Irodalmi Jelen
  • Szabó Fanni

    Hajnali harmatszedés – magyar néphit fantasy-köntösben

    Viola Szandra egy fantasy regénnyel igyekszik betekintést nyújtani a magyar hitvilág rejtelmeibe a fiatal, kiskamasz korosztálynak, de a Hajnal öröksége című sorozat első kötete, A világfa kilenc ága nemcsak nekik, hanem felnőtteknek is élvezetes olvasmányt ígér.

  • Szabó Fanni

    Ablakunk alatt az Isten hallgatózik

    Szavakkal teremtünk, vagy szavaink teremtenek minket? Kimondjuk, amit nem merünk?
  • Szabó Fanni

    Bőr alá csúsztatott szemek

    Ezt a kötetet olvasva, amikor nincs se nappalunk, se éjszakánk, megnyugvást ad a tudat, hogy a költő elfogadja a „meghívást egy szürkületi magánrepülésre” (Magánrepülés), és mi is vele mehetünk. Nem leszünk egyedül. Segít megérteni, hogy milyen felkerülni egy polcra, amikor az ember elhasznált tárgyként lebeg, vagy kifeszített jelenetben, valaki más emlékében, hogy milyen valaki gyermekrajzában lenni, de segít azt megrajzolni is, együtt rajzolódunk a versei által, saját emlékeinkből ragadja ki önmagunk.

  • Izer Janka

    Csontok ropogása, Istenek hangja

    A három ciklusra osztott versek első szakaszában a fájdalmak, sérülések okán kibírhatatlanná váló félelem felgyülemlését élhetjük át. Csontok ropogása, repedő sziklák robaja hallatszik. A megkötözöttség, a börtönbe zártság érzése haraggá alakul át. És ebből az energiahalmazból, érzelmi kavalkádból törnek fel a versek, mint a forrás éltető, tisztító vize.

  • Pilinszky 100: „Künn hó és csönd és csillagok”

    100 éve született Pilinszky János, az Irodalmi Jelenen olvashattak több esszét, tanulmányt a költő lírai munkásságáról (https://www.irodalmijelen.hu/kulcsszo/cimkek/pilinszky-evfordulo) és Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Pilinszky Jánosnak(https://irodalmijelen.hu/2019-maj-27-1029/el-nem-kuldott-level-pilinszk…) című versét is.

  • Tinkó Máté

    Eldobható mankók

    Szabó Fanni Paraszomnia című, ígéretes debütáló kötete valahol félúton maradt a jó versek felmutatása és egy későbbi hommage-kötet terve között; bosszantó, hogy a költőnek semmi szüksége nem lett volna ezekre a támaszokra, de ha felismeri ezt, a mankókat a jövőben bármikor újra előveheti, vagy még inkább jó messzire hajíthatja.
  • Szabó Fanni

    Fölöttünk vadászgépek

    csak a szemét lőtték, mélyebbek lettek az árkok, ráncaiban golyók mélyültek.
  • Trianon-pódiumműsor fiatal alkotók műveivel

    Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is.
    Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron.
    Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs
    Szeged, június 3. – 11. óra Somogyi-könyvtár, Dóm tér 1–4.

  • Irodalmi Jelen
    Szabó Fanni

    Lakótelepi trambulin

    Szabó Fanni felolvas
  • Szabó Fanni, Erdősi Martin Zsolt, Ilyés Krisztinka, Bodon Gergely Dávid, Szeder H. Réka, Nagy Milán László, Lévai Alíz

    A négy elem

    Fiatal szerzőinket arra kértük fel, hogy olyan témát járjanak körül, amelyek segítenek elrugaszkodni a mindennapi rutintól, kizökkentenek a fásultságból, derűre sarkallnak, elfeledtetik a bezártságot, a tragikus életeseményeket, oldják a szorongást. 
    A négy elemről – földről, vízről, tűzről és levegőről – olvashatnak verseket tehetséges pályainduló és jó szakmai visszhangnak örvendő, elsőkötetes költőktől. 

  • Kopriva Nikolett, Nagy Lea, Szabó Fanni, Csornyij Dávid, Kemény Gabriella, Kovács Újszászy Péter, Farkas Kriszta, Ilyés Krisztinka, Szabados Attila, Fehér Enikő, Magyar Eszter Csenge, Szeder H. Réka, Törteli Réka, Lázár Kinga

    Cinegék az arcodon

    „A Nagy Medve az égben,
    egy szív-báli barátom
    sorsom egy csillagképből
    követi messzelátón.”

  • Lőrincz P. Gabriella, Viola Szandra, Kopriva Nikolett, Kertész Dávid, Izer Janka, Kovács Újszászy Péter, Szabó Fanni, Juhász Kristóf, Polgár Kristóf, Károly Dorina

    A hídon túl is magyarok laknak

    Szemelvények az Irodalmi Jelen Trianon-számából
    Ha elfogynak majd a földi határok, Csak a kegyelem, csupán az marad.
  • Szabó Fanni

    Kötetajánló: Paraszomnia

    Szabó Fanni költészete elvont és furcsa, nehéz és zavartkeltő. Megosztó, mint az igazi ínyencségek. Ám akit magával ragad, annak rendhagyó élményei lesznek, egy egzotikus filozófiai és érzelmi világutazás. Tudatos fürdőzés a kollektív tudattalanban. Meghökkentő, hogy milyen témákat talál magának a költő, és miként kivitelezi azokat. Bámulatos szinte felelőtlen, merész alternativitása, ahogy pengeélen táncol, ahogy mindig úgy csűri-csavarja a gondolatokat és a nyelvet, ahogy mi nem tennénk.
    Umami. Az ötödik íz.

  • Szabó Fanni

    Bőrbe szegelt gólyaláb

    A hegy lábáról omló kavicsok
    fejen találják azt, akin az isten át akar lépni.

  • Kopriva Nikolett, Szabó Fanni, Vesztergom Andrea

    Négyüregű a szív mindenki testében

    Várhegy mögé zuhan a gömb,
    valahol ott lakom, homályosan látok,
    fekete ruháim elfüstölnek,
    mire hazaérek.

  • Robert Capa Eyemo filmfelvevővel (fotó: Gerda Taro, 1937)
    Szabó Fanni

    A milicista halála című fényképfelvétel és a versírás kapcsolata

    Pilinszky János A „teremtő képzelet” sorsa korunkban c. esszéjének kontextusában

    Robert Capa 1936-ban publikált fényképe, A milicista halála körül sok kérdés felvetődik. Dokumentumkép vagy beállított, mesterséges megszerkesztése a spanyol polgárháború, ezáltal a háború szubjektív borzalmainak. Egyéni levetítése mindannak, ami a hétköznapi ember döntéskörén kívül esve, nem általa alakított, világi események nagy halmazának részhalmazába esik, az ő életének értéke, értékének csökkenése, majd elveszítése.