Az itt következő összeállításban néhány írást válogattunk ki a „sokhúrú cimbalomként” játszó, hol komoly, hol kacagtató, hol elgondolkodtató Karinthy műveiből.

Már gyermekkorában átutazott a Föld középpontján, később saját koponyája körül kelt útra, és amiképp a humorban nem ismert tréfát, úgy filozófiája is elképzelhetetlen a humor nélkül. Idén június 25-én 125 éve annak, hogy megszületett.

„Aztán egy idő után már akciókba is bele-belefogtam, de csak hogy ne is sejtsék, hogy én is a pályán vagyok, legyen csak az övék a dicsőség, higgyék a magukénak." 

„A nő tartott attól, hogy most következik majd az, hogy »bezzeg ezek a mai könyvek, ezek nem szólnak semmiről«,, de a kádfestő nem mondott semmi ilyesmit, hanem pontos mozdulatokkal törölgetni kezdte a tégelyeket.”

Tényállás – ízlelgeti a nő a szót. Előrehajol a széken, a térdén könyökelve megtámasztja az állát. A linóleumlapok mintázatát figyeli a padlón, ahogy elkerülik egymást a csíkok...

„Van valami vadállati abban, ahogy a média az erkölcs nevében ráveti magát a kínálkozó prédára. Addig marcangolja, cincálja, amíg szusz van benne.” – Laik Eszter tárcája.

A fényfüggönyről jutott eszembe a napokban, ahogy a napos idő beköszöntekor a fák tetejéről alázúduló sugarak áttetsző szövetté álltak össze a levegőben. A fényfüggöny… – Laik Eszter tárcája.

Nem tudom, csak én érzékelem-e úgy, hogy a média a hidegből is legyártotta a maga durranásig felfújt hírléggömbjeit, hiszen régen semmi különöset nem találtunk abban, hogy télen hideg van. Mi több: a mostaninál általában sokkal hidegebb volt. - Laik Eszter tárcája.

„S aztán az újabb éjszakában az egyezkedés. Mit adsz az enyhülésért? Az kevés lesz, barátom. A végső enyhüléshez feltétlenül. Nem vagy elég bátor.” – Laik Eszter tárcája.

A fogaskerekű városmajori végállomásánál, a vasút kertjének a bejáratánál van kiállítva az a hatalmas kerék, amely a hajdani vaspálya egy darabjaként szolgált egykor. Csak egy vasból készült egyszerű monstrum, és mégis, ha pontosan kapaszkodnak össze a részek, meglódul velük a világ is. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Beteszem a lábam a városba és bombák tűnnek fel mindenütt – semmi költői túlzás, az első ébredés után a zenei adóból is csak terrorról dől a hír. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Számomra a Facebooknál van valami vonzóbb az emlékkönyv múlandóságában rejlő időszerűtlenségben. Szeretem a „vajon mi lehet vele” típusú kérdések melankóliáját. Izgalmasabb a nem-tudással terhes találgatás, mint a mindenről tudás illúziója. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Ez a szombat–vasárnap a Kulturális Örökség Napjai alkalmából hagyományosan, „kapunyitogató” hétvége, vagyis olyan helyszíneket látogathatnak meg az arra kíváncsiak, amelyeket hétköznapokon csak ritkán, vagy egyáltalán nem. „Magánfelfedezéseim” függetlenek a hivatalos programtól: olyan szemérmesen rejtőzködő helyek, hogy többnyire csak a környéken lakók ismerik. És, paradox módon, távoli ország-beliek. – Laik Eszter tárcája.

Romhalmazok nagyjából azonos távolságokra az út mentén. Összezúzott, ósdi bútorok, papírdobozokból kiboruló játékhegyek, ócska járműalkatrészek, esernyők, táskák, lámpabúrák. Hűtőszekrény, sütő, tévé, rádió. Járőröző furgonok, éjjel is pásztázó fények. Nincs háború – lomtalanítás van. – Laik Eszter tárcája.

„És itt a homlokomra csaptam. Hát persze! Spórolnak. Lespórolják a végéről a foszfort. Egy gyufányi mennyiségből kijön kettő, ilyen egyszerű. Ezzel kellett volna érvelnem annak az elsatnyult agyú hivatalnoknak. Hogy a szellemi termékből nem spórolható ki az anyag.” –  Laik Eszter tárcája

„Fejvesztve rohantál a művészellátóba, és nyomtad aztán a kezembe felszabadult lelkesültséggel a kis ragasztószerű tubust, amelyből sűrű pasztaként buggyant elő a vékony, sötétarany csík.” – Laik Eszter tárcája

„Csányi Vilmos példájának analógiájára én a Múzeumok Éjszakáján abban szoktam megnyugodni, hogy alapvetően normálisak is vagyunk.” – Laik Eszter tárcája.

Az Irodalmi Jelen ünnepélyes „Könyvhét-megnyitójának” tekinthetjük a Zsivágó Kávéházban megrendezett II. Nagy Felolvasást, amely többek között abban különbözött az elsőtől, hogy ezúttal még többen gyűltünk össze, hogy verseket, prózarészeteket hallgassunk meg szerzőinktől.

​​​​​​​Minden hatalom szeret építkezni és elnevezni: keze és szelleme nyomát hátrahagyni. A hatalom mindig az örökkévalóság reményében cselekszik. Másképp nem is lenne értelme. Átnevezni is jó, mert a névadás maga hatalom. Aminek nevet adunk, annak gazdái vagyunk, teremtői, szülői, keresztszülői. - Laik Eszter tárcája.

A kérdőíves kora este csöngetett be csütörtökön, szokatlan egy időpont, de hát az asszony semmin nem csodálkozott, őt aztán mindig, mindennel megtalálták. Annyi mindent akartak már rátukmálni, és többnyire be is adta a derekát. - Laik Eszter tárcája.