Isten! most világtalan
Szemem lát és áhít.
Abba vakul, ami van,
Az a látó másik.
(Ágh István)

Épp idejekorán van semmit se tenni.
Várom, hogy majd várjak.
A pillanat ikertestvére halálnak.

Ide-oda hajló mezítelen láng
Ül a franciaágy közepén
Őrzi a boldogságot a szeletelt párizsit és minden
Létező távirányítót

a helyi kocsma helyisége felé indultam el nehéz
léptekkel, hogy ledöntsek pár felespohárral, elveszett,
s elüldögéltem ott hosszan, amíg, távoli műveké,
leendő verseké, képek, sorok jöttek a semmiből

…most kristályos, ép és karctalan,
a kimondott szónak arca van.

Elnézem e világtébolyt, nem az Isten akarta így,
szabad akaraton múlott, bár volt sátáni ráhatás,
s most arctalanul őrjöngnek a földünkön uralkodók,
büntetlenül teszik tönkre mindazt, mit szellem alkotott.

Mintha a Napból érkeztél volna
forrón és fényesen:
szikrák születnek belőlünk,
ahogy pörögsz kő-testemen.

Teremtsük meg egymást. Vicces, furcsa játék.
Tépjünk be a fénytől, túl sötét a föld.
Minek közös pokol? Lesz nekünk saját ég,
villámmal szúrsz karba, mennydörgés üvölt.

Hulladékégető, Győrben, ott dolgoztam sokáig, ott,
mert három év nagyon sok volt, kevés bírta ki addig ám.
Hányan mondtak fel ifjak, nagy erejűek, időm alatt,
egy nap, egy hét elteltével s vállalták a bizonytalant,
mert szembesültek azzal, mit a gázkazán elégetett.

oszlopok közé szorulsz, egyik szemeddel a
színeket látod, másikkal a formákat, a dolgok
rosszak veled, mondod, agyad amőbává szelídül

Vakáció a nehezen viselt komolyság után,
jog a tétlenségre, a gyermeki amoralitásra,
a felszabadult törvényenkívüliségre, fölmentés
a képmutatás kényszere alól, kivételes helyzet

Csak egy énekes, bárdolatlan bárd, kezdettől fogva magára várt.
Balján a minden, seholján avantgárd, járatja velünk az udvari bolondját.
Nyúlok a valamibe, érek a semmibe, kezem benne forog, markolok nagyot,
tulajdonom minden, amit ott fogok.

Ki ne ismerné az emberi lélek gyengéit(?) - futhatsz megszállottan,
agyagos földbuckákon át, síkos gyökerek között cuppogó sárban,
a kétely hangja ritka és üres levegőn is befészkeli magát fejedbe.

A béke ma sem látogat,
rám ül a gond, szaggat a baj,
az ágak között válogat
álmot, látványt. Omlik a zaj.

Ujjlenyomatokat találsz a bútorokon,
éjjel valaki tologatja az asztalt, recsegnek
a bútorok, csörömpöl a fény, apró, tipegő
léptekkel jársz körbe-körbe, kimerülsz

még rám csönget a százados örömök bohóca
ködös tekintetű december árva szolgája
rám tekint és már nem nyílik a szája szóra
fel vagyok már ékesítve a kozmoszi pompára

szemed örvény, arccsontod ugrásra kész,
a bőr szorosan tapad, mégis hullámzik

Befejezni rég elfelejtett éjszakákat, délutáni filmeket.
Be nem tartott ígéretet, színlelt orgazmust,
meg azt az igazi reggelit. És még mindig mintha csak álom.
Egy pörgettyű, amit egyszer megpörgettem.

a kávélikőr legyen mondjuk a
dómtér-séta a víztorony-várakozás

Az ég vakond-járataiban felszívódik a fény,
Felszívódnak az évek,
És egy másik
Univerzum földjéből vakondtúrásként kiemelkednek.
Sárkányszárnyas, puha prémes vakondok
Túrják a sötétet: denevérek.