A kor is bőkezűen bánik a fiatal, fogékony Máraival feldolgozható nyersanyag dolgában. Élőben láthatja az első világháborút, hallgathatja Ferencz József optimistán csengő szavait: "mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek", a világháború szomorú közepét, még szomorúbb végét, láthatja a Károlyi-kormányt, a Tanács-kormány regnálását, de láthatja Trianont is, testközelből tapasztalja meg, hogy Kassa leválik az anyaországról, egy új, soha nem volt képződmény részévé válik, Csehszlovákia határain belülre kerül.

Élmény volt meglátogatni boltíves mennyezetű lakásában (amelyet, persze, elvett tőle az állam és kegyesen csak azt engedélyezte, hogy magas lakbér ellenében benne maradhasson), egyszerűen elegáns biedermeier bútorok között, szép porcelán csészékből teázgatva. Ebben a régi, sziklapincéjű házban vészelte át a második világháborúnak a Várban különös kegyetlenséggel lezajlott borzalmait is. – Sárközi Mátyás tárcája

Bele kellene törődnünk (végre), hogy a hazai értékrendünk és a világ ítélete nem feltétlenül esik egybe. Sőt. Ettől még nagyon büszkék lehetünk rá, hogy A gyertyák csonkig égneket szereti a világ. Rejtély van benne, szerelmi háromszög, közös Európa-tudat: és sokszor giccses, ráadásul van egy rész, ahol, emlékeim szerint, egy őzike néz be az ablakon, ez már szinte Bambis. De megérinti a spanyol, olasz, német, stb. olvasókat, ennek okát próbáljuk megérteni, de azért valahol, mélyen mégis rejtély.

A Gyertyák csonkig égneket világkarrierje kirobbanása után olvastam – 100 oldalt bírtam belőle, izomból. Naplókat nézegettem, az viszont bejött, okos, művelt, nagyarcú fickó, tetszik a komcsikkal meg a az alájuk befekvő „népiekkel” szembeni intranzigenciája. A Föld, föld!-et is elkezdtem jó néhány évvel ezelőtt, de annyira bosszantottak a slampos mondatok, hogy abbahagytam. Nem volt ugyanis nálam ceruza, és akkor hirtelen kedvem kerekedett belekopogtatni, ahogy Hans Sachs tette Beckmesser éneke alatt. Ez így kevés, nekem tehát nincs meg igazán Márai – és nem vágyakozom. Úgyhogy ne is kérdezz róla.

„Márai Sándor Halotti beszéd című verse 1950–1951-ben született, az író száműzetésének idején Olaszországban, Posillipén. A nagyon szeretett itáliai környezet és a tenger közelsége (v.ö. a San Gennaro című regényével) – érdekes módon nem oldja fel a benne rejtőző drámát, végzetes élet-halál kérdést: a hazátlanná vált író sorsa teljesen reménytelen. Márai a versének címéül valószínűleg tudatosan választotta első szövegemlékünket, a Halotti beszédet, másrészt baráti kapcsolatának érzékeltetéseként utal Kosztolányi Dezső híres versének címére.” (Szekér Endre) 20 éve halt meg Márai Sándor.

Tolnay Klári: Az egyik randevúnkon, az Országház Kávéháznál, esős, lucskos, rémes ítéletidő volt, és én ott ácsorogtam, és a kezemben volt egy titkos kézirata. Annyiban titkos, hogy az volt a címe: "Felszabadulás". Nem szerette volna, ha az bárkinek a kezébe kerül akkor, mert egy kicsit a fejével is játszott. És engem megtisztelt azzal, hogy odaadta nekem elolvasni és kérte, hogy a legközelebbi randevúra hozzam vissza.

A rendszerváltás óta megjelentek eufemisztikus divatszavak, például a hajdani besúgókra  megboldogult Szabó Iván alkalmazta egyízben az „érintett” kifejezést: („számos MDF-es képviselő volt érintett az első szabad parlamentben”). A számítógép – ami már igazából nem fedi a „kompúter” értelmét – megjelenése rengeteg új szót teremtett, amelyek közül a „honlap” kitűnő, a „link” viszont kissé mulatságos, mert a huszadik század első felében ezt a szót kizárólag megbízhatatlan egyénekre alkalmazták (pl. „micsoda link fráter!”).

"Azt hiszem ez a nyár jóval mozgalmasabb a szokottnál. Annyi, de annyi minden történik, hogy nehéz jegyzeteimmel követni, ezért sokszor nem is írok le mindent, hanem falevelet, virágot préselek noteszembe, afféle meditációs objektumként, hogy ha végre leülhetek nyugodtan, csak az írással foglalkozni, akkor elég legyen egy-egy ilyen levélkét, virágszirmot megdörgölni ujjaimmal, s azokból rögtön előugrik a teljes kép, a valóság tükre, s valahogy minden kirakódarabka lassan helyére kerül. Így gyűjtöttem néhány nyírfalevelet Tokajban.." - vasárnapi levél a tokaji táborról, de főleg Ayhan Gökhanról és Iancu Lauráról.