Ugrás a tartalomra

Futás!

amelyben a Körút színeváltozik, és az ÁVH is bekopog egy literatúrai divatbemutatóra…

− Ma nagy buli lesz, de csak szmokingnak nyílnak meg az ajtók, úgyhogy, Novi Bálint, meg se próbáld!

− Miféle buli, Endre, megint kabarétréfákat olvastatsz Babitscsal?

− Jobb! Nem is buli, muri, de nem úri, csak olyan faramuci hölgykavalkád. Úgyhogy, ha több sanszra vágysz a női keblek halmain, vegyél szmokingot!

− No, elég a köntörfalazásból, hova cipelsz el?

− Kaffkához megyünk, ahol irodalmi divatbemutató lesz. A legfrissebb francia módi szerint toppannak majd a szalonba prózai-lírai díváink.

− Mégis, kik várhatók?

− Margit mint házigazda, Adél, Anna, Ilona-Irén-Lujza-Kamilla-Sophie, Berta-Csinszka, Cécile…

− Adél? De hát ő csak egy mezei múzsa, még tollból is csak kalaptollat fogott a kezében…

− Ne túlozz! Művelt asszony, meg az est fő szponzora, némi pénzzel, párizsi abszinttal és párizsi ruhákkal…

− Csinszka meg egy csitri, kamaszversekkel, aki ráakaszkodott Adyra… És Cécile nadrágban lesz? Margit meg képes kisestélyihez csizmát venni… És Anna, haha, maradt volna hímző asszony, Ady-párnája igen jól sikerült…

− Figyelsz te egyáltalán, vagy csak nyomod a süket dumát, amit az irodalmi bulvárlapok szellőztetnek. Jössz vagy sem?

− Naná, ott a helyem!

 

Késő délutánba lovalta bele magát Budapest. Mindenki késett valahonnan, mert a pontosság úri szokása kiveszett a fővárosiakból. Föld fölött, föld alatt, a perisztaltikákban is hömpölygött a tömeg. Ősz végére járt. Még ha színesben is pompáztak volna a dámák, a nyákos, szutykos köd egyenszürkére mázolt volna mindent rajtuk. Egy szürke massza tulajdonképp. Ez volt a november közepi, pesti divat. Az Esti Hírlap rikkancsa fennhangon kiabált: Botrány! Mégis megépül száznegyvenkét év múlva Paks három. Esti a hírlap, esti a hírlap! A fiatal költőnő anyaszült mezítelenül olvasott fel a Parlament előtt! Esti a hírlap, esti a hírlap! Szini újonnan bérelt szmokingban lépett oda a rikkancshoz, és vett öt újságot, lévén a hírre, hogy a literatúra lemeztelenedik, csak felkapja a fejét egy jurátus entellektüel, s gondol a többiekre is, akik ott lesznek Margitnál. Azon melegében lezöttyent az első zigernyés padra, ami útjába esett, és befalta nevezett cikk mondatait. Paks háromra oda sem sandított, mit kínozza magát a jövővel, amikor még 1919-et sem írunk. A cikk pedig így hangzott volna, ha felolvassák: > Futás < Klott Ida, ünnepelt költőnő [Ismeri a fene! – dünnyögött Szini], tegnap, egy flashmob keretében, anyaszült mezítelenre vetkezett a Parlament előtt, megzavarva a kettes metró közönségét, az épületbe igyekvő honatyákat és honanyákat, s néhány hon-lesst nemkülönben. Klott Ida megafonba bömbölte politikaellenes költeményeit, miközben egyébként elég tetszetős testére (ha lettek volna képzőművészek a villámcsődületben, bizonyosan megihletődnek) a fagy tűzvirágokat karistolt. Klott Idát a kétszeres Szószapora-díjas költőnőt tizennégyen éltették, hatan fújolták, kétszázharmincnyolcan hallótávolságon kívülről gusztálták. Úgy az ötödik versnél érkezett meg a csendőrség, mire Klott Ida átadva szélléptű sameszának a megafont, futtában öltözve távozott. Klott Idát a nyomozó hatóságok másnap reggel állították elő, s kihallgatás céljából a Budapest Fővárosi Rendőrkapitányságra szállították. Ügyében hivatásos verselemzőket kértek fel, hogy megállapíttassék az államrezon elleni tényállás, és/vagy az öncélú magamutogatás, ami persze közszemérmet sért… − Puceráj –

 

Hu, de cirkalmatos szöveg ez, ki lehet az a Puceráj, biztos az is egy feltörekvő irigy írócska. Hová züllik még ez Az Est? – gondolja Szini, miközben megpróbálja összehajtogatni eredeti formájára az újságlepedőt.

− Üdv néked, Gyula! Miféle újságot olvasol?

− Á, Józsi Jenő… És szintén szmokingban? Csak nem egy helyre megyünk?

− Esti Hírlap? Nem hallottam még róla…

− Ez Az Est.

− Meg se nézed, mit veszel? – bök a címre. − Esti Hírlap ez.

− Nem értem, biztosan Az Estet vettem meg az imént – pillant a címre Szini. – Néha úgy érzem, korán elborulok, mint az apám…

− Akkor itt valami misztikum lappang, vagyis nem lappang, mert épp felszínre tört… Te, mi ez a villanás?

− Én is éreztem. Mennyire szürke itt minden. A novembervég szürkéjénél is szürkébb. A szürke újabb árnyalata…

− És nézd, mindenki hosszú kabátban, sapkában. Nők is, férfiak is. Na, van ott egy kendős! Milyen öntudatosan néz a jövőbe, a közeledő villamos felé…

− Megint villant valami.

− Ez csak egy neonreklám…

− De figyeld ott azt az ipsét, abban az indigókék, durva nadrágban meg a bőrmellényben, akkora hajjal, mint egy viking… Most meg a nők! Tél van, mégis aligszoknyában és valami furcsa harisnyában hintálnak.

− Mekkora talpakon illegnek ott! Hogy nem törik ki a bokájuk. Semmi kecs, csak durva trappolás.

− Hij te, pöttyös csizma! Hol marad a vasvilla, he?

− Térdig lógó nadrágülep!

− Szaggatott, színehagyott rongyok… Már az évszak sem stimmel…

− Roppant hőség lett, vegyük le a szmokingot.

− Van vagy hatvan fok, én, ha haragszol, ha nem, alsóra vetkőzöm.

− Én meg jégerre. De baj lesz ebből, elvisznek, ha meglátnak…

− Szerinted? – mutat körbe Gyula...

 

Körben férfinak öltözött nők és nőnek öltözött férfiak. A színskála összes árnyalata ruhákra, emberekre dobálva. Újabb villanás. − Vissza az egész – gondolta Novi Bálint. − Ebből itt nem lesz píszí, csak anyázás. S nyomott egy entert. És még egyet. A távolság és a béke kedvéért…

 

− Ez tényleg Az Est…

− Mondtam én…

− Te, Gyula, nem éreztél valami furcsát, amíg beszélgettünk?

− Beszélgettünk mi egyáltalán? De kérdem én, te is a szmokingos buliba készülsz?

− Oda, a divatbemutatóra. Gyulám, lebuktál! Az hagyján, hogy én kölcsönzöm a szmokingot, de hogy te is, és pont ugyanonnan…

− Akkor gyerünk! Futás, jön a villamos! – lőtte ki magát a két szerző a vendégmarasztalóan hideg padról…

Lekésték. És nem jött több, csak az ellenkező irányból. A másik végállomás (vagy egy múlt századi álomremíz) villamoselnyelőként működött, ahol is a sárga szerkezeteket hirtelen felfalta a rozsda.

− Menjünk taxival! − javasolta tizenöt perc hasztalan várakozás után Szini, s már le is intett egy Mercedes Benz típusú gépjárművet. Ahogy beszálltak, és kezdtek eszmélkedni, látják ám, hogy Novi Bálint a sofőr, mi több, már bóbiskol egy utas az anyósülésen, ha jól megnézik, Nagy Endi személyesen.

− Üdv az uraknak! Sok időt elpazaroltak a megállóban, hát még a padon! Már ezerkétszázharmincnegyedszer mentem oda-vissza a körúton… Endi barátunk is bealudt ebbe a több emberöltős furikázásba. Képzeljétek, urak, az egyik kanyarban, még az elején, kiszállt, és azzal a lendülettel beszállt egy limuzinba, amelyben stand up kabaré folydogált. Talán mondanom sem kell, lyukat beszélt mindenki hasába. Egyedül F. Ábrys Alex nem bírta elviselni, hogy ledumálják a színről, a többi utókori szaki le volt nyűgözve. Hiába, no, Endi egy zseni!

Gyula és Józsi Jenő megadóan áztak a szózuhatag alatt. Mindenre számítottak ezen a napon, de omnipotens beavatkozásra, tér-időugrásra, időutazásra: nem. Hol szmokingjuk tükrét, hol csokornyakkendőjük bogát babrálgatták zavarukban. Ki-kinéztek az ablakon, de abban sem lehetett köszönet. Hol erdőséget láttak a bérkaszárnyák helyén, hol földig bombázott eklektikát, hol árvizet, hol vad tüntetést, máskor még vadabb drukkolást, aztán román bakákat, szovjet harckocsit, majd porutat szekerekkel, török portyázókat, Habsburg menetelést, tanácstalan tatár tábort a Dunához futó, homokos parton, háromszintes közlekedést, pesti gondolákat és árvízi mentőcsónakokat, üres körutakat, ahol kártyáztak, kvaterkáztak az emberek, végül egy földre robbanó színházat. Végtelen arcát mutatta a körút. Mindezt szédítő összevisszaságban.

− Nagyon másnapos – súgta oda Szini Józsi Jenőnek, aki helyeslőleg bólintott.

Kaffka Margitnál mindenki ott volt, aki számított, talán még kicsivel többen is. Most felsorolhatnánk a díszes kompániát, amit Novi Bálint ott akart tudni e képzeletszülte eseményen, de fölösleges az erőfeszítés, úgyis hozzáírna még egy-két irodalmi VIP-vendéget kénye-kedve szerint, lapzárta után két órával, emberöltők távlatából is. Szóval ott volt, aki volt.

A divatbemutatót a rögtönzött szavak nagymestere, a körút konferansziéja, Nagy Endi vezette. Ebben egyetérthet Az Est tudósítója Novi Bálinttal. Ez tény. Tény a képzeletben. És effélékkel traktálta az egybegyűlteket: Igen tisztelt nagyérdemű! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelen esetben ismerem a közönségem, és nem úgy tekintenek rám, mint aki megakadályozza egy konferansszal a kabarétréfák azonnali zúdulását, hanem úgy, mint aki még Babitsból is kabaréhőst faragott, tehát úgy, mint egy kretén fantasztára szokás. De ez nem zavarhat meg, hiszen jeles feladatom most nem egy kabaré felvezetése, nem is politikai fricska, nem is a pikantéria előszobájának berendezése, hanem egy divatbemutató felkonferálása, mely abban különbözik a többi efféle huncutságtól, ahol csorgó nyálú szatírok és nővel még soha „úgy” nem volt ifjoncok tátják szájukat, hogy itt, kérem, irodalmi lányaink, asszonyaink – válogatott, értő közönség előtt lépnek a perzsa kifutóra. Á, Deziré is megérkezett, Deziré, aki majd megelőlegzi nekem, hogy az írás elszáll, a szó megmarad. Köszöntlek, mélységes rímek mestere… Szóval így, hogy gyakorta a negyedik és ötödik mellékmondat beláthatatlan dzsungelébe fordulok, éppen, mint most, és amikor a közönség már kidülledt szemmel és feszült idegekkel készül a mondatfergeteg tájfunjában küzdő konferanszié torkának ugrani – éppen, mint most – nyugodtan lépek egyet jobbra, és egy könnyű mondatsasszéval kimászom ebből a szörnyű körmondatból. Éppen, mint most. Szóval biztosan ismerik a francia viccet, hogy egy liter tejben hány deci van? Mire a párizsi Móricka rávágja: hat deci tej és négy deci víz. Franciaországban ez jó vicc, nálunk pedig jó tej. Gondoltam ennek megfelelően lezárni e konferanszot. Kérdem hát, mint jó tanító bácsi – egy krinolinba hány szafaládé fér. S már pirulok is. Kezdődjön a mulatság…

A kifutón, ami egy műperzsa, előszobai futószőnyeg volt, először mindenki Renée-je lejtett át. Középkorból kölcsönzött uszályában ott vergődött a férfitársadalom. Könnyed szavak helyett most a léptek könnyedek. Csathó Kálmán nagy sóhajtással fújta ki komplexusait az ablak hidegére, ahonnan el is párolgott a mérge. Réz Bálint mindenkit lenyűgözött, mint mindig. Itt mindenki tudta, kit takar az álnév.

Renée uszályából Török Sophie lépett elő. De melyik? Ahogy vibrált az idő, hol egy rokokó dáma, hol egy csélcsap névkölcsönző sistergett a szőnyegen, mintha egy rosszul beállított, Munkácsy márkájú tévékészülék rezegtetné szellemképét. Mindenesetre Szabó Lőrinc egy rántással kihúzta alóluk a futószőnyeget, majd Babitsot orrba vágva távozott volna, ha nem csöngetnek. Hosszút csöngettek. Aztán határozott, ideges rövideket. Ezzel párhuzamban a gramofonlemez végén megtorpant a tű, s ott is nyekergett volna a Hiába menekülsz, hiába futsz utolsó hangjait darálva, míg a világ, ha Kaffka Margit gyanúsított meg nem kérdi szerény-naiv hangon:

− Kinek örvendhetünk?

− Államvédelmi Hatóság! – dörrent a válasz. – Azonnal nyissanak ajtót! Itt tilos tevékenység folyik. Egy bejelentés alapján van okunk feltételezni, hogy a Nyugat ópiumát szíva önök itten divatbemutatóval szórakoztatják magukat, egyszersmind lejáratják dolgozó nőinket.

Mire Margit valamit is szólhatott volna, rányomták az ajtót. A rigli szétpattant.

Nagy Endre, aki épp az előszobában téblábolt, harsant:

− Futás! Illegálisan tartózkodunk más idősíkban! Meneküljön, ki merre lát!

Kovács őrnagy csattant:

− Lezárni a féregjáratokat!

A géppisztolyosok máris az ablakréseknél, a szellőzőknél, a kukucskálónál, a fűtéscső-eresztékeknél, az egérlyukaknál és lefolyóknál teremtek. De csak szegény, kezeit tördelő Kaffka Margit maradt a helyszínen. Leghamarább a fő bajkeverő Novi Bálint távozott a maga kotyvasztotta katyvaszból. A falban olvadt semmivé… Hajnalban Margitot is elengedték, miután férfiruhában volt (poénból vette fel, Sophie után ő következett volna a kifutón!), s Kafka Ferenc néven azonosította magát. Ez az identitás bejött Marx Botond parancsnoknak, első generációs újjászületőnek, a nemtelen világ kort tévesztett élharcosának, aki szimpátiája jeléül szabadon engedte a nőhímet (titkon randevút kérve)… Kafka Ferenc viszont a hajnal első fényhártyáján amúgy is a semmibe szivárgott, hiszen a bajkeverő Novi Bálint, aki megelégelte önnön mesterkedéseit, hátranyúlt érte, hogy kimentse az időcsapdából, és Kaffka Margitként tegye vissza az irodalmi magas polcokra…

 

Esti a hírlap! Esti a hírlap!

Botrány! Novi Bálintot öncélú kísérletezgetései miatt feljelentette az Egyszervolt Írók Ligája és a Holt Költők Társasága. Novi Bálint elhagyta az országot, bőröndjében tucatnyi literátor bezsebelt bizalmával. Az Interbook nemzetközi körözést adott ki ellene, aki nagy valószínűséggel átműtött fizimiskával, új identitással bujkál az Északi sarkkör iglui között… – Puceráj –

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.