Márai Budán

Egy kora tavaszi délelőtt érkeztem a Szarvas térre… Ez egy Márai-novella felütése is lehetne, de csak a Márai Sándor-kiállításról szóló cikkem kezdőmondata. A kiállítás kurátora egyébként a Márai-hagyaték gondozója és a Márai-monográfia szerzője, Mészáros Tibor volt.

Márait Féja Géza, a két háború közötti népies mozgalom egyik ideológusa elmarasztalta túlzott européersége és budapestisége miatt, Szerb Antal irodalomtörténész viszont ugyanezek miatt kifejezetten kedvelte. Az én véleményem az, hogy a magyar irodalom Máraival csak nyert, és mi az Irodalmi Jelennél fontosnak tartjuk, hogy időről időre hírt adjunk az íróval kapcsolatos jelentősebb eseményekről.

A kiállítás időrendben halad, vagyis Kassáról indulunk, és az interaktív felületekkel gazdagított, ódon hangulatú terekben eljutunk az emigráns író időskori öngyilkosságáig. Először egy restaurált, gyönyörű fotel fogadja a belépőt, mely az író családjáé volt, és árad belőle, hogy a szerző az akkori úri osztály gyermeke. Ezután egy hasonló jellegű pamlag következik, melyet egy korabeli fotó is megörökített, majd megtudhatjuk, hogy az ifjú író 1921-ben, Berlinben bibliofil Kámaszútrát ajándékozott Dergán Blanka színésznőnek. Feleségét, Matzner Ilonát, vagyis Lolát 1922-ben ismerte meg.

A préselt faleveleket Márai egyik rokona szedte 1850 tájékán Beethoven és Schubert sírjáról, és ez is sokat elmesél a családról. Halász-Hradil Elemér eltalált Márai-festménye Firenzében készült 1927-ben, és magántulajdonban van. A fotók között több olyan akad, mellyel eleddig nem találkozhatott a nagyközönség, ilyen például Lola ismeretlen esküvői fényképe.

Ezután elérkezünk a legfőbb látványossághoz, a kiállítás „főszereplőjéhez”, Márai Sándor budai íróasztalához, melyet szintén láthatunk a korabeli fényképeken. Az asztal, mintha Márainak egy ismeretlen oldalára világítana rá meglepő rusztikusságával, robusztusságával, és viszonylagos egyszerűségével. Egyébként engem erősen emlékeztetett a borozók vagy a békebeli vendéglők keresztlábú asztalaira, és talán nem is tévedtem nagyot, hiszen a kiállítás Márai kedvelt helyeivel, vendéglőivel, „kocsmáival” folytatódik.

A kávéházak közül a krisztinavárosi Philadelphiát emeli ki a kiállítás, mely helyben volt a Mikó utca 2.-ben lakó Márainak, és ahová például Szabó Dezső írókollégája is eljárt, ahogy Kosztolányi is a közeli Logodi utcából.

Érdekes az Egy polgár vallomásainak azon példánya, melyet a szerző édesanyjának ajándékozott, aki spontán széljegyzetekkel látta el, leginkább ilyenekkel: „Szó sem igaz”, „Soha”. Ennyit a fikció és a valóság kérdéséről. Ezek után kinek higgyen szegény olvasó? A kiállításon szerepel egy tragikus szomorúságában különleges fotó, mely Lolát ábrázolja Máraival közös újszülöttjükkel, Kristóffal, aki csupán hat hetet élt. Lola naplója szerint nagypénteken halt meg, és húsvét hétfőn temették el.

„Nagy tévedés volt, hogy eljöttem Magyarországról” ‒ olvassuk az idézetet a következő teremben, mely már az emigrációjával foglalkozik. Egyébként ezt én is így gondolom. Gaal Csaba 1988-ban készült színes fotója az egyik utolsó az idős íróról, aki öngyilkossága előtt lőgyakorlatokra járt, mert biztosra akart menni… Ezt a kiállításon egy elsötétített tér jelképezi, ahol egy fénycsóvát kivetítő, invenciózus játék pisztollyal Márai-idézetekre lövöldözhetünk.

„Ha akarnám, se lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai” ‒ írja Márai Kassai őrjárat című művében, és ennek az ethosznak állít újabb emléket a mostani kiállítás, mely a Döbrentei utcai Virág Benedek Házban tekinthető meg, és melynek autentikusan márais, letűnt miliője sokáig elkíséri az ide látogatót. Rajongóknak kötelező.

A Márai Sándor-emlékkiállítás 2027. március 27-éig látható.

Fotók a helyszínről: Acsai Roland

További képek a lapozható galériában!