„Az este már beállott, az utcák néptelenek voltak. Az egyedüllét, a hideg, vagy talán valami más, úgy borzongatta egész testét. Hamar megunta a sétát is. Egy lámpa fénye mellett megnézte az óráját. Ilyenkor szokott vacsorálni, de ma valahogyan nincs étvágya. Hanem azért elment a vendéglőbe s elfoglalta szokott helyét.” – Krúdy Gyula novellája

„Karácsonyi készületében egyszerre gúnynak, gonosz viccnek érzi egész életét. Miért ad az Úr, ha rögtön vissza is veszi?! Már nem a csendes sírás, a veszett düh feszíti, marja a torkát.” – Bodó Márta novellája.

Láng Orsolya Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó – FISZ Könyvek, 2015) című kisregénye az idei Margó-díjasok listáján szerepelt, a fiatal költőt, prózaírót, grafikust nemrég az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György – debütdíjjal tűntette ki. A kisregény Tenger című részletét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Mintha Goethe megsejtette volna a 20. századi haditechnikát, az egyik jelenetben az ördögök lángszóróval támadnak az angyalhadsereg szeretetrózsáira, mire azok afféle napalmlövedékekként beleégetik magukat az ördögök bőrébe. – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

„A tizenkét éves Vicus néni, aki akkor még nem is sejtette, keresztanyám lesz egykoron, nem akarta, büdös, rosszul vagyok tőle, de nagyapa szíjjal verte, zokogva szívta Vicus néni a cigarettát, Nagyi a kötényébe temette az arcát, hangtalanul zokogott, nagyapa haragja ne forduljon ellene is.” – Jerney Gábor novellája.

„Amint a folyékony bátorsággal járó kiadásokat számolgatta, a melldüllesztő piccolóját, mint a csapat legapróbb és legfurább tagját sem állítva pellengérre, gondolatai a merész korsók irányába kalandoztak.”

„Nem akartam hazudni apának, ezért azt mondtam, hogy kinőttem Klárit. A költözés közepén voltunk már, a nappaliban a fal mellett álltak a könyves dobozok, de apa ült az íróasztalnál, mintha a háta mögött minden rendben lenne, és fordított. Azt mondta, keressek másik tanárt. Akit akarok.” – Részlet Péntek Orsolya Dorka könyve című, készülő regényéből.

„Már nem is tudják, mióta haladnak így kettesben. Érzik, hogy rájuk telepszik az idő. A nő a gyengébb, egyre nehezebben cipeli az éveket.” – Pongrácz Mária novellája.

„A majdnem szemből sütő nap miatt pontosan nem láttam az elejét, csak azt vettem észre, hogy hirtelen viszonylag sötét van felettünk...”

„Persze az elbeszélő nem először járt Párizsban, egyesek szerint (akik még sosem jártak ott) úgy odanőtt az elbeszélő szívéhez, mint egy szemölcs vagy mint a futballistához a labda (ezt gúnyból mondták, de egy kicsit irigykedve).“ – Részlet Grendel Lajos készülő regényéből.

„Egy fiatalabb kolléganője tanította meg Jolánnak a Skype használatát, amin egyre többször kell felhívnia unokatestvérét az el-elmaradozó csomag miatt. Ilyenkor a Helga és családja hogyléte iránti, némileg tettetett érdeklődés után hamar rátér, milyen boldog mindig, mikor drága, külföldre szakadt rokonainak figyelmességét átveheti a postán.” – Persányi Norina novellái.

„Két pártfogójának régi gondolata volt, hogy Györgyöt a Hofbibliothekban kellene elhelyezniük. A könyvtárőrök azonban ellenezték a dolgot, áskálódni kezdtek ellene az ifjabbik van Swietennél. Mária Terézia végül úgy vágta át a hirtelen létrejött csomót, hogy kétezer forint kegydíjjal létszámfölötti, címzetes könyvtárőrnek nevezte ki Györgyöt.” – Részletek egy készülő kisregényből.

Elhangozhatnak-e Goethe főművében durvaságok? Hogyan beszél a mai magyar színpadon egy fosztogató martalóc? Vajon Goethe műve emelkedetten unalmas klasszikus, vagy élő megszólalásokkal tarkított szöveg? – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

„Lassan, kíméletlenül lassan olvasta a gyászjelentést. Mérő látta, hogy a cikk aljáról a szeme rögvest visszaugrik az elejére. És kezdi újra. Legalább háromszor végigböngészte. Aztán, még mindig maga előtt tartva a lapot, megszólalt. Nem találtak egy frissebb képet. Ezen harmincöt vagyok. Sose szerettem festeni magamat. A barmok, tette még hozzá.” – Méhes Károly novellája.

„Doktor Hugó roppant cinikus és mocskos szájú volt, előszeretettel használta a szlenget is. Félelmetes tudása, briliáns előadói tehetsége mellett ez is hozzájárult osztatlan népszerűségéhez. – Hölgyeim és uraim – közölte az új évfolyammal –, nyugodtan rágyújthatnak. – Hová hamuzzunk? – érdeklődött valaki. – A padlóra. Elvégre azért fizetjük azokat a kurva takarítónőket, hogy takarítsanak, nemde?” – Részlet Orbán János Dénes megjelenés előtt álló regényéből.

„A szakadék menti köveket már kora délelőtt ellepték az idősebb nudisták. Az utazó (talpig-nyakig feketében) közöttük lépdel, majd modell-kutyájával együtt letelepszik – és elkezdi könyvművészeti akcióját. A tengerben többrétegű ruházattal megmerülve, frissen megjelent metanyelvi kötetével guggolva mélyre, az egyre átázottabb könyvlapokkal lapátolva hullámok csapásait: »rituális tornagyakorlatokat« végez.”

„Eszébe jut egy nemrég olvasott mondat: minden templom „lelki fertőtlenítő intézet”. Zavartan elmosolyodik, mint akit rajtakaptak. Órájára néz, még van egy kis ideje. Az óriási faajtó lassan nyílik. Arra gondol, amit a nagyorrú emberekre szoktak mondani: orra, akár a bazilikakilincs. Belép.” – Szávai Attila novellája

„Retkes a lábam. Egyenletesen oszlanak el a fehér sarkon a fekete koszfoltok. Valószínűleg messzebbről is látszik már. Kétnapos por. Két napja nem mostam lábat. Nem volt kedvem. Minek? Ki látja? Ki nézi? Kit érdekel? Az utcán megszólnak?” – Bodó Márta novellája.

„A lány a kocsi elé sétál. Óvatosan megsimogatja a szarvas ragyogó fehér oldalát. Sosem érintett még vadállatot. Felpillant a gépkocsivezetőre. Üres fény verődik vissza a szeméből. A gépkocsivezető dermedten ül a volán mögött.” – N. Tóth Anikó novellaciklusa.

„Kopogtak az ajtón. Csopár Antal ellépett az ablaktól. Egy bátorító pillantást vetett a feleségére, aki riadtan a sarokba húzódott.
– Nem tudom, mit akarnak – mondta –, de nekünk nincs mitől félni.
Nem hangzott valami biztatóan. Csopár éppen úgy félt, mint a felesége. Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mitől, de félt.” – Bányai Tamás novellája