A Darabokra tépve megcáfolhatatlanul nevezhető a testiség regényének is, amelyben olyan pszicho-szexuális konstrukció jut érvényre s olyan gyakorisággal, hogy már-már zavarba ejti az olvasót, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mi most magára a könyvre, mint corpusra fókuszálunk: egyfelől a szexualitásban „kiélt” testiség tapasztalatára mint szövegszervező tényezőre koncentrálva, másfelől a szöveg mint test jelentésviszonyára, amely főképp a trianoni békediktátummal ragadható meg.

Visszavárlak, visszavár,
Pápua vagy Kolozsvár,
ha vetkőznek a hajnalok,
a csillagokra hajolok.

Az írott szöveg holt betűi az olvasók gondolataiban kelnek életre. Úgy tűnik, Böszörményi Zoltán könyve esetében ez különösen igaz. Bővítheti az ismereteinket, lehet rajta töprengeni, lehet vele vitatkozni, többféleképpen értelmezhető, továbbgondolható.

A Darabokra tépve című nagyregény műfajilag nehezen behatárolható, modern kísérleti regénynek nevezném, ahol a szerző többféle regénytípust és irodalmi műfajt ötvöz.
Az esszéregény, a fejlődésregény, a kalandregény, a novella, az újságcikk, az interjú, a poétikus, leíró részek, a versek, a kordokumentum, a fénykép, a napló és a levél tudatosan felépített, színes, kavalkádszerű ötvözete. Az író nem riad vissza attól, hogy szereplői filozófusoktól idézzenek, s a filozófiát a mindennapok szerves részeként kezelve éljenek, sőt még attól sem, hogy Karl Marx verseiről beszéltesse hőseit, de újságcikket, interjút, levelet, naplót is belesző a szövegbe, illetve a regény szereplőinek életébe.

gyűjtöm az erőt, hogy újra, ha kell, százezerszer négy égtáj felé kiáltsam: megtaláltalak, Hazám!

Hollóhajú éj fürdik a Temze vizében,
meglátja magát benne a hold,
kikötne valahol,
lenne ő a holdkomp,
az a vagány járgány,
mi átvisz egy másik,
fényben fürdő partra.

Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.

Különleges könyvekhez különleges bemutató dukál: az Írók Boltjában – a szabályoknak megfelelően – közönség nélkül, online közvetítéssel beszélgetett Böszörményi Zoltán és Varga Melinda újonnan megjelent köteteikről.

Hogy a költészet valóban mennyire trendi még járvány idején is, nemcsak a Petőfi Irodalmi Múzeum népes közönsége bizonyította az Irodalmi Jelen díjátadó gáláján, de azok a fekete-piros, feliratos szájmaszkok is, amelyeket Viola Szandra munkájának jóvoltából viselhettek a rendezvény résztvevői.

magyarokat is elárultak Trianonban,
vörös forradalmat varrtak a nyakunkba,
szeletnyi ország, mi megmaradt,
és a kongó harangok hangja bennünk és mindenütt.

Ebből a rám nehezedő világból, én csak a tavaszt értem,

Én is úgy kóstollak meg, nyugodt, ráérős türelemmel, hogy tovább tartson a részegítő aktus, simogató ujjaim vándorlása bőrödön

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

ezeréves vágy kúszik az égbolt testére

Látom, amit felkínál a látomás, törvény, szív és fogalom.

senki sem éhes a szóra de kívánja a kimondhatatlant a feltörő öröm ízét a koriander illatát a tüzet a lázadást a pillanatot amikor nem kell megalkudni senkivel és semmivel

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

Törvényt bont a kényszer, lerántja leplét a valóságról, kitakarja vézna testét,

Lóg az égen a fáradt hajnal lába.

Az ezüstfényű ragyogásban,
amerre nézek
fekete rózsák
vérben izzó vörös kemencéje.