Érszínek lüktetései –
és hallani,
a csönd miként fáradozik.

Nincsenek se közelebb, se távolabb a részletek. A helyükön. Rendkívül rendkívűletlenek. Nem kell toldani hozzájuk semmit. Elképesztőt. Természetes vakulás, természetes némulás. Eképpen hagyni mindent.

 
Lány olvas meztelen könyvet,
s aki nézi, titokban talán
sorok közt vándorol – nyugodt
póz, hozzá fellobbanó magány.

Hallom, már csak egy szökőkút zokog.
Küszöbén a közeli semminek,
végre felfogom:
már csak az a szőke konty hiányzik,
aki örökre adta magát emlékezetemnek,
de én nem emlékezem. És ő sem. 
Dobai Péter

Robannod kell! Jöjjön a kozmikus
kiegyenlítés! Zord vagy komikus,
akasztófák vagy Vegas-i víg asztal:
szégyenünkben görnyedjünk végre hét-rét,
jó földanyánknak kiszívtuk a vérét.

Összemosódnak emlékeimben a házak, mint mosógépben a színes és a fehér ruhák, s lassan már csak egyetlen házra emlékszem, egy nem létezőre, de amiben a szoba olyan, amilyen a csernelyiben volt, a konyha szombathelyi, a fürdő is, pince nincs, soha nincs, minden pince rettenetes, minden angyal pince, mélytúrás a lélekben.

Győztem, de minthacsak vesztettem volna.
Hol vagytok, ti benső tengerek?! kéklő
cápafellegek, s ahogy az égi tárna
a fényét  váratlan kitárja....

 
adhattunk volna a hintalovacskának
vattacukrot
de hát nem kaptunk
és nem is adtunk

Eltűntek a tisztaszobák / Az érintetlen bútoraikkal,
a magasra vetett ágyaik / Szent hegyeivel.
Acsai Roland

A levegő túl finom volt, / a történet túl kemény.
Házak égtek aznap éjjel, / és fikció volt a tény.
Kántás Balázs

 
„Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.” (Rafi Lajos versei)
Kapcsolódó anyag: Interjú a költővel
 

 
Szép a délután
De mik ezek az árnyak
Hang nélkül ki hív

 
Egy utolsó próbakör még kinek árthat?
Bérleted van,
erről a járatról téged senki le nem szállíthat,
bérleted van a repülésre, a városra,
bérleted van a szerelemre.

biomatéria ének
a süket sötétben –
macropinna hólyagszeme a mélybe tágul
    édes lumineszcencia
a negatív test szoborillúziója –
    a látható vázat fedő láthatatlan palást

Másnap valamiért lementem a pincébe, iszonyú bűz volt, odacsinált, több kupac macskaürülék egymás mellett, vagy fél órát takarítottam utána, és közben azt mondogattam hangosan, hogy nem, nem! Nem! És nem, el leszel, baszd meg, ajándékozva, kisanyám!  El lett ajándékozva a macsek. (Kukorelly Endre)

A menny hálója hatalmas, közei tágasak
(Ladik Katalin)

Semmit sem ér az új, ha
elveti, hogy élhet rejtve is.
(Vasadi Péter)

Lacika nem adta fel egykönnyen. Érezni akarta az állat selymes bundáját, magához ölelni. Szeretni akarta. Ám a macska egyre csak hátrált. Végül az utána sóvárgó kéz felé kapott, s egy villanás alatt a betolakodó ujjába harapott.
(Böszörményi Zoltán)

a test már nem fenyeget végre
csak fenyít
(Jónás Tamás)
A hangja nyugodt volt, félszeg a távolság. Plakátot ragasztottunk egymás arcára, fuldoklik közöttünk az ölelés. Tágra nyitott ablaknál a kert felé nézünk. Csak egymást nem látjuk.
(Baki Júlia)

5:55-kor előjönnek a gyerekek
az ajtók mögül és a falak mellől
azok akik nem tudnak aludni
vagy akiknek a párna kényelmetlen
összegyűlnek az utcán
 
Kőrösi Viktória festménye

 
Cirmos volt és nyolc kiló,
nem szorult támogatásra,
a bajszán nyúlszőr, csirketoll,
valahol el lett ásva.
(Rónai-Balázs Zoltán)

ki vagyok?
ki voltam?
ki leszek?

szakállam vízesés
a múltam kitárulkozó sík mező
a jövőm nyitott könyv és vándorbot
Jász Attila ezzel a művével elnyerte az idei Quasimodo Emlékdíjat

Túl sok hajunk maradt, így negyvenévesen.
Túl sok
hogy már őszülni kezdjen
(Prágai Tamás)