Ugrás a tartalomra

 

Olaj vagy habitus?

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz kapcsolódó program a norvég kultúra jegyében zajlott. A könyvtár Jørgen Lorentzen és Tore Vagn Lid írókat látta vendégül, akiknek köteteit a Pont, illetve a Napkút Kiadó jelentette meg. Bár két teljesen más jellegű munkáról van szó, a szerzők nemcsak egymással, de a közönséggel is rögtön megtalálták a közös hangot, ráadásul a klasszikus irodalmi hivatkozások erősen össze is kapcsolják műveiket.

Balról jobbra: Kovács Katáng Ferenc, Király Nina, Kunszenti Ágnes, Jørgen Lorentzen és Tore Vagn Lid, Szávai Ágnes

A Pont Kiadó képviseletében Szávai Ilona köszöntötte a jelenlévőket, és mutatta be Jørgen Lorentzent, valamint Az apaszerep története Norvégiában 1850–2012 című tanulmánykötetet. A művet Kunszenti Ágnes és Kovács Katáng Ferenc ültették át magyar nyelvre, akik mellett az élő tolmácsolásban Kunszenti-Kovács Dávid segédkezett. A kötetcím senkit ne riasszon el, Lorentzen igen olvasmányos művel állt elő, amelyről élőszóban legalább ilyen izgalmasan beszélt. Könyve az első jelentős szakmunka Norvégiában, de túl ezen a szerző irodalmár végzettségéhez hűen számos jelentős szépirodalmi művet citál a kötetben. (A vadkacsából kölcsönzött idézetek a magyar olvasóknak sem ismeretlenek.) 

 

Szávai Ilona, a Pont Kiadó vezetője

Maga Lorentzen Kovács Katáng Ferenc kérdésére egy komplett kis előadást rögtönzött a norvég családmodell alakulásáról a 19. század óta. A nőknek Norvégiában már két századdal ezelőtt is jelentős szerep jutott – nemcsak a családok életében, ahol a gyakran hónapokra kihajózó férfiak távollétében az otthoni, mezőgazdasági munkák irányításából is ki kellett venni a részüket, de az állam függetlenségét kivívó mozgalmakban is aktívan részt vettek (ami kellőképpen sokkolta is az arisztokráciát)  – tudtuk meg Jørgen Lorentzentől. Szavazati jogot 1914-ben kaptak a nők. Jelentős különbség viszont – például a szocialista országokhoz képest –, hogy a ’70-es évekig mindössze öt százaléka dolgozott a nőknek, a többség háztartásbeliként élt. Ezt a kissé cinikusan „háziasszonyok aranykorának” elnevezett időszakot a nők persze másképp élték meg; nem véletlenül voltak terjedtek el ekkoriban a mentális betegségek, a hisztéria, a depresszió, a neurózis.

 

Kunszenti Ágnes tolmácsolt Jørgen Lorentzennek

Jørgen Lorentzen az időszak illusztrációjaként elmesélte: 1956 november 4-én született (a magyar közönség egy emberként morajlott fel), és folyton távol lévő édesapja karácsonykor láthatta először. A ’80-as évek hozták el a hatalmas változást: tíz év leforgása alatt ugyanannyi nő állt munkába, mint amennyi férfi dolgozott. Ez már „az apák forradalma”, amikor is a nők kikövetelték, hogy a  férfiak ugyanúgy vegyenek részt a házimunkában. Ehhez kezdetben unszolni kellett a férfiakat – magyarázta a norvég szerző –, mára viszont már rájöttek az ízére, és lelkesen nevelik a gyerekeket, tevékenykednek a konyhában. Még a technikai újdonságok is hozzájuk alkalmazkodnak: magasabb babakocsik, férfibarát konyhai eszközök. (Csak a gyerekek maradtak ugyanolyanok – jegyzete meg Kovács Katáng Ferenc.) A norvég családpolitika (a hivatalos és a „magánpolitika” is) nagyon ügyel arra, hogy az otthoni munkából és a gyereknevelésből pontosan fele-fele arányban vegye ki a részét mindkét szülő.

A családi idill után a színház világába kalandozhattunk el Tore Vagn Lid Jégszivárvány című drámakötetének köszönhetően. Szondi György röviden bemutatta a Napkút Kiadó „Drámatájak” című sorozatát, amelynek címlapjain mindig az adott ország egy tájképe látható. A Napkút egyik fontos küldetése, hogy fordításban ismertesse meg más népek irodalmát, és ehhez maximálisan megbíznak egy-egy nyelvterület általuk választott szakértőjében. A norvég irodalom esetében Kovács Katáng Ferenc ez a megbízható fordító, aki jóval több is ennél: nemcsak felkutatja a műveket, de a szerzőkkel is ápolja a kapcsolatot, és mint most is, gyakran elhozza őket Magyarországra. A „Drámatájak”-nál az is szempont, hogy színházban játszható, bemutatható darabokat válogasson – mondta el Szondi György. A kiadó a hazai színházi szakemberek figyelmébe ajánlja ezeket a válogatásokat – a Jégszivárvány „főszereplő” lesz az idei POSZT-on, érdeklődéssel várja a színházi szakma.

 

Szondi György a sorozatról beszélt

A kötet egyik műve itthon máris megtalálta a színpadot – tudtuk meg Kovács Katáng Ferenctől –, április 26-án a Nemzeti Színházban kaposvári hallgatók tartanak majd felolvasószínházi előadást a szövegből. S ha már a Nemzeti Színház szóba jött: Király Nina, a kötet utószavának írója átadta Vidnyánszky Attila igazgató üdvözletét, aki az előzetes tervekkel ellentétben nem tudott jelen lenni az esten. Király Nina, a friss Jászai-díjas színháztörténész röviden beszámolt a Nemzetiben lezajlott színházi fesztiválról, ahol 13 ország 27 előadását láthatták a nézők, köztük az Oslói Nemzeti Színház fellépését is.

A színháztörténész a kultúrák találkozása kapcsán megfogalmazta, ő nem kultúraközvetítőnek hívja Kovács Katáng Ferencet és a hozzá hasonló munkát végző művészeket, hanem hírnöknek, akik egy-egy új kortárs mű megjelenésének jó hírét hozzák el. „A kulturális modellek a természetes megismerés útján hatnak egymásra” – fogalmazta meg a színháztörténész. Ehhez – tette hozzá – kellenek a Napkúthoz hasonló kiadók, amelyek fel merik vállalni a kockázatát, hogy valami merőben újat mutassanak a magyar közönségnek. Király Nina Grotowski színházát hozta fel példának: mielőtt színházművészete klasszikussá érett volna, a lengyel művésznek volt olyan előadása, ahol hárman ültek. A polonista és kétnyelvű, orosz–magyar színháztörténész úgy találja, három országban jelentős a kortárs dráma megújulása: Norvégiában, Lengyelországban és Oroszországban. Nem véletlenül, az új formákhoz, érdekes kísérletek kibontásához szervesen kell kapcsolódni a hagyományhoz, s ezekben az országokban ez sikerrel valósul meg. Magyarországon a költészetet művelik a legmagasabb szinten – tette hozzá Király Nina, és felidézte Nagy László felejthetetlen versmondásait, ahol a költészet magában hordozta a színművészet legjavát is.

 

Király Nina a Színművészeti Egyetemen is tanít

Kovács Katáng Ferenc a színháztörténész szavaihoz kapcsolódva jegyezte meg: senkit nem beszélnek le a klasszikus drámák élvezetéről, de a kötetbéli szövegek valóban nagyon modern színpadi világot idéznek meg. Ugyanakkor igaz a tradícióhoz való szoros kapcsolódás, Tore Vagn Lid művében is, aki a kötet öt szerzőjének egyike. (A legidősebb ’68-as születésű, Tore Vagn Lid 1973-ban született, tehát Kovács Katáng kifejezetten legfrissebb kortárs termésből válogatott.) Darabját, a Pusztíts el mindent! című színművet az oslói Nemzeti Színház játssza.

Az író a dráma születésének hátteréről mesélt. Egy Brecht-feldolgozást látva kezdte foglalkoztatni a nagy gazdasági válság témája, s annak modern korunkban megjelenő pusztítása. „A színházban és a színházon kívül zajló drámák összefüggései” izgatták – mondta a szerző, aki a norvég Nemzeti Színház felkérésére írta a művet. „A címe úgy hangzik, mintha egy heavy metal-dal címe lenne” – jegyezte meg ironikusan Vagn Lid, akinek témája csakugyan közel áll a metál ridegségéhez. A darab megírásakor az foglalkoztatta, mi a modern világ legnagyobb tragédiája. A választ a gazdasági válságban találta meg, azon belül is a tömeges öngyilkosságokban.

 

Tore Vagn Lidet a modern válság foglalkoztatta, Brecht nyomán

A darab születése előtt egy baráti társasággal végigjárták a válság sújtotta európai országokat, interjúkat, filmfelvételeket készítettek (ezek később a darab részei lettek), számos szervezetet megkerestek, felhívtak, hogy belülről ismerjék meg a válság hétköznapi természetét. Az öngyilkosságokban az egyes ember tragédiája izgatta Tore Vagn Lidet, illetve mindaz, ami összeköti és közössé teszi az egyéni sorsokat. A színműben is megidézett Hedda Gabler öngyilkossága magántragédia volt, mondta az író, ő a közösségi vonásait is meg akarta ragadni az önpusztításnak. A darab alcíme szerint „Gyászjáték” – a szerző instrukciói szerint a színészek társasjátékot játszanak egy nagy Európa-térképen, mindenki egy-egy bábut alakít. Mint Tore Vagn Lid elmondta, azokat az ellentmondásos társadalmi kérdéseket is meg akarta világítani, amelyeket például a válságot megúszó Norvégia „nyerészkedése” vet fel.

Kovács Katáng Ferenc élményszerűen festette le a szerző darabjának Oslóban játszott színpadi változatát: a multimédiás előadásban minden technikai eszközt, fény- és hangeffektet bevetnek, hogy a néző figyelmét megosszák és/vagy koncentráltabbá tegyék. Tore Vagn Lid nem rágja a szájába nézőinek üzenetét, mindenki maga juthat el a következtetésekre. Mint Király Nina kiegészítette: ezt a módszert nevezte Eizenstein szinematizmusnak, amikor a nézőnek kell a maga képzelete és élettapasztalata alapján megalkotnia az összképet.

 

Kovács Katáng Ferenc, a magyar-norvég kulturális, irodalmi kapcsolatokért a legtöbbet teszi a fordítók közül

Norvégiában egyébként évente 350 férfi és 100 nő lesz öngyilkos – tette hozzá immár Jørgen Lorentzen a szociológus szemével, de hogy ne a tragikus adatokkal záródjon a beszélgetés, azt is megtudhattuk: ugyanebben az országban a születési ráta eléri a két százalékot, ami a legmagasabb Európában. Hogy mi állhat ennek hátterében? Nos, a korábban felvázolt családpolitika, a nők egyenjogúsága és az apák forradalma. „Meg főként az olaj” – jegyezte meg Tore Vagn Lid, aki kicsit materiálisabban szemléli a norvég boldogságot. Jørgen Lorentzen azonban nem értett egyet: szerinte a gazdasági stabilitás fontos ugyan a megfelelő szociális rendszer fenntartásához, ám a közgondolkodás, a habitus, a közös akarat sokkal meghatározóbb a családok élete, a társadalom jóléte alakulása szempontjából.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.