„De nehéz…”

Az Iskolatáska című irodalomtörténeti monográfiát, melyet Szilágyi Zsófia írt, hol máshol mutathatták volna be, mint egy iskolában: egészen pontosan a legendás, budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban, ahová a szerző is járt. És ki más lehetett volna ebben segítségére, mint egykori irodalomtanára, Szabolcsi János, aki az Aranysárkány című Kosztolányi regénnyel Szilágyiba oltotta az irodalom szeretetét. A bemutató moderátora Torma Mária szerkesztő volt.

Az Iskolatáska szerzőjétől megtudhattuk, hogy szerinte a legjobb magyar iskolaregény az Aranysárkány, és hogy az iskola akkor került be az irodalmi alkotások érdeklődési terébe, amikor a XX. század elején az oktatás egyre szélesebb kört érintett. Ugyanebben az időben figyeltek fel a szerzők a gyermek és a kamasz alakjára is.

A iskolaregényekkel kapcsolatosan szerinte általánosan elmondható, hogy az írók nem szerettek iskolába járni, és legtöbbször negatív képet adtak róla. Ezt Szabolcsi tanár úr azzal egészítette ki, hogy szerinte a legrosszabb képet Móricz Zsigmond Forr a bora festette. „Az oktatás a XX. század elejétől kezdve permanens válságban van” ‒ jegyezte meg kesernyésen Zsófia.

Az irodalomtörténész és régi tanára abban is egyetértettek, hogy Móricz Légy jó mindhaláligja nem gyerekregény, hanem felnőtteknek való olvasmány, ezért nem lett volna helye a kötelező olvasmányok között, ahonnan egyébként azóta már ki is került.

Szó esett a mai diákok megváltozott olvasási szokásairól, illetve e szokás sajnálatos eltűnéséről is. Szabolcsi a kötelező olvasmány fogalma helyett mindig a közös olvasmány kifejezést használta, és soha nem szankcionálta azokat a diákokat, akik nem olvasták el a kötelezőket: mindezt azzal a céllal tette, hogy a gyermekek megszeressék az olvasást. Szilágyi szerint a mai fiatalok sajnos nem tudnak olyan hosszan egy dologra koncentrálni, amennyi a regényolvasáshoz szükséges.

Arról is beszélgettek, hogy Szilágyi az 1989-es rendszerváltást ebben a gimnáziumban élte át. Október 23-án az utolsó két órára tanítási szünetet rendeltek el, majd Szabolcsi tanár úrral kimentek a Kossuth térre, hogy meghallgassák, ahogy Szűrös Mátyás kikiáltja a Magyar Köztársaságot.

Az irodalomtörténész elárulta, hogy nehezére esett befejeznie az Iskolatáska című könyvének kéziratát, mert annyi, iskolával kapcsolatos irodalmi alkotás „jött szembe vele”, de Nádasdy Ádám tanácsára úgy döntött, nem törekszik teljességre, hanem egy ponton egyszerűen elengedi a kérdést.

Amikor Torma Mária arról kérdezte vendégeit, hogy szerintük mi az irodalomoktatás feladata, Szabolcsi János azt felelte, hogy Babitscsal ért egyet, aki ezt a helyes beszéd és gondolkodás oktatásában jelölte ki. Szilágyi ennek mentén pedig azon tűnődött el, hogy az irodalom milyen mértékben tekinthető olyan „kézségtárgynak”, mint, mondjuk, a rajz.

Bár az iskolatáska a dalban nehéz, Szabolcsi János záró szavai szerint az Iskolatáska című könyv kifejezetten könnyű és élvezetes olvasmány. Még az olyan szép, napos délutánokon is, mint amilyen ez május 8-i is volt.

Fotók: Acsai Roland