Elszabadult a röhögés. Az utastársak egymás hátát csapkodták, egymás vállát lökdösték. "Ha pénzt ígér, PIM, azt meg is tartja, PAM!" – skandálták együtt, egyre hangosabban, visítva, hullámozva, akár egy vébédöntőn a szurkolók. Ez kurva jó!

Bennem is így él a múltunk, ahogyan apám elrendezte. De ebben a másik, soha össze nem állított albumban olyan emlékek sorakoznak, amelyeket élő lélek csak mélyen önmagában hordoz.

Nekem nem szól a rádió, engem nem hív a hang. Az én életem koholmány, az én sorsom vabank.

Isten akkor jól megnéz magának. Pimasz vagy, Euobe, de genere Özépeleta, fene a nemzetségedbe, ámbár, después de todo, fogjuk rá: szenvedélyes. Gőzöm sincs, mi után sóvárogsz; az öröklétre aligha.

„– Tényleg, a Sanyika most lenne százéves! – csapott a homlokára az írónő, és felélénkülve hallgatta, mi történt azon a megemlékezésen.” – Laik Eszter tárcája.

Akárhogy kutattak az emlékezetükben, nem nagyon találtak hősöket a huszadik és a huszonegyedik századból. Elég ratyi egy korszak, állapították meg, de végül eszükbe jutott egy videófelvétel. – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​A szag. Az maradt meg bennem a leginkább. A kellemesen áporodott dohány, az ananásszal töltött Melba kocka meg a ropogós borítékok illatának keveréke, és ehhez még az utánozhatatlan öregszag, ami a nagymamám szekrényéből is áradt, ha kinyitottam. Trafikszag. – Laik Eszter tárcája.

A Szegedi Tudományegyetemen Szilasi László irányításával tanulhattak kreatív írást a tárca műfaja iránt érdeklődő hallgatók. Összeállításunkban a szemináriumon született munkák közül olvashatnak néhányat.

Nem, a „fekete leves” alighanem arra a fekete mártásra utal, ami a régi magyaroknál az étkezések utolsó fogása volt, s ami valamilyen vérrel kevert vagy színezett „leves” lehetett. De a közbeszédben e furcsa kifejezés értelme valóban az lett, hogy a legrosszabb még hátra van.

Nyugat-Európa szemében a „magyar” jelzőhöz egyre inkább hozzákapcsolódik a „fasiszta” kifejezés is. De milyen következményei vannak ennek a magyar kultúrára nézve?

Bódi László Cipőnek is ünneplő volt. Ösztönösen hozzá igazítottuk lépteinket, gesztusunkká vált minden mozdulata, dallamunkká a dala, otthonossá minden gondolata, miénk minden szava. Ezért nem búcsúzhatunk tőled. Egy pillanatra sem hagysz el minket, velünk maradsz addig, amíg képesek vagyunk viszonylag élhető módon benépesíteni ezt a sárgolyóbist.

„Mindez most elég jelentéktelennek tűnt a barátnő őrlődéséhez képest, aki a hátralévő egy napját szívesen elcserélte volna bármelyik szolgáltató packázásával, de még az egész adóhivatallal is, mert ez így összevéve is még mindig sokkal jobb volt, mint a kiszolgáltatottsága…” – Laik Eszter tárcája.

A Városmajor kedvenc helyem hirtelen havak idején. Manapság már a havazás is gyorsan zajlik, ahogy jön, úgy megy, hullik és olvad, és ha az ember egy kicsit is élvezni akarja a lába alatt a puha ropogást, szaporán kell bakancsot húznia. – Laik Eszter tárcája.

„Mennyibe fájna ma egy jófajta égetés?” Osztottak-szoroztak, kalkuláltak: oszlop, kötél, fa, alágyújtós, kerítés, körítés, öregisten – áfa nélkül is, projekt alapon is, csak maga az önrész is megvan vagy rengeteg.

„Különben is, folytatta fennhangon, az egyik újságíró lett, a másik költő, a harmadik meg fotográfus, és egyik sem dógozott még igazán a két kezivel egész életében…” – ​​​​​​​Sultanus Beatus tárcája

A Szabó Lőrinc utáni költők közül a legsírósabb egész biztosan Pilinszky János volt. Már legelső kötetében négy vers van, ahol a „sírás” vagy „zokogás” szó előfordul, a kései Kráter című, a hetvenes években írt ciklusban pedig van olyan vers, amely így kezdődik: „Sírtam. Utána nedves volt a hátam, / gyűrt a ruhám és tömpe a kezem”.

Ajándékba vettem, december 23-án, a Fény utcai piac felső szintjén, ahol az asszonyok meg az emberek hatalmas virágosvödrökből árulnak az asztaloknál. - Laik Eszter tárcája.

Nagyon régen nem találkoztam  kedves barátommal, Halász Péterrel, s most annak jött híre, hogy január 13-án, élete kilencvenegyedik évében, Münchenben meghalt. Szép kort ért meg, és írogatott is még, többnyire a múltba nézett vissza. Azt mondják, hogy változatlanul elegáns jelenség volt, bár megrokkant és kerekes székbe kényszerült. Fia, a vele egy házban lakó Valér lelkiismeretesen gondját viselte. Felesége, a bársonyos hangú sanzonénekesnő, Rácz Vali 1997-ben hunyt el.

Egy képzelt regény első fejezete, amelyben megismerkedünk Gégner úrral és Jolánka nénivel, és némi túlvilági visszásságokra is fény derül.

Nem éjjel volt, hanem még este, és céllal ment, nem látszatra céltalan. Igaz, sehol egy szalasztott lélek, üres és néma az utca, a tér. És mégis: hangok mindenhonnan. Hangok a fejében, amiket mások ejtenek ki, mondatok, melyeket mások mondanak.