Hódolat a balatoni tájfestészetnek, amely sosem mellőzte a vidék titokzatos, misztikus hangulatát érzékeltetni, hiszen a balatoni párákban és fényekben – Egry József szavaival élve – minden elveszti tárgyi valóját!  Így tessékel be egy másik, mitikus világba mindaz, amit itt még éppen csak megpillantottunk. A festőművészek pupillája volt e jelenségre a legérzékenyebb, őket követték csak idegszálaikkal a költők. Mint északi parti embert engem Keresztury Dezső igazított el ezzel a mondatával: „A Balaton modern művészi látomásának kialakulásában a 20. századi festők az úttörők, megelőzték a költőket.” Illyés Gyula ennél is általánosabb és tömörebb laudációt mondott a homo sapiens vizuális alkotó tevékenységére: „A kép a legcáfolhatatlanabb emberi beszéd”.

            Szövegekkel dolgozó írástudóként hogyan is lehetne a dolgom könnyű? A szavakkal mondhatatlant itt volt képes vásznaira vinni Vaszary János, Egry József, Bernáth Aurél, Udvardi Erzsébet és Somogyi Győző, s most az utánuk jött, ám mára már sokkalta több mint ígéretes tehetségű, de még mindig igen fiatal Vollein Ferenc festőművész alkotásairól kell szólnom.           

            Szerencsére segítségemre sietnek a hegyek, a tó és a faragott kövek környékünkön született keletkezéstörténetei, a legendák, a históriaírásunk, a művészet- és az irodalomtörténet, no meg a mesterségem, a költészet. Az ófrancia Aucasin és Nicolete című széphistóriából választottam a refrént segítségül e kiállítást megnyitó soraimhoz.   

Így jelzem, ha prózát: Most szót mondok, mese-szót és rege-szót;

s emígy, ha verset olvasok föl: Most ének következik…

 

Most szót mondok, mese-szót:

A Dunántúlt és közelebb a Balaton-vidéket legelőször Várkonyi Nándor hasonlította édeni kerthez, ősi paradicsomhoz, amit az első emberpár, Ádám és Éva a bűn tudása révén el kellett, hogy veszítsen. A görögök és a latinok, a bibliai szövegek is innen eredeztetik az emberiség történetét, ebbéli kiűzetettségünk történetével. A nem hazugul pannoni idillt idéző táj jelen volt még Zrínyi, Faludi Ferenc és Batsányi János költészetében is. Egry József szintén festményt szentelt ennek az aranykornak, s a 20. század nagy költője, Pilinszky János ugyanúgy megsiratta eltékozolt világunkat: 

Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom: hallom óriási fáit.

Vollein szerelmes földrajzának nulladik kilométerköve az Éden, ebben a zalai tájban helyezte el, világa origójában, Ádám és Éva alakját a Paradicsomfácska egyik és másik oldalán ő is.

Badacsonyörsi otthona és galériája néhány kilométerre van csupán Egry József valahai műtermétől. Mivel ráadásul mindkettő vasútállomás közelében található, szinte percek alatt összeköti egy piros mozdony is a két festői világot időben, térben és káprázatban egyaránt.

Egry József két mondattal képes arra, hogy ne csupán megsejtesse, de megértesse velünk, miért is beszélhetünk a Balaton-környéki vidékről mint szakrális tájról? Ilyen mondatokat jegyzett föl s hagyott ránk: „Láttam egy öreg parasztot, mikor belemártotta ujját a Balatonba, és keresztet vetett magára – megható volt.” Egry következő axiómájának hallatán már el sem kell képzelnünk, mert elénk idéződik festménye, amelyen Szent János keresztel, de nem a Jordán, hanem a Balaton vizében: „A Balatont a szegény halászok avatták szentté.” Vollein Ferenc Triptichonján ugyanígy látjuk a Zala folyó habjai fölött a Lélek Jézusra leszálló galambját.

            A pillanatokban az időtlent, az esendő esetlegesben a metafizikai többletet látta meg Egry József abban a gyermekkori élményében is, amikor édesapja költöztette a családot, s őt – mint egészen kis fiút – Szent Kristóf-ian a vállán vitte a következő szállásra, albérletbe.  Egry József festményén a szentet és nyakában a kis Jézust fényoszlop kíséri a tó partján. Vollein Ferenc szintén megfestette – a bibliai csodálatos halfogást is megidézve – a badacsonyi halászokat munkálkodásaik közepette. S milyen remekül alkotta meg a maga Szent Kristóf-képét! Utóbbin a Krisztus-hordozó óriás a Zala fölött szolgál emberfölötti világ erejébe vetett hittel a két part között élő hídként, eleven kompként. 

 

Most ének következik:

 

                        SZENT KRISTÓF ÁTKEL A ZALÁN

 

Mielőtt a Zala-folyó beletorkollna

            a Balatonba,

akárha a Gangesz, tündérrózsákat ringat,

            megsimogassa még pupilláinkat.

Szent Kristóf rajtuk gázol óva át,

            az Isten fiát,

aki még Gyermek, hozza nyakában tartva

            az innenső partra.

A Kisjézuson hófehér, éppen olyan, mint

            öt éves apámon volt az ing,

amit kántáláshoz adott rá Karácsony haván

            kántor-tanító nagyapám. 

Ezer éve már, hogy Szent Kristóf itt az eleven

            híd minden gázlón, révhelyen,

az egész világ terhét vette vállaira, hisz nehezebb

            minden kompnál és trónnál e Ded!

Kristóf husángja I betű, rajta csak pont a Nap,

            célja a part felé így halad,

letűzi majd, s a holt fa élő fűzzé szökken

            a padmalyos földben.

 

 

Most szót mondok, mese-szót:

            Egy tájnak – így a mi Balaton-felvidékünknek – a földje megszentelődik, no ne gondoljunk rögvest a kiontott vérre, ha jeles ember bölcsőhelyének mondhatja magát, vagy ha szentnek nevezett, boldognak mondott királyok, tudósok és művészek lábnyomát tudhatja porában. Első királyunk, Szent István és Boldog Gizella esküvője Vollein Ferenc képzeletében is megelevenedett (Szent István és Boldog Gizella scheyerni kézfogója). Az esküvő után a királyi pár Veszprémbe jött, ahol udvartartása volt. Szerethették őket az itt lakók, hiszen a közeli Balatoncsicsó nevében is ott szerepel az István becézett alakja, a Csicsó, azaz Csicsa.

            Kereszténységünk felvételének korába röpíti vissza a fantáziánkat A Szent György-hegy legendája című festmény, egyik legtöbb jelentésréteggel rendelkező képírói üzenete ez Vollein Ferencnek. Amúgy balatoni háttérrel elhozta önarcképét a festőművész, ide, kővágóörsi tárlatára, ám önnön vonásait – látni való – áttűnni engedte Szent György lovag arcán, akár József Attila portréján is. Udvardi Erzsébetnek e lovag-ábrázolása során egy kimondottan női arcmás került ki ecsetje alól. Udvardi és Vollein nyilván a Jó és a Rossz, vagyis az isteni és ördögi erők összeütközésének örök dualizmusát igyekeztek megfogalmazni, mindketten a mesterségük eszközeivel. Vollein Ferenc festményén az időtlen életigenlés hitével szemben itt egy úgynevezett (idegen ajkú) barát gonoszsága, ma úgy mondanánk, élvezetembersége áll. A hegyi remete követel pogánymód szűzlány-áldozatokat hazugul a sárkány nevében. A nép úgy mesélte a történetet, hogy a sárkányölő Szent György lovag Balatongyörökről (vagy Szigligetről jött, de mindenképpen Györgynek hívták) a világ kizökkent menetének helyreállítására érkezett, ő végzett a gonosz erők megtestesítőjével.

A Szent György-hegyi legendákban nem csupán a kereszténységet felvett magyarság hitvilága éledt újjá, de megőrződött a sámánizmus emléke is. Szent György, azaz Vollein Ferenc képzelt lova ugyanis fehér. Ez a szín békül össze a köpeny bíborával, amely Szent Márton koldussal felezett ruhadarabjának és Mária palástjának tónusával is azonos.

 

Most ének következik:

 

Szent György lova oly

         hófehér, akárha a

hegyi borospincék 

         meszelt fala.

A fiatalka szent lovag

         szelíd gesztenyék

alatt gonosz sárkány pikkelyes

         bőrébe döfi fegyverét,

mert újra s újra aranyhajú

         lányt nyelt volna el itt a

fortyogó vulkán hűlt bazalt-

         barlang likja.

De a dermedt láva a lándzsás 

         szent lovának patanyomát

őrzi meg örökétig csupán

         évmilliókon át.

 

Most szót mondok, mese-szót:

 

A millió esztendeje kihűlt lávára nem csupán a szőlőtöveknek kedvező termőtalaj rakódott, de azon a görög és a latin mítoszok hősei is megvetették a lábukat. A szőlő és a bor istenét görögül Dionüszosznak nevezzük, latinul Bacchusnak vagy Liber-atyának, akinek itala kiszabadítja a lelkeket a gúzsból.

 

Most ének következik:

 

A SZÜRETELŐ DIONÜSZOSZ FOHÁSZA

 

A Nap két borág közé ért

            már a tengerkék magasba,

izzik még több édességért,

            bár fürtökkel teli a kaska,

csordultig fény legyen

            a szőlőszem szüretig,

míg a bárány vére a hegyen,

            a tó fölött megszületik;

hála-zsoltárt rebeg is a gazda,

            fülének kedvesebb zene,

metszőollójának csitt-csattja

            csak mielőtt fölzengene.

 

Most szót mondok, mese-szót:

 

Természetesen krisztianizálódva tovább éltek az ókori istenek a Balaton partján. A latin ajkú nők Diána istennőhöz fohászkodtak szülés közben, akinek bolygója éppúgy a Hold volt, mint Szűz Máriának. Dionüszosz helyett az ókeresztény arezzói Donatus püspök, azaz Szent Donát védelmezi a szőlőket mind a Rajna partján, mind a Dunántúlon. A többistenhitű európai kultúrbölcső felől a képi ábrázolásokkal egyidőben délszaki dallamok hozták a Balaton tájára a kellem istennőit vagy a legfájóbb szerelmes elválásokról szóló történeteket. Vollein Ferenc megfestette A három Grácia Badacsonyban és az Orpheusz búcsúja Euridikétől című kompozícióit. Orfeusztól (lantja a művészet szimbóluma) a halál elragadja Euridikét.

 

            Hasonlóan szomorú love story játszódott itt Balatonudvarinál is valamikor, éppen csak a szereplők neve magyar. Dúl Veronkát elragadta a Balaton (e pillanatot is ráfestette tetralógiájára Vollein Ferenc), s a tóparti lányt már hiába kereste kőfaragó hitvese. Veronka emlékére, nem csupán egyet, szívalakú sírköveket vésett ki az udvari temetőben. A kövek szívformája a végtelen nyolcasait is idézi. (A huszadik században Keserű Ilona kölcsönözte s emelte mint fő motívumot az épülő életművébe.) Dúl Veronkának semmi bűne nem volt, a Balaton pedig éppen ezért – féltékenységből! – nem engedte el a vőlegényével, örökre magáénak akarta tudni a lányt. Amúgy a tónak nem csupán démonjai vannak, hanem jó tündérei is. Vollein Ferenc festményén ők segítik partra a viharos Balaton halászait. S a tó természetesen megbünteti a bűnösöket, akiken az sem segít, hogy éppen olyan szépek, akár Dúl Veronka. Az aranyhajú Siónak és a Kecskekörmök legendájában szereplő szívtelen lánynak nem kegyelmez a megharagított Balaton. Ugyanúgy játszottak csak a férfiszívekkel, mint a görög mesék szirénjei vagy a Rajna folyó hírhedett Loreleya.

 

            A görög, a latin és keresztény hitvilág archetípusai egymásra lelnek, márpedig Vollein Ferenc festményein találkoznak, hogy sokkalta hangsúlyosabbá tegyék számunkra a legfontosabb létértékeket.  Szent Ferenc a szavaival ugyanúgy képes volt megszelídíteni az állatokat, mint ahogy a vadak a lantzenét hallva Orfeuszhoz kezesedtek. Vollein Ferenc művészi és emberi hitvallását Simon István szavaival tudom jellemezni: „…mindig a világ gyógyszerét, / azt a csodás verset keresem, / melytől megszelidülne a lét, / ha bűvös sorait pengetem…” Lám, elveszett Édenünket legalább az alkotásaikban a valahai költő és a kortárs képzőművész naponta visszahódítaná e vidéken.

 

Most ének következik,

 

amellyel megköszönöm Vollein Ferenc festőművésznek, hogy színgazdagságával maga is a Teremtést dicséri, ecsetjével éppoly hálaéneket költ, mint amit a Szent elragadtatásában himnuszolt! A kiállítást – e képéhez írott versem elhangzása után – tekintsék megnyitottnak!

 

                        SZENT FERENC AZ ÁLLATOKNAK PRÉDIKÁL

 

Áldott vagy, Uram,

            s áldott vagy Te is,

Nap-Bátya s Hold-Néne,

            Szél-Fiútestvér, Tünde-Víz,

Tűz-Apó és Föld-Anyácska,

            kiket nálamnál szebben

dicsérnek madarak, hát szárnyként

            kézfejem feléjük rebben.

Először a fecske hallott meg engem,

            bögyével tavat gyöngéden érintett,

aztán már a rigóknál is hangosabban

            gyűltek körém erdei pintyek,

sármányok, zöldikék, pirókok,

            szajkók, csúszkák, – cinegék

harkály-csőr ütemére adtak

            szavam utáni örömzenét.

Alverna hegyéről kanyargott ide

            sarum elé a kövezett út.

Pihennek Gubbio népei. Lábamhoz

            szelídült a farkasuk.

 

 

---

Németh István Péter Berzsenyi- és Quasimodo-díjas költő, irodalomtörténész kiállítási megnyitó beszéde Kővágóörsön, 2022. június 5-én.