Dsida mindenkié, avagy egy lírai flashmob

Egy beismeréssel kell kezdenem: hiába vagyok harminc éve zuglói lakos, egészen eddig az ünnepi pillanatig nem tudtam az Ilka utca Dsida Jenő-emléktábláról, melynek koszorúzására egészen sokan összegyűltek, így már-már egy kis verses flashmob kerekedett a szűk és Dsidához illőn csendes utcán.

A műsort Tóth Katalin, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium magyartanára nyitotta meg, akitől megtudtuk, hogy az iskolában kilencedikes diákjainak először mindig Dsida Jenő Sírfelirat című versét mutatja meg, így kezdik a szeptemberi ismerkedést. Szavaiból kiderült, hogy az emléktáblát, melynek létrejötte többek között Muzsnay Árpád újságírónak, az EMKE főtanácsosának köszönhető, 2018-ban avatták fel, és azóta minden évben megemlékeznek előtte.

Muzsnay elmondta, hogy mivel szatmárnémetiben nem lehetett kideríteni, hogy pontosan melyik házban született a költő, ezért egy olyan épületre tették az emléktáblát, amelyikben Dsida bizonyíthatóan élt a szüleivel és a később Csengeri Aladár néven színésszé vált testvérével. Arra a szatmári térre, ahol gyermekkorában az orvosi tiltás ellenére a leendő költő focizott, egy Dsida-szobor került. Muzsay azzal zárta beszédét, hogy jövőre, Dsida születésének 120. évfordulójára nagyobb megemlékezéseket terveznek.

Ezután a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulóinak mondtak Dsida-verseket. Biztató volt látni és hallani, ahogy az ifjak a nyárfavattahullásban szavalnak a pesti járdán, például az Arany és kék szavakkalt.

A József Attila-díjas Pécsi Györgyi ünnepi beszédét az irodalomtörténész hangszálproblémája miatt Tóth tanárnő olvasta fel. Pécsi írása szerint a 31 évesen a kolozsvári zsidó kórházban elhunyt „angyali költő” utóéletét az „angyalok menedzselték”, és arról is beszélt, hogy Dsida hiába volt Babits nagy rajongója, mestere soha nem közölte a Nyugatban, így „muszáj-erdélyi” költő maradt, aki a Psalmus Hungaricus című, radikális versében a figyelmét Európa helyett a magyarságra fordította.

Az Artisjus-díjas Havas Judit előadóművész Dsida Tízparancsolat című költeményét adta elő erős jelenléttel, és érezni lehetett, hogy Havasnak a hangja a hangszere. Szavalását az égen cikázó első fecskék csivitelése színezte alá.

Sokan voltak a koszorúzáson, de remélhetőleg jövőre, a kerek évfordulón még többen gyűlnek itt össze, hiszen Dsida: mindenkié.      

Fotók: Acsai Roland

További képek a lapozható galériában