Csinszka, a múzsa, a költő, a festő. Csinszka, aki idén (június hetedikén) százharminc éve született, és kilencven éve (október huszonnegyedikén) halt meg. Csinszka, akiről mindenkinek Ady jut eszébe, aztán Babits, aztán Márffy, de sohasem ő. Csinszka, akinek megértéséhez sokan a pszichológia tankönyvek személyiség-lélektannal foglalkozó fejezeteire lapoznak. Csinszka, aki örülne ennek, mert önmagát hasonlóan vizsgálhatta. Csinszka, aki volt már kurva, aszexuális, tehetségtelen, apakomplexusos, egyszerűen buta, de polihisztor is.

Álmomban turbános férfit látok. Turbánja közepén fény jelenik meg, majd lassan körvonalazódik egy vörös rubin. A szemei, mint a fejében lévő kincstár ablakai: a drágakő színében kezdenek villogni, ahogy felém tekint. Értelmezhetetlen szavakat hallok, de a férfi szája nem mozog.

Közelebb akarok menni hozzá, de, amint lépnék, egy női arc képét látom a rubinfényben, mint egy hologram, mint egy szellem. Ekkor értem meg, hogy felesége érkezésére akar figyelmeztetni. Énkének ilyenkor nem szabad beszélnie.

Az irodalomtörténészek végre a nyilvánosságnak is bemutatták Petrus Abaelardus (Pierre Abélard) (1079–1146) 1116-ban keltezett, Héloїse-hez (1095–1164) írt levelét, ami teljesen felforgathatja az irodalmi életet: a szöveg eredetiségét már 2021 óta vizsgálták a legmodernebb eszközök segítségével. Lehet, hogy a középkor leghíresebb szerelmespárja mégsem volt olyan szerelmes, ahogyan a köréjük szövődött legendák hinni engedték?

Tizenegy éves voltam, rózsaszín pizsamában ültem a tévé előtt. Már elmúlt tíz óra, mindenki aludt, csak én nem. Egy filmet néztem, amilyet azelőtt még sosem láttam. A barna, az arany és a zöld szín kavalkádja, gyönyörű kosztümök, dráma és humor. A 2005-ös Büszkeség és balítélet volt. Hamar rájöttem, hogy könyvadaptáció, sikerült is becserkésznem egy példányt a keresztanyámtól.

Az elmúlás az egyetlen olyan dolog, ami mindannyiunkban és mindenben közös: elmúlunk, és minden elmúlik körülöttünk. Ez az egyetlen igazság, mégis állandóan úgy érezzük, tennünk kell valamit, hogy megakadályozzuk a megakadályozhatatlant. Kényszeres cselekvésvágy az elkerülhetetlennel szemben. Az Isten vagy az istenek, vagy az akármi talán szán minket egy picit, amikor hallja a gondolatainkat, látja a tetteinket, amikkel megpróbálunk felülkerekedni rajta, és valahogy, bárhogy kikerülni a létezés egyetlen egyetemes törvényének beteljesülését.

Viola Szandra egy fantasy regénnyel igyekszik betekintést nyújtani a magyar hitvilág rejtelmeibe a fiatal, kiskamasz korosztálynak, de a Hajnal öröksége című sorozat első kötete, A világfa kilenc ága nemcsak nekik, hanem felnőtteknek is élvezetes olvasmányt ígér.

Ezt a kötetet olvasva, amikor nincs se nappalunk, se éjszakánk, megnyugvást ad a tudat, hogy a költő elfogadja a „meghívást egy szürkületi magánrepülésre” (Magánrepülés), és mi is vele mehetünk. Nem leszünk egyedül. Segít megérteni, hogy milyen felkerülni egy polcra, amikor az ember elhasznált tárgyként lebeg, vagy kifeszített jelenetben, valaki más emlékében, hogy milyen valaki gyermekrajzában lenni, de segít azt megrajzolni is, együtt rajzolódunk a versei által, saját emlékeinkből ragadja ki önmagunk.

A három ciklusra osztott versek első szakaszában a fájdalmak, sérülések okán kibírhatatlanná váló félelem felgyülemlését élhetjük át. Csontok ropogása, repedő sziklák robaja hallatszik. A megkötözöttség, a börtönbe zártság érzése haraggá alakul át. És ebből az energiahalmazból, érzelmi kavalkádból törnek fel a versek, mint a forrás éltető, tisztító vize.

100 éve született Pilinszky János, az Irodalmi Jelenen olvashattak több esszét, tanulmányt a költő lírai munkásságáról (https://www.irodalmijelen.hu/kulcsszo/cimkek/pilinszky-evfordulo) és Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Pilinszky Jánosnak(https://irodalmijelen.hu/2019-maj-27-1029/el-nem-kuldott-level-pilinszk…) című versét is.

Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is.
Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron.
Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs
Szeged, június 3. – 11. óra Somogyi-könyvtár, Dóm tér 1–4.

Fiatal szerzőinket arra kértük fel, hogy olyan témát járjanak körül, amelyek segítenek elrugaszkodni a mindennapi rutintól, kizökkentenek a fásultságból, derűre sarkallnak, elfeledtetik a bezártságot, a tragikus életeseményeket, oldják a szorongást. 
A négy elemről – földről, vízről, tűzről és levegőről – olvashatnak verseket tehetséges pályainduló és jó szakmai visszhangnak örvendő, elsőkötetes költőktől. 

„A Nagy Medve az égben,
egy szív-báli barátom
sorsom egy csillagképből
követi messzelátón.”

Szabó Fanni költészete elvont és furcsa, nehéz és zavartkeltő. Megosztó, mint az igazi ínyencségek. Ám akit magával ragad, annak rendhagyó élményei lesznek, egy egzotikus filozófiai és érzelmi világutazás. Tudatos fürdőzés a kollektív tudattalanban. Meghökkentő, hogy milyen témákat talál magának a költő, és miként kivitelezi azokat. Bámulatos szinte felelőtlen, merész alternativitása, ahogy pengeélen táncol, ahogy mindig úgy csűri-csavarja a gondolatokat és a nyelvet, ahogy mi nem tennénk.
Umami. Az ötödik íz.

A hegy lábáról omló kavicsok
fejen találják azt, akin az isten át akar lépni.