Ugrás a tartalomra

 

Mínuszokat vagdos beléd az élet

Hosszú

(részlet)

porcelánkészlet a tested amit markolva lehet csak függőlegesbe
tüntetőlegesen összezárnak az izmok a szemek mintha ettől
könnyebb lenne nekem pedig épp nehezebb már csak hátráltatni
tudod az embert tudom nem direkt elveszett az irányítóképességed
szeretném lehalkítani a fájdalmat az elvékonyodott és kilyukadozott bőrfelületen
termésekről mesélek neked hogy mennyi
lett a barack a meggy és lesz majd valamennyi körte
facsarom neked a gyümölcslevet ha megéred
ezt persze nem mondom mert tudom hogy így is
mínuszokat vagdos beléd az élet lenne már vége
nem jön a számra az ima istentelenül formálom
a szavakat te pedig lassan hitetlen leszel amiért nem visz el
van még dolgod itt nyeld le szépen a gyógyszert
kétszer cseréltem pelenkát ma is szimbiózisban élek veled
reggelente egyre több a patkány a kertben ide szoknak
annyira nincs ebben a házban élet mindig lassan nyomom
le az ajtókilincset mert attól félek hogy mire odaérek egy
patkány kikezd téged és te a szépen lenyelt gyógyszer miatt azt
hiszed hogy én simogatom valamelyik halódó részed

 

***

patkányfarkú kertek rázzák a fákat bennem
a ló alattam begyalogol a tengerbe a fulladás előtt
megáll és csipkéset verejtékezik a vízbe
a hullámok kiéhezett balták várjuk a legélesebbet

 

minuszokat.jpg

Miroslav Jovancic munkája

Zuhanó léptek

az utcán végigvonszolt gyászra emlékszem
hogy útban volt az embereknek a magas sarkaknak
az autókerekeknek csak a fák engedtek utat neki mintha
valami most visszakerülne a természethez
milyen iszonyatos zajjal omlott össze az élet a kórházba menet
a nővér hangja éles lövésekként csapódott a dobhártyába
én meg csak üvöltöttem hogy érte megyek
a járda belső felén egy galamb a falnak fordult meghalni
törött szárnyában soványodó életjelek
egy szövetkabátos fiú várta velem szemben a zöldet
Áamikor közelebb ért összezártam magamon a veszteséget
nem akartam hogy bárki belelépjen a csendbe
haza akartam vinni hogy legyen
még hatvanhárom lépés
tudhattam volna hogy nem lesz biztonságban a túl sok fehérben
megvakul az ember az idegen sterilben és a huzat átjárja  a keresztcsonját
kikapcsolja az övet és a szintetikára bízza magát
még negyvennyolc
csak a lábak mozogtak a tarkómon egyre erőteljesebb lett a nyomás
csúsztak volna ki belőlem a csigolyák hogy megszűnjön a tartás
tizenöt 
csontszáraz gyomorkorgás összeszűkült nyelőcső fénykizárás
lépcső pad lépcső szék fal
haza akartam vinni
megtanultam állva aludni
rám kövesedik a kátrány

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.