Ugrás a tartalomra

Vívódás

Gárdonyiról, nőkről, szerelemről, életműről

„Az az asszony, amelyik elvált az urától, olyan, mint a virágzó faág, amelyik letörött a fáról, leesett a földre. Nem érdemes fölvenni többé” – írja az idén száz esztendeje halott Gárdonyi Géza. Helyesebben: jóllehet ő az, aki írja, ám A bor című novellájának szereplője, Baracs Imre az, aki gondolja. Azt a vélekedést pedig, hogy a „farkas a fogával ragadja meg az embert, az oroszlán a körmével; az ördög az asszony szemével. De a vadállat, az csak a testét emészti el az embernek. Az asszony a lelkét.”, az Isten rabjaiban találjuk. Azt a bonmot-t azonban, miszerint „Mindig különös nekem, mikor valakiről azt mondják: Elcsábította ezt meg ezt az asszonyt. Olyan, mintha azt mondanák valakiről, hogy: Úszni tanította ezt meg ezt a halat...”, a fiaihoz szánt intelmeiben írja (Földre néző szem − Égre néző lélek), tehát míg az első két idézetet nem föltétlenül kell úgy tekintenünk, mint Gárdonyi saját véleményét, ezt mindenféleképpen annak kell, hogy gondoljuk. Milyen avítt és társadalmi szempontból inkorrekt mondatok! − gondolhatnánk még.

Holott...

Amikor az Egri csillagokat olvassa az ember − amelyet manapság trendi leszólni, én mégis azt gondolom, kitűnő regény −, a szerteágazó cselekmény egyik meghatározó szála, Gergely és Vica szerelme ritkán kerül az irodalomelmélészi vagy az olvasói figyelem középpontjába. A hősiesség, a harcok, kalandok árnyékában búvik meg ez a sajátos és különleges szerelem, amely végig kíséri két ember életét egészen apró gyermekkoruktól kezdve. Ez az idilli és idealizált kapcsolat színesíti, de döntően nem határozza meg a regényt, hogy mégis fontos szerepet játszik és viszonylag nagy teret kap a könyvben, az nyilván Gárdonyi személyes érdeklődésének is köszönhető. Mert Gárdonyit érdeklik a nők és érdekli a szerelem. Jót és rosszat, örömöt és fájdalmat egyaránt tulajdonít ennek is, annak is. És megdöbbentően ellentmondásos mindaz, amit élete során a nőkről és a szerelemről leír.

Csak hogy néhány példát említsek: A láthatatlan ember, Az Isten rabjai az örök szerelem, az Az a hatalmas harmadik, a Hosszúhajú veszedelem vagy a Szunyoghy miatyánkja a női csalfaság, az Ida regénye az idilli szerelem könyvei. Írójuk hol elkeseredett és megsebzett, az asszonyokat hibáztató és kárhoztató, hol éppen ellenkezőleg: a nőket piedesztálra emelő és eszményítő hangot üt meg.

Gárdonyit olvasva egy viaskodó ember képzete jelenik meg a szemünk előtt: a hitével, a tehetségével, a nemzete sorsával, a művészettel − de a szerelemmel, a szerelem eszméjével is küzdő, birkózó alak, aki leginkább mégis önnön magát marcangolja. Nem véletlen, hogy az „egri remete” eposzi jelzője ragadt rá, nem véletlen, hogy elvonult, kivonult a világból, amelyet bizonyosan kaotikusnak, félelmetesnek és értelmetlennek látott. Ő sikerei ellenére alkatilag alkalmatlan volt arra, amire például Jókai nagyon is megfelelt, s amit mai szóval akár celebritás-létnek is nevezhetünk. Gárdonyi kételyek közt gyötrődő, az élet és a világ nagy kérdésein rágódó, végleges és egyértelmű válaszokra jutni azonban képtelen lélek. − Ez tükröződik a nőkhöz, illetve a Nőhöz való viszonyában is. Mert a nő, olyan, mint az élet: hol csodálatos, hol tragikus. „A nők fiatalemberre leső angyalarcú pókok.” „Semmi se szebb, jobb, édesebb [a nőnél]. Testének szépségét felül nem múlhatja a művészetnek semmi remeke. − Lelkének édessége földi üdvösségünk.”

„Ha átgondolom az eddig lefolyt életemet, azt kell látnom, hogy kövek alatt nőtt fű vagyok” – írja magáról; „az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” – mondatja Zétával, a láthatatlan emberrel, akinek a sorsát egy végzetes és végleges szerelem irányítja.

Ez az ellentmondásos, vívódó Gárdonyi pedig egyáltalán nem avítt figura. Persze, napjaink fogyasztói társadalmának modern-forgalma értelmében korszerűnek sem nevezhetjük, hiszen manapság az intellektuális vívódás helyett sokkal inkább a szorongató zsigeri frusztráció a jellemző lélek-emésztés, ám a „minden egész eltörött” modernsége éppen úgy jellemzi, ahogyan Adyt, minden modernek atyamesterét. Azonban Gárdonyi modernsége nem egyes műveiben, sokkal inkább az életműben nyilvánul meg. És azt hiszem, az irodalomban az életmű az igazán fontos. Egy-egy mű lehet kiugróan remek vagy elkeserítően rossz, netán olyan semmilyen. Ami valóban megítélhető, az az életmű. Annak van, annak lehet súlya. Mint Gárdonyi esetében.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.