Verseivel köszönti az Irodalmi Jelen szerkesztősége a 60 éves Payer Imrét.

hányszor foglaltam hazát,
hányszor ültettem virágot Rahótól Mezőváriig,
hol halált halt fajtám, kit szerettem,
és hányszor kezdtem mindent elölről,
hányszor voltam gyermek túl a Szereten.

egy combomig érő
paravánon keresztül
a tisztelt bíróságnak
és a nagyközönségnek
a nagyvilágnak én megmutatom

 
Figyeltem, persze, bocsánatot kérek,
dallammá komponált törött emlékek!

Vajon ki segít tavasszal a csigáknak
Kitörni a télire házuk elé vont,
Vékony mészfalat?
(Acsai Roland)

a hazugság talaján mintha kinőne
valami mesékben leveledző tölgyfa,
lombja alatt mintha minden másképp volna,
árnyak közelítnek, szeretettel látnak,
kérnek, azért mégis nevezd ezt hazádnak
(Végh Attila)

 
 
a megtisztuláshoz
nem elég a légszomj

Előrefúrta az orrát, és futni kezdett, testről-testre haladt át a téren. Körülbelül kétszáz méterre tőlem megállt, az orrával böködni kezdett egy fehér blúzos nőt, valamit kiabált neki, azután hasra feküdt, és már csak szűkölni és vonítani tudott. Hiába mentem utána, többé már nem értettük meg egymást.

tiéd minden
az alma
és az almáról készült festmény
a festményre szálló por
az almában dolgozó féreg

Ne féljek! Van elkülönített szabadság.
Gondoskodik rólad az isteni hanyagság.
A pompás havazásban nem az esés a fontos.
Különös zuhanás emel a magasba.

 
Mikor bárhol, bármikor
titokra meredek,
csodát szenvedek.

 
Rájössz akkor, hogy te is hazudtál.
Tudatlan kutatod, mit és kinek.
Mindegy: gyakorlatilag vagy elvileg.
Reggelente szívesen elaludnál.

Egyszer majd a gépek is
zsoltárokat fognak zengeni
hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen
ember van, vagy több, bebizonyítják,
hogy a számítógép évmilliók alatt
önmagától is létrejöhetett.

Indulok lassan, lelombozva,
a kertbe, fejemben vékonyka
földút szalad a sínek mentén,
rajta, libasorban, te meg én,
s mögöttünk, lemaradva, egy vén
vasutas egyenruha.

úgy nézett a jégvirágokra,
mint ember előtti fajok
botanikai gyűjteményére,
melyet a hideg hatalmas tömbjei
préseltek utolsó telébe.

 
Verstörténés az Irodalmi Jelenben, a TAT Galériában és Huzella Péter Zalán-cédéjén. Video-performansz, dalok és lemezkritika. Költészet a lap síkján és az előadói térben.

Útvesztők. Földkemény szívben koholt ég;
ködfátyolként gondolat suhan el.
Hogy meg ne bánd soha? – olyan nem volt még,
ott sem, ahol Isten figyel.

a bőr néma és fehér. 
a mostoha törpe.
a mostoha vattát eszik,
hogy a hiányt kitömje.

 
Marad a hangyák gyöngysora.
Csernely halvány csillaga.
Az ösvény, ahol a fény szalad.
Ne védd magad, ne védd magad.

Van, aki futamodik,
van, aki melegedik
tehetetlenül az állótélben.