Varga Melinda verses beszámolója a titokzatos Centauri kolozsvári estjéről

Füstölt heringen, bálnanyelven, pemmikánon, sörön és grogon nevelkedett a fiúcska a rideg és kemény, szabadidejükben viszont féktelen férfiak között.

Az utolsó görcstől kinyújtott szárnyakat még – mint a nyitva hagyott legyezőket – összecsukta. Óvatosan rakta vissza a vándort pontosan oda, ahol feküdt, ügyelve arra is, hogy ne legyen a másik szeme is poros.

Kaszál, és nagyregényt ír, amely egyszerre magyar és amerikai. Temeti a posztmodernt, miközben a kamaszok nyelvén beszél. Könyvének főszereplője a természetbe mene-kül, másoknak a koponyáját lékelik meg. A Jégvágó rejtélyes szerzőjével, Centaurival beszélgettünk.

Elég nyitottak-e a magyar olvasók Centauri Jégvágó című regényéhez? Mit adhat a kamaszoknak és a felnőtteknek a rejtőzködő író szabad szájú könyve? Boldog Zoltán értékelte a művet.

Centauri, a „titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye, a Jégvágó mégis egy modern amerikai nagyregény. A könyvből olvashatnak részletet.

„…ezt a kettősséget sugallja a neccharisnya is, azt a takarva mutogatást, ami vonzza a kétes dolgok kedvelőit.” (Centauri: Flaubert és a divat) Az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb szépirodalmi vállalkozásának lehetünk tanúi, ha kezünkbe vesszük Centauri Kék angyal című novelláskötetét, mert Sárbogárdi Jolánnal vagy Csokonai Lilivel ellentétben nem egy poétikai játékként értelmezhetjük az álnévhasználatot.