Köteteajánló: Nokedliszaggató
Munkába menet a kocsiban a reggeli híreket hallgatta. Az éjjel erős földrengés sújtotta Vác térségét. Érsekvadkerten, a szlovákiai Ipolybalogon és a fővárosban is észlelték. Személyi sérülés nem történt, a kár nem jelentős, egyetlen kivételtől eltekintve. Budapesten, az első kerületben egy épületszárny ledőlt. Borinak rossz előérzete támadt. A Halász utcánál elhagyta a rakpartot, a Batthyány tér felé hajtott, szabálytalanul fordult be a Csalogány utcába, a Batthyány le volt zárva. Porfelhő borította a környéket. Otthagyta a kocsit, gyalog közelített.
Rég járt erre. Mióta szülei meghaltak és új tulaj költözött be, kínosan kerülte a vidéket, ahol ismert minden egyes zugot, színt és szagot. Még a macskaköveknek is volt történetük.
A rengés a lakóházat a lépcsőháznál tépte szét, cikkcakkosan, gonosz mozdulattal, a rózsaszín és a zöld találkozásánál. A rózsaszárny, ahol valaha Bori lakott, sértetlenül állt.
Az épület még nem volt teljesen kész, amikor beköltöztek. A külső falak festése hátra volt, az ablakból figyelte, ahogy az állványon dolgozó munkások hozzák az anyagot. Nézd már azt a libafoszöldet, szörnyülködött az anyja, de apját inkább a rózsaszín nyomasztotta. Borinak tetszett. Színes lesz a ház, jobbra zöld, balra rózsaszín. Legalább könnyű lesz elmagyarázni, hol lakik.
A zöld épületszárny leomlott, a lépcsőház bal oldala eltűnt, de a jobb stabilnak látszott. A korlát megmaradt. Ott állt a semmiben.
World Press, suttogta Bori, és újságíróigazolványát a tűzoltó orra alá dugta, a feliratot, „Fogaskerék, a Csepel Művek üzemi lapja”, az ujjával kitakarta. Bori átcsúszott a kordonon, majd átmászott az egykori kapu romjain, gerendák, törmelékhalom. A megszürkült postaládák mellett a fal érthetetlen módon épen maradt. Kulcsa már évek óta nem volt a levélládához, de Hódosi Borbála neve még halványan látszott a fémdobozon. A lépcsőház az épületszárnnyal együtt leomlott, de a boltív és a felfelé kerengő korlát sértetlen maradt. Bori a rácsok közti hézagokban lépegetve, a lépcső nélküli korláton oldalazva kapaszkodott felfelé.
A feketére mázolt korlát az apró gömböcskékkel a tetején mozdulatlanul állt, biztosan megtartotta.
Gyerekkorában játékból sokszor megtette a korláton az utat a földszinttől a harmadikig. Tilos a lépcsőfokokra lépni!, volt a játék lényege. A korlátba kapaszkodva, a függőleges rácsok között araszolva lépéskombinációkat dolgozott ki. Hol a bal lábával lépett feljebb két hézagnyit, és a mellette lévő közbe tette a jobbat, ezt kétszer megismételve, mintha csárdást járna, hol pedig rida-lépésben ment, egyszer hátul, egyszer elöl keresztezve, vagy mintha a balettrúdnál állna, demi-pliében pózolt. Ha bonyolultabb volt a koreográfia, hosszú percekig eltartott az út a harmadikra.
Ma nem volt alatta lépcső.
Az apja legelőször az óvodából hazafelé menet hozta ide. Itt fogunk lakni, jelentette be, és megkérdezte Borit, elég bátor-e, még nincsenek lépcsők, tyúklétrán mennek fel a harmadik emeletre, de képzelje oda a korlátot, mert azt ő tervezi és készíti el. A kislány bólintott. Tyúklétrát csak mesekönyvben látott.
Lassan lépegettek felfelé. A mélység nőtt körülöttük. Bori bátorsága az első emeletig tartott, onnan apja ölben vitte tovább. A harmadikon a függőfolyosón sem volt korlát, Bori a falhoz lapult és lassan araszolt a bejáratig. Az ajtóra erősített kartonpapíron kibetűzte a Hódosi nevet. Volt ott még egy szó, főmérnök, de azt nem ismerte. Nagycsoportos óvodás volt akkor.
Ez lesz az otthonuk, mondta az apja, és kislányát körbevezette. A szobák ablakából a Bécsi kaput látták, meg a Levéltárat. Borinak tetszett a kilátás, de megrémisztették a csupasz falak, a lakás kongó üressége.
Minek kell új otthon? Miért nem jó nekünk a régi? – kérdezte fojtott hangon, és apja tenyerébe csúsztatta kiskezét. Bori szerette a száraz férfi bőr meleg érintését. Nem érdekelte, hogy apjának hiányzott az ujja, az ő születésekor veszítette el. Apa sorkatonai szolgálatát teljesítette, és hogy mielőbb láthassa az újszülöttet, eltávot kapott. Katonai teherautó vitte a hódmezővásárhelyi vasútállomásra. Ahogy leugrott a kocsiról, jegygyűrűje beakadt egy kiálló szögbe, ami a gyűrűsujját tőből tépte le. A férfi felemelte a leszakadt csonkot a porból, lehúzta a gyűrűt, zsebre vágta, az elkékült végtagot a bokrok közé hajította, zsebkendőjével elkötötte a vérző ujjtövet. Rohant, hogy elérje a Budapestre induló vonatot. A szülészetről átment a sebészetre. Az orvos kérte a leszakadt darabot, visszavarrta volna, ha a honvéd megőrzi a csonkot.
Bori apja civilben az állami építőiparban dolgozott. A vállalat a budai vár tövében egy romos lakóépületet szerzett dolgozóinak. A háborúban bombatalálat érte a házat, a jövőbeli lakók szabadidejükben kalákában építették fel leendő otthonuk.
Hódosi alig várta, hogy saját lakásba költözhessenek. A főmérnök családjával Kőbányán lakott albérletben. Kedves idős hölgy, a fiatalon megözvegyült Irén volt a főbérlő. Az albérlet lett a kislány első otthona. Irén unokájaként szerette, gyakran vigyázott rá, ha az édesanya túlórázott vagy boltba ment. Ha a kislány úgy kívánta, az asztal alá bújt és ugatott, máskor meg gyöngyöt fűztek, vagy addig pörgették damilszálon a színes gombokat, amíg szemük előtt a formák és színek összefolytak.
A kalandos lakásbejárás után a kislány nagy lendülettel rontott be a konyhába. Anyja a vacsorát főzte, Irén az asztalnál lencsét válogatott.
Tavasszal költözünk, kiabálta Bori. Láttam az ablakból a Bécsi kaput. Apa tyúklétrán vitt fel a harmadikra. Ilyen picit féltem, mutatta a kisujja begyét Bori. Anyja kezéből kiesett a fakanál, Irén elszórta a lencsét.
Eszednél vagy? Felvitted a tyúklétrán a harmadikra?, – kiabált anya.
Egy Hódosi bátor, csóválta apja a fejét, néha vakmerő. Jobb, ha mielőbb megtanulja!
Bori a veszekedés elől Irén szobájába menekült, aki utána jött és az elnyűtt fotelba görnyedten leereszkedett. A kislány az ölébe kucorodott, és mesélt a felállványozott házról, leendő közös szobájukról, ahonnan majd Irénnel együtt nézik a Bécsi kaput. Ha kicsit kihajol, az iskolát is látni az ablakból, vöröstéglás. Szeptembertől odajár, írni és olvasni tanul, már nagyon unja az óvodát.
Irén szipogott, az orrát törölgette, szárítgatta a szemét. Megfáztál? – kérdezte Bori és megsimogatta a ráncos kezet. Irén nem mondta, hogy a költözés híre volt új neki.
Apja egy januári estén komoran jött haza. Szavai kurták és élesek voltak.
Csomagolj, még ma beköltözünk!
Bori mukkanni sem mert. Ismeretlen volt neki ez a hang. Ő a vicces, játékos apát ismerte.
Várkonyi elvtárs? – kérdezte anya. A lányának kell a lakás? Apa bólintott.
Az asszony nem kérdezett többet. Rohanvást pakolt.
Várkonyi rendkívüli ülést hívatott össze az ötvenhatot érthetetlen módon túlélt Munkástanács elnökségénél. Ő volt a párttitkár. Megtehette. A főmérnök elpazarolta a népköztársaság vagyonát, vádolta meg Hódosit, és leváltását követelte. Az hiába magyarázta, hogy a vas nem hajlik a lépcsőfordulókban, csupán méretre szabta és hegesztette, onnan származik a hulladék, a párttitkár elvtársat a fizika nem érdekelte, hajtogatta a maga igazát. Váltsák le, szabotőr, nem érdemli meg a vállalati lakást.
A sarokban Bori színes kockákból magas házat épített. Belemerült a játékba. A szavak értelmét nem fogta fel, de a hangok beleégtek a fülébe, és jelentésükre hosszú évek múltával ébredt rá. Az ablakból látta, ahogy a kiságya meg a játékokkal teli kosár eltűnik a teherautóban. Aznap éjjel Irén szobájában aludt. Sokáig forgolódott a kihúzhatós ágyon, nézte a függönyön át beszűrődő kékes fényeket. Álmában az új lakásban járt Irénnel, az ablakból csodálták a Bécsi kaput.
Hódosi nejével meg néhány baráttal átszállította a bútort. A fiúk lecserélték a zárat, szívesen maradtak volna éjszakára is, de Hódosi hazaküldte őket, ez az ő ügye, feleslegesek a szemtanúk. Felesége gyertyafénynél tett-vett, rendezte a szobákat, áramot a villamos művek hivatalosan még nem szolgáltatott. Éjféltájt az asszony lefeküdt, pihenni kell, holnap munkanap. A férfi nem tért nyugovóra, szerszámosládájából elővette a baltát. Megélezte. Fotelt tolt a bejárati ajtóval szembe. Elhelyezkedett. A baltát az ölébe tette, és várt. Maga sem tudta, kire vagy mire. Várkonyira? Vagy annak lányára? Vagy a kilakoltatásra? Hiszen jogcím nélküli betolakodó.
Apa virrasztott éjjelről-éjjelre, rendíthetetlenül, bármire készen, hogy megvédje otthonát.
Bori az új lakásban rossz alvó lett. Megfoghatatlan árnyakat látott a sötétben, gyerekrabló szörnyek bújtak meg az ágy alatt. A korlát, az a kurva korlát, suttogták, hol meg kiabálták, és Bori nem tudta, hány hét, hány hónap telt el így.
A lakást lassan belakták. A balta visszakerült a szerszámosládába, ősszel Bori iskolába ment. Olvasott, szótagolva, és postairónnal újságpapírra kanyarította az első szavakat. Töltőtollal csak a legjobbak írhattak, neki még nem volt engedélye, gyakorolt türelmesen. Eljött a december, ünnepre készültek, szüleinek havas tájképet festett hóemberrel a közepén és fényes, színes papírból karácsonyfadíszeket hajtott. Saját készítésű díszei mellett a karácsonyfa ágán egy bordó töltőtoll csillogott.
A kislány izgatottan várta a januári első tanítási napot, amikor a toll kupakját óvatosan levehette. Apja jó előre megtöltötte tintával. Az első szó, amit a toll a füzetébe vésett, az volt, hogy KORLÁT, így, csupa nagybetűvel, majd folyóírással kiegészítve: Kurva korlát. A tanító néni két hétre elzárta a töltőtollat, pedig szabályos volt minden egyes betű. Bori értetlenül, összeszorított szájjal hallgatott.
Apja halála után Bori kiürítette a kamrát. Talált egy régi katonaládát levelekkel, papírokkal és kiváló dolgozó jelvényekkel. A szúrágta láda oldalához tapadt egy megsárgult boríték. Az MSZMP Intéző bizottságának szólt. Az írógépen írták, vékony géppapírra. Az „s” billentyű megkophatott, minden „s” fakó lett, de így is jól olvasható.
„A Munkástanács Elnöksége határozottan kéri, hogy Várkonyi elvtárs az általa ismert tételes indokokat írásban terjessze be az ügy konstruktív kivizsgálásához. A szóbeli meghallgatás alkalmával elhangzott kifogásokat az Elnökség megtárgyalta, de nem tartja elég konkrétnak ahhoz, hogy érdemben állást foglalhasson.”
A Munkástanács Várkonyi elvtársnál jobban ismerte a fizikát.
A kettéhasadt lépcsőházban, a korlát hézagjaiban lépkedve felért a harmadikra. A lépcsőforduló leszakadt, a korlát és a függőfolyosó között szakadék tátongott. Egykori konyhájuk ablakában a szél vadul lengette az elszabadult függönyöket.
Borotvaéles fény vakította el.
Asszonyom, mit csinál itt? – és a tűzoltó egy mozdulattal berántotta a darus emelőkosárba.
A korlát kevélyen állt a semmi közepén.