éles az ég mint az acél
tűlevelet hord rád a szél
fogad alatt homok recseg
aki jó az gyanús neked

Délután négykor csak vérszegény jelek,

a félelem térképe, mint testben az erek.

A tűztorony tetején kétfejű sas forog,

Dörrennek a becsapott ajtók.
A házfalak csendszövetében szirénáid
hasítják ketté a rostokat.

Öreg zsidó Camdenben

a közéjük ömlő hideg áram a test hőjébe akad, a perem rücskeibe fogódzik, áthúzza magát az ismeretlen keresztszélben, árnyéka előőrs

Tizenhat évesen nem akartam 
megváltani a világot, de valamilyen
forradalmat elképzeltem

(Spekulációk Bíró Tímea anya-verseire)

Hosszú

(részlet)

porcelánkészlet a tested amit markolva lehet csak függőlegesbe
tüntetőlegesen összezárnak az izmok a szemek mintha ettől
könnyebb lenne nekem pedig épp nehezebb már csak hátráltatni
tudod az embert tudom nem direkt elveszett az irányítóképességed
szeretném lehalkítani a fájdalmat az elvékonyodott és kilyukadozott bőrfelületen
termésekről mesélek neked hogy mennyi
lett a barack a meggy és lesz majd valamennyi körte
facsarom neked a gyümölcslevet ha megéred

Bámulom a fehér falat,
és megjósolom, összedől majd.
Karthágó, leég.
Róma tűzben.
Terebélyes, fekete füst
lepi el flegmán a csillagokat.

Az Irodalmi Jelen összeállítása Faludy György, a lap örökös munkatársának születésnapján.

Szálinger Balázs

Ötven rigyáci tesztpilóta

1.

Az áruházban összepakolták a játékosztályt,

A városban felnőttek a gyerekek.

Reszkető kezű magánosoknál vannak a kulcsok,

Egy teljes nemzedék hiányát görgeti a szél.

2. 

Munkáltató kószál a völgyben, völgyben

Hajlott hátú néni kendővel a fején 
lépett a gyógyszertárba, anyámmal a húszéves
mérlegre ragasztott Vuk-matricát kaparásztuk,
a nővérem lelökte a nátrium-szulfátos üveget.

Az utolsó beszélgetés  

Hevesi Judit versei

Patika

Hajlott hátú néni kendővel a fején 

lépett a gyógyszertárba, anyámmal a húszéves

mérlegre ragasztott Vuk-matricát kaparásztuk,

a nővérem lelökte a nátrium-szulfátos üveget.

kiteregetett halottaim nektek hány
kenyérkatona jutott egy napra
amíg a föld felett éltetek
a konyhában várom be a gyalogosokat 
vontatottan és kiszáradva érkeznek
mindnek megvan a sejtbe illő helye

A végső időcsapda – Papp Attila Zsolt versei az Irodalmi Jelen oldalán.

Török Panka 

Rózsakert, ősszel

Ma este rózsaillatú
rozét iszom
esővizes kehelyből.

Csukott szemem látni fog, 
minden porcikám
megérzi majd az őszt.

És vak leszek. Vak a nadragulyától
és mindentől,
ami a kertedben nő,

Mit én neveltem könnyeimmel
és istenektől lopott
tompa fénnyel.

és kérdezted, hogy
hoztam-e virágot,
nemet intettem,
és körbemutattam,
hogy itt nincs virág,
se nedves orrú állatok,
se tündöklő angyalok
(csak te és én, meg a halál)