Öled lávaömlése égeti nyelvem,
s bennem valaki azt suttogja,
nem kéne elengednem téged soha már.

Tekintetem bejár mindent,
hajnali szelet, álmos tincset,
merengő meztelenséged.

ma a fák közerkölcse kifogástalan
ma nem tüntetnek a kormány ellen
ma a háború vércséi vijjognak felettünk
s tömött sorokban vonul fel a félelem
az Akropolisz tetején még fehér zászló leng
Kína nagyon olcsón vette meg vágyainkat
a világbörzén most fillérekért kaphatók

világra, múltra az idő
kapuját szélesre tárja,
de az álmokat mégsem látja,
lenyomatát sem az elmúlásnak.

A fény tisztásán
magamra találok.
Mi talmi,
meg sem látom.
Ücsörgök éjben,
fényben.
Hívogatlak, merészen.

„Mindig is úgy éreztem, az időtér determináltjai, foglyai vagyunk. Ebből a fal nélküli, láthatatlan és kitapinthatatlan cellából nem tudunk kilépni. Nincs is hova” – vallja Böszörményi Zoltán verseinek egyik fontos, visszatérő motívumáról, az időtérről. A költőt Kényszerleszállás Shannonban című, új verseskötetéről kérdeztük.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.

legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén

Pörögnek a véletlen motollái,
fenn, a csomagtérben a pillanat lila-zöld
hátizsákja lapul. Csak működésbe kell hozni
a visszaszámláló vörös kijelzőjét,
a sor ezüstkerekeit, a látható láthatatlant,
a villanást.

Harckocsik és emberek.
Senki sem remeg.
Senki sem látja
elejét, végét a frontnak.
Senki sem látja,
mit tesz majd a sors keze.
Tán elvonul az ősz,
de maradnak a fellegek.

A gondolat bőrén
megfeszül a tér,
inger-szőnyeget gurít
lépteink elé.

Strucctollal fellobogózott a világ,
kifürkészhetetlen benne a sors.

A jól szabott időből,
mint kabát belső zsebéből,
kihajol egy fénykép.
Fénylő kövekre hajtja fejét
az árnyék.

Részlet Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise című kötetéből

A magány száraz gallyait égetik a kertben,
arcodra savas pernyéje hull.
Mint árva, ha éhes és kenyérért kebelre szorul,
még imádsz-e úgy?

nyugalmuk a kétely
a valószínűség valószínűsége
a deresedő
felborzolt hajú világ
mindent felemésztő énje

Az Irodalmi Jelen az 1956-os forradalomra és szabadságharcra kortárs és klasszikus irodalmi művekkel emlékezik. Összeállításunkban Faludy György, Márai Sándor, Szőcs Géza, Somlyó György, Illyés Gyula, Böszörményi Zoltán, Nagy László, Száraz Miklós György, Hajnóczy Péter, Hegedűs Gyöngyi, Szabó Lőrinc, Tőzsér Árpád, Petőcz András, Vekov Károly, Deák-Sárosi László verseit, rövidprózáit, a forradalommal kapcsolatos értekezéseit olvashatják.

Virít a felhők között a foltnyi vér,
ívlámpák szórnak hajadra lomha fényt.
A körönd is a fénykép része, apró
máglyák ülik körbe.

Kedvelt szavaimban magamban viszlek,
tervezek veled nyarat, új ölelést,
selymek ragyognak, a fény is felszisszen,
ha szomjas ajkam lángoló ölbe ért.

Kosztolányi Dezső felesége, Harmos Ilona már házassága előtt is foglalkozott írással. 1909-ben látott napvilágot – a Kereskedelmi Reklámvállalat jóvoltából – Mme Chaglon üzletei. Egy divatszalon rejtelmei című kisregénye. A mű azóta nem jelent meg, és az irodalomtörténet-írás is mostohán bánt vele. Ám nem is annyira szépirodalmi értéke miatt tarthat számot érdeklődésre a munka, mint inkább a 20. század eleji korszaktörténetről, a hazai női irodalmi hagyományról, valamint Kosztolányi Dezső életrajzáról való eddigi tudásunk kiegészíthetősége okán. A kisregény a 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában.