„puha bőröd körül
nyelvem lett ruhád,
gyolcs szemérmed elé, hangtalan vonod,
ahogy fény körül libbenő bogárhad
falja a fényt, míg le nem kapcsolod”.

„miből alakulsz

mérgező tövisekből
haldokló madárfiak tollából
pompás kristályok repedéséből

akkor légy a vendégem"

„Mindig tudtam, hogy rosszul van berendezve a világ,
és lázadni kell az alattvalóit lágerekbe záró,
üldöző, meggyilkoló zsarnoki hatalom ellen,
mindenképpen lázadni kell,
még akkor is, ha esélyeink egyenlők a nullával.
Más megoldás nincs!”

„Hiszek egy útban, a szív GPS-ben –
Tévedhetetlen.”

„a pokol kapuiban
állunk: az imádság is
fegyverré vált”

„én fel nem szállok erre az idegenszívű buszra
inkább megyek gyalog, a magyar lábamon
és viszem ezt a nehéz, neve-sincs-már-mit
a magyar hátamon, a magyar hátamon”

Döbbenettel fogadtuk a hírt, hogy elhunyt Turcsány Péter.
Verseivel rá emlékezünk.

És mindenütt a pénz.
Lépni sem lehet nélküle.
(Panaszt panaszra vet az elme,
a semmi halma kavarog a képlékeny élet-vegyületben.)

A 80 éves Tőzsér Árpád Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a Nemzet Művésze, szerkesztő, műfordító, irodalomtörténész, érdemes művész, egyetemi oktató köszöntése. Számos verseskötet, jelentékeny irodalomtudományos kiadvány, dráma, műfordítás fémjelzi alkotói munkásságát.

"Az arany vidéket végül megtaláltad?
Van hely, ahol nem kötelező
megfelelni nappal, s éjjelente
arra riadni, hogy nincs levegő?"

„Egy kezdődő napfogyatkozásban,
amelyről nem is tudunk – váratlanságával
még a csillagászokat is kicselezte – amikor
nem értjük, magunktól hunyorgunk-e
vagy másokét viszonozzuk önkéntelen,
úgy döntök, még teleírok egy papírlapot,
s amikor elkészülök vele, megfordítom
és a fogyatkozó fény fele tartom”.

röppen a cinke
a semmi vizébe, a
fodra picinyke

– Látja, már levettem a maszkot. Pucér az arcom.
Így nézek ki. Elnyertem a tetszését?

Amikor tizenöt lettem
Életem akkor kezdtem.

Az is eljött, hogy harminc
Azt mondtam semmi baj nincs.

„Napfény, tengerpart,
sirály csap le a vízre,
hal, halál, álom”.

„Kinő a Föld kerek képén a jégszakáll,
csak óvatosan fagyhat át a tenger,
az ég arc, a Tejút kitátott krétaszáj,
ha rád morog, megtelsz friss félelemmel”.

„eltűntek mind, kagylók, csigák meg rákok,
szirének, Kirké, küklopszok, phaiákok,
és elmúlt már az otthon, Ithaka,

hűséges asszony, áruló vagy hérosz
homokká lett mind, de a vak Homérosz
világa él: hullámzó éjszaka”.

„Születésünk másnak öröm
s elmúlni is csak másban tud
létezésünk fájdalma.”

De mi a szépség, mester,
ha ösztön és indulat,
a mindig és soha
építi a lélekben az alagutakat?

„A hangok iránti szenvedélyem a lélek tüneménye,
egy hadakozó léleké, aki a máriaüveg mögött lakozik,
és életemet ki-belélegzi”.