A tetőn galamb. Ő anyu. Az ég előszobájában öltözködik, nézegeti magát, kérni készülődik.

"Senki? Fénytükör. Mért nem áll eléd?"

Sólymocskák, peckecskék, löcskendik,
cégéres vétkekben járatos puncogók

Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.

Dühübogár, igen, a dühübogár
kőrisfákon termett, kőrisbogár,
lehetett vele gyógyítani a dühüt

Leülni mellé. Folyó mellé. Nézni.
Csak ez maradt. Szelíd, szomorú nyertes,
lapozgatsz: milyen volt és milyen lesz.

Mindössze írni nem késő, engedelmes szavakkal ég
magasába feltörni, így hát írok, tömény erőt
érezvén, írok, ámbár a világ számomra véget ért…

Az akváriumban buborékvárat
Épít a magányos harcoshal,
Foglyul ejti az éltető levegőt.

Úgy gondoltuk, nekünk megadatik a Logosz örökkévalósága
anélkül, hogy a láthatóba leereszkedni kényszerülnénk.

Erebosz és Nüx gyermekével ne egyezkedj,
fityiszt mutass neki, oboloszt ne fizess,
mint Héraklész, Thészeusz és Peirithoosz,
te is rábírod Kháront, ingyen vigyen át a Stüx folyón.

Isten! most világtalan
Szemem lát és áhít.
Abba vakul, ami van,
Az a látó másik.
(Ágh István)

Épp idejekorán van semmit se tenni.
Várom, hogy majd várjak.
A pillanat ikertestvére halálnak.

Ide-oda hajló mezítelen láng
Ül a franciaágy közepén
Őrzi a boldogságot a szeletelt párizsit és minden
Létező távirányítót

a helyi kocsma helyisége felé indultam el nehéz
léptekkel, hogy ledöntsek pár felespohárral, elveszett,
s elüldögéltem ott hosszan, amíg, távoli műveké,
leendő verseké, képek, sorok jöttek a semmiből

…most kristályos, ép és karctalan,
a kimondott szónak arca van.

Elnézem e világtébolyt, nem az Isten akarta így,
szabad akaraton múlott, bár volt sátáni ráhatás,
s most arctalanul őrjöngnek a földünkön uralkodók,
büntetlenül teszik tönkre mindazt, mit szellem alkotott.

Mintha a Napból érkeztél volna
forrón és fényesen:
szikrák születnek belőlünk,
ahogy pörögsz kő-testemen.

Teremtsük meg egymást. Vicces, furcsa játék.
Tépjünk be a fénytől, túl sötét a föld.
Minek közös pokol? Lesz nekünk saját ég,
villámmal szúrsz karba, mennydörgés üvölt.

Hulladékégető, Győrben, ott dolgoztam sokáig, ott,
mert három év nagyon sok volt, kevés bírta ki addig ám.
Hányan mondtak fel ifjak, nagy erejűek, időm alatt,
egy nap, egy hét elteltével s vállalták a bizonytalant,
mert szembesültek azzal, mit a gázkazán elégetett.

oszlopok közé szorulsz, egyik szemeddel a
színeket látod, másikkal a formákat, a dolgok
rosszak veled, mondod, agyad amőbává szelídül