, és jelentésükre hosszú évek múltával ébredt rá. Az ablakból látta, ahogy a kiságya meg a játékokkal teli kosár eltűnik a teherautóban. Aznap éjjel Irén szobájában aludt. Sokáig forgolódott a kihúzhatós ágyon, nézte a függönyön át beszűrődő kékes fényeket. Álmában az új lakásban járt Irénnel, az ablakból csodálták a Bécsi kaput.

Hódosi nejével meg néhány baráttal átszállította a bútort. A fiúk lecserélték a zárat, szívesen maradtak volna éjszakára is, de Hódosi hazaküldte őket, ez az ő ügye, feleslegesek a szemtanúk. Felesége gyertyafénynél tett-vett, rendezte a szobákat, áramot a villamos művek hivatalosan még nem szolgáltatott. Éjféltájt az asszony lefeküdt, pihenni kell, holnap munkanap. A férfi nem tért nyugovóra, szerszámosládájából elővette a baltát. Megélezte.  Fotelt tolt a bejárati ajtóval szembe. Elhelyezkedett. A baltát az ölébe tette, és várt. Maga sem tudta, kire vagy mire. Várkonyira? Vagy annak lányára? Vagy a kilakoltatásra? Hiszen jogcím nélküli betolakodó.

Apa virrasztott éjjelről-éjjelre, rendíthetetlenül, bármire készen, hogy megvédje otthonát.

Bori az új lakásban rossz alvó lett. Megfoghatatlan árnyakat látott a sötétben, gyerekrabló szörnyek bújtak meg az ágy alatt. A korlát, az a kurva korlát, suttogták, hol meg kiabálták, és Bori nem tudta, hány hét, hány hónap telt el így.  

A lakást lassan belakták. A balta visszakerült a szerszámosládába, ősszel Bori iskolába ment. Olvasott, szótagolva, és postairónnal újságpapírra kanyarította az első szavakat. Töltőtollal csak a legjobbak írhattak, neki még nem volt engedélye, gyakorolt türelmesen. Eljött a december, ünnepre készültek, szüleinek havas tájképet festett hóemberrel a közepén és fényes, színes papírból karácsonyfadíszeket hajtott. Saját készítésű díszei mellett a karácsonyfa ágán egy bordó töltőtoll csillogott.

A kislány izgatottan várta a januári első tanítási napot, amikor a toll kupakját óvatosan levehette. Apja jó előre megtöltötte tintával. Az első szó, amit a toll a füzetébe vésett, az volt, hogy KORLÁT, így, csupa nagybetűvel, majd folyóírással kiegészítve: Kurva korlát. A tanító néni két hétre elzárta a töltőtollat, pedig szabályos volt minden egyes betű. Bori értetlenül, összeszorított szájjal hallgatott.

Apja halála után Bori kiürítette a kamrát. Talált egy régi katonaládát levelekkel, papírokkal és kiváló dolgozó jelvényekkel. A szúrágta láda oldalához tapadt egy megsárgult boríték.  Az MSZMP Intéző bizottságának szólt. Az írógépen írták, vékony géppapírra. Az „s” billentyű megkophatott, minden „s” fakó lett, de így is jól olvasható. 

A Munkástanács Elnöksége határozottan kéri, hogy Várkonyi elvtárs az általa ismert tételes indokokat írásban terjessze be az ügy konstruktív kivizsgálásához. A szóbeli meghallgatás alkalmával elhangzott kifogásokat az Elnökség megtárgyalta, de nem tartja elég konkrétnak ahhoz, hogy érdemben állást foglalhasson.”

A Munkástanács Várkonyi elvtársnál jobban ismerte a fizikát.

A kettéhasadt lépcsőházban, a korlát hézagjaiban lépkedve felért a harmadikra. A lépcsőforduló leszakadt, a korlát és a függőfolyosó között szakadék tátongott. Egykori konyhájuk ablakában a szél vadul lengette az elszabadult függönyöket.

Borotvaéles fény vakította el.

Asszonyom, mit csinál itt? – és a tűzoltó egy mozdulattal berántotta a darus emelőkosárba.

A korlát kevélyen állt a semmi közepén.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.