A semmi és a minden távlatában nehéz identitásunkat mederben tartani: meddig tartok mint ember, s hol kezdődik a fa? Kinyilatkoztathatom-e a nem emberinek a fájdalmát? Nyújtózkodhatok-e az ég felé? A 2018-as Szégyenhez képest Muszka Sándor legutóbbi kötete, az Idegen állat az emberként létezést nem az elkerülhetetlen halál felől fosztja meg kitüntetettségétől, hanem a semmi és a minden tágasságában. A két véglet dialektikájában egyik fél sem kerekedik felül. Muszka „a semmi ellen a mindent” (Séta) hívja, ugyanakkor a minden kellemetlen szegletén elborzadva azt kérdezi, hogy: „Ugye ez itt még nem az a genny, a kín, / ugye ez itt már a semmi”. Talán ennek az oszcillációnak a végigkövetésével oldható fel legkönnyebben a versek tömörségéből adódó meg-megbicsaklás és a kötet hangulaton túli értéke.

Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

Tompa Gábor mintha a darab aktualizálhatóságának a határait kereste volna, s így olyan síkját fedte fel annak, amit még nem érzékeltem, pedig minden bizonnyal ott rejlett eddig is Shakespeare szövegében.

A hétvégén az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club szervezésében megnéztük, hogyan működik nulla fok környékén, az erdő sűrűjében a kortárs magyar líra. A rendhagyó felolvasást és a hangulatot Varga András zenész, lapunk olvasója, a természet és művészetek együttállásának alapos ismerője fényképezte. A képriportot a felolvasók és a közönségben soraiban ülő, de a performanszba aktívan bekapcsolódó költők és prózaírók verseivel "illusztráltuk".

Ha valami olyan tetszik úgy, ahogy a versek szoktak, ami nincs sorokra tördelve, előszeretettel fejezzük ki csodálatunkat azzal a felkiáltással, hogy „ez tiszta költészet!” Kérdezhetnénk: mi az a költészetben, ami ennyire minden egyéb fölé helyezi? Talán az, hogy képes megmutatni, hogyan néz ki a gondolat. Egyszerre láttatja a gondolatsor minden pontját, kifeszítve az öröklétbe az én létrejöttének egy rövidke részét.

Nehéz a gyökerek láthatatlan kacskaringójára, a talpunk alatti rezgésekre figyelni, ha a távolban hegyeket sejtünk. Pedig nem ártana néha lefeküdni és átengedni magunkon e frekvenciákat: a föld alatt sokkal intenzívebb az élet, mint a messzi, sejtelmes hegycsúcson. Az Ágtól ágig című kötet e gyökerek rezgéseit erősíti fel, áramoltatja.

Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).