Székelyhidi Zsolt a kortárs irodalmi-művészeti élet egyik legszínesebb alkotója, akinek szöveg, zene, kép, fotó és performansz egyazon világ összetartozó részei. Az utóbbi időben leginkább a szöveg és a fotó határozzák meg a napjait. Műfajokról, az egyiktől a másikhoz vezető utakról és persze személyes ösvényekről is beszélgettünk az idén októberben ötvenéves költővel.

Milyen volt Székelyföld a világjárvány idején, hogyan gondolkodnak egy kis faluban a pálinkafőzdébe betévedő fehérnépekről, a kaszát ragadó színészről, az egyéni előadóművészből hogyan lesz író – a hónap alkotójával, az első tárcakötetetével debütáló Zorkóczy Zenóbia színésznővel Juhász Kristóf beszélgetett.

Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

László Váradi Gyula filmrendező, zenetörténész, 1944-ben született Sepsiszentgyörgyön, ott kezdte zenei tanulmányait, majd Kolozsvárott folytatta. Zeneművészeti, zeneszerzési és zenetudományi tanulmányait Bukarestben végezte. Évekig Nagyváradon élt, a nyolcvanas években települt át az anyaországba. Számos filmet rendezett zeneszerzőkről, így Dohnányi Ernőről, Lajtha Lászlóról, Kodály Zoltánról, Farkas Ferencről, Bartók Béláról, valamint két költőről, Babits Mihályról és Radnóti Miklósról. De készített filmet Szent Istvánról,  a honalapítás 1100.

A februári hónap alkotója az Irodalmi Jelenen Sohár Pál, aki 56-os menekültként került Amerikába, angol nyelven kezdett el verselni, költeményei nagy népszerűségnek örvendenek a tengerentúlon. Nemrég megjelent Őszi verslábnyomok című, első magyar nyelvű verseskötete. Számos jelentős kortárs magyar alkotót lefordított angolra, többek között Faludy Györgyöt, Farkas Árpádot, Kányádi Sándort, Szőcs Gézát, Mezey Katalint és főszerkesztőnket, Böszörményi Zoltánt is.
Kalandregénybe illő életútjáról, legújabb verseskötetéről és a magyar kortárs líra amerikai fogadtatásáról kérdezte őt Varga Melinda.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli egyik legsokoldalúbb tudósunk és művészünk: matematikus, íráskutató, költő, műfordító, és még hosszan sorolhatnánk tevékenységeit. Felfedezéseivel nem egyszer kivívta a hivatalos tudományosság rosszallását, ám előadásain hallgatósága leesett állal figyeli okfejtéseit és izgalmas szellemi kalandozásait a magyar múltban.

„Amit az utamnak tekintek, annak csak egy szelete az irodalom, ami hozzásegít ahhoz, remélhetőleg, hogy más tekintetben is tudjak fejlődni, és talán mindeközben másoknak is ad valamit. Az irodalom számomra nem út, hanem útitárs, amire – így alakult – egy kicsit jobban tudok már támaszkodni, mint a zenére vagy a fényképezésre, és néha sokkal jobban, mint az emberekre.” – Bánkövi Dorottyával a pályakezdésről, első könyvéről, irodalom, zene és fotográfia viszonyáról, a női identitásról és teremtőerőről Ilyés Krisztinka beszélgetett.

Viola Szandra az Irodalmi Jelen állandó szerzője, költészet díjas alkotója nem ismeretlen az irodalmat kedvelők körében, versei, prózái, esszéi mellett rendhagyó performanszaira, irodalmat népszerűsítő művészeti projektjeire is sokan felfigyeltek.

Öt és fél éve szerkeszti a Poétikon című irodalmi műsort a Karc FM-en, az adás vendége volt többek között Szőcs Géza, Ács Margit, Ágh István, Térey János és számos határon túli szerző és elsőkötetes alkotó. Nagy álma, hogy egyszer Irene Vallejo spanyol írónővel bebarangolja a görög tájakat, az Odüsszeia és az Iliász nyomába eredjen.

Költő, szerkesztő és tanár. A sorrend persze nem rögzíthető. Innen is, onnan is megéli az alkotást. A szolnoki szerkesztőséggel működő Eső egyre nélkülözhetetlenebb szín a kortárs palettán, ahogy Jenei Gyula kötetei is egyre markánsabb hangot képviselnek a maguk fanyar-kontemplatív, tárgyiasan szubjektív történetmesélő verseivel. A beszélgetésen jelen volt a költő, a szerkesztő, a tanár, hiányzóként csupán a felhőtlen mindennapokat jegyeztük fel.

Nevét egyre többen ismerik az irodalomban, s nemcsak mint íróét-költőét, de mint lelkes és a szekértáborok közeledését állhatatosan előmozdító irodalomszervezőét is. Az „Irodalom a kertben” programsorozat megálmodója és létrehozója Miskolcon, de a Versszínházat is számos jeles vendég megtisztelte már. Kégl Ildikót barátja és költőtársa, Fecske Csaba kérdezte.

A kritikaírás, úgy gondolja, nagy felelősség, hiszen sok esetben a kritikus determinálja az olvasói értelmezést. A friss kiadvány olvasottságát egy pozitív kicsengésű, de akár egy erősen bíráló hangú kritikai visszhang is növelheti.

A párbeszéd kéne álljon a közösségi irodalombefogadás középpontjában, s a párbeszédnek a kritikák adhatnak utat, vagy éppenséggel összegezhetik a már kibontakozó párbeszéde(ke)t. Ez az akár polemikus, de mindenképpen dialogikus folyamat vezethet oda, hogy továbbfejlesszük magunkat a világunk ingereire való reagálásban.

Ritka szerencse, amikor az ember szinte átintegethet interjúalanya ablakába. Arany Zsuzsannával egy kellemes nyárestén ültünk le a szomszédos otthonaink mellett elterülő parkba, hogy többek közt a Pardon – Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919–1921 című kötet tanulságairól beszélgessünk, és mindarról, amivel az irodalomtörténész az utóbbi években foglalkozik.

– Regál című regényed új kiadásának különös aktualitást adnak napjaink történései. Te magad milyen belső stratégiával vészelted át a menekülttábort, volt-e valami módszered, ami segített a talpon maradásban, túlélésben?

– A menekülttáborban nincsenek stratégiák, hiszen a véletlennek teszi ki magát minden ottlakó. Célok vannak, de ezek megvalósulása is a véletlenen múlik. Ami a legfontosabb, soha ne add fel a reményt, még akkor sem, ha minden ellened szól.

Arra régen rájöttem, hogy valóban nem a történetmesélés érdekel elsősorban, hanem az, hogyan viszonyulunk mindahhoz, amit a sorsunk kimér ránk. Ahány ember, annyiféleképpen reagál ugyanarra a helyzetre. Mondok példát. Valaki megtudja magáról, hogy valamilyen betegség fogja meghatározni az életét. Nem hal bele, de bizonyos szabályrendszerhez kötötten kell a továbbiakban élnie. Van, aki ezen elkeseredik, van, aki rögtön elkezd számolgatni, tervezni, hogy mit lehet az adott rendszeren belül megtennie, elérnie. Azt hiszem, én a második típusba tartozom. Hamar alkalmazkodom helyzetekhez. Az is helyzet, amikor felmérem, hogy engem az érdekel, ami a történeten túl van. Hát akkor azt írjam, ami érdekel.

Mára „védjegyévé” vált kitűnő szonettkoszorúit egykor Lator László szigorú tolla javította. A kötött forma nála fegyelmező erő, egyébként pedig képes sok mindent „csakazértis” alapon véghez vinni: legyen az félmaraton, hegymászás vagy nehéz versformában komponálás. „Civilként” gyerekekkel foglalkozik, nagyon is felnőtt módra. Rajzolni viszont csak koalát tud, mint mondja, azt sem jól. – Vesztergom Andreával beszélgettünk.

Fecske Csaba költészete éppolyan sokoldalú, mint ő maga. A népies lírától az avantgárdon át a posztmodernig olvas és ismer szinte mindent a magyar irodalomból. A költészet mellett a barátságok éltetik, nemcsak Miskolcon, de országszerte nagyon sokan ismerik, olvassák. 1990-ben az élet „bepróbálkozott”, hogy kettétörje pályáját és őt magát – ám a sors nem tudta: ezt a költőt keményebb fából faragták annál, hogy feladja...

„Nyár tengerrel és tűző napsütéssel, tél hatalmas hóval, hegyekkel” ­– vallja Varga Melinda, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője, számos fiatal költő, prózaíró mentora. Milyen szavakkal jellemezné önmagát a költő, s kik azok, akiknek a legtöbbet köszönhet? – erről is kérdezte Szalai Klaudia, az Instagram-oldalunk szerkesztője.

Kis Petronella az Irodalmi Jelen legfiatalabb szerkesztője; az ifjúság lendületére szüksége is van, hiszen a kritikarovat szerkesztéséhez sok türelem és kötélidegrendszer kell. Rendezőnek készült, érdekli a színház, a francia nyelv, tavasszal érzi magát igazán jól, Csáth Géza azon műveivel foglalkozik doktori dolgozatában, amelyek a nagyközönség előtt kevésbé ismertek.

Megmosolyogtató nyelvi vétség a szószaporítás, mint „titokban csempészi át”; „pokoli infernó”; „irreális csoda”, de szórakoztatóbb a logikai bukfenc, például „elkezdődik az ördögi kör”; „a bejgli koncentrikus körei”; „a nosztalgia betetőzése a novella végén csúcsosodik ki”; – Hudy Árpáddal, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztőjével beszélgettünk a nyelv őrének fontos szerepéről, nyelvészeti és világirodalmi érdekességekről, Gómez Dáviláról és a hopi indián nyelvről, Aradról, Enyingről, Münchenről.