Citera, okarina, elektrosokk, lófog…

Csont-kulcs, kulcs-csont, rókafog, gong!

Gong! Ü! Gong! Üüü! Ü! Gong!

Citera, mobilis fájdalom, fókafog…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Második fejezet.

Zen kertben, ha szenderegsz

S fejbe vág egy nem-kereszt:

Zeng az erdő, zeng a nesz,

Zeng az elméd, szleng a szesz…

Szécsi Noémi az Egyformák vagytok című új regényében a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó szálait fűzi tovább. Ez a könyv az előzőekkel ellentétben a jelenben játszódik, olvasás közben óhatatlanul az az érzésünk, hogy tükröt tart a negyvenes budapesti értelmiségiek elé. A mozaikos szerkezetű történet cserepeiből minden olvasónak magának kell létrehoznia a saját olvasatát. – Jolsvai Júlia interjúja az íróval.

Új képzőművészeti stúdió nyílt Budapesten, a „bulinegyed” szívében, amelyet különleges projekttel avattak fel. Fiatal alkotók adogatták egymásnak a stafétát: képre írás született, írásra kép – így állt össze egy nem mindennapi láncolat. A tudósítás mellett közöljük az alkotók műveit, képek és szövegek „beszélgetését”.

„Lovász kopogott, majd választ sem várva benyitott az ajtón. Elkínzott arcú, csaknem fiatal férfi tekintett föl rá. Otromba íróasztal mögött ült, tollát forgatta ujjai közt. Szemközt vele pulykaképű öregasszony bámulta ingerülten kettejük között a levegőt, öregebb volt, mint a föld.” – Részlet Varga Dániel az Austerlitz-eset című regényéből.