Test és lélek szoros kapcsolata minden humán entitás létfeltételeinek alapját képezi. Böszörményi Zoltán kisregénye egy olyan problémakört tár fel, amely egyrészt ezen kapcsolat természetére mutat rá, másrészt pedig napjaink munkamigrációjának mértékét, s annak szociálpszichológiai vetületeit világítja meg egy külföldön dolgozó anyját súlyosan hiányoló gyermek szemszögéből. A Sóvárgás fontos társadalmi kérdésekre hívja fel az olvasó figyelmét.

Csak a csókban érzem ezeket az ízeket, a felbolydultság zűrzavarában, az imákban. S ha megláncolják is kezem, a szabadon száguldó gondolattal működik képzeletem, új világot teremthetek, új határt a fényűző szónak, dimenziót, látványt, fényességet a felém igyekvő szárnyalásnak.

az élet álmot lát,
és az álom életet.

Balettintézetben tanult tizenhat éves koráig, koreográfus szeretett volna lenni, később pedig színész, számára a tánc a szabadságot, a feloldódást jelenti az időben. Két verseskötet után külföldre menekült, ennek kálváriáját a Regál című kisregényében írta meg. Hosszú ideig sikeres üzletemberként dolgozott, amiben a filozófia is segítette, majd visszatért az irodalomhoz. Minden női szereplője is ő, gyakran álmodik regényei hőseivel, szeret horgászni, teniszezni, különleges kapcsolatban áll a tengerrel – Böszörményi Zoltánnal, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével beszélgettünk.  

Most már láthatatlan dolgokról (is) beszélhetünk, sétálva, mint a peripatetikusok, kiürítjük az éj hordóját a völgyek termékeny ölébe, elnézzük, mit művel a fény a világgal, ha szabadjára engedik. Évekkel ezelőtt, amikor még testnyi távolság ült közénk, és a sör a vodkák után elkábította a valóság fejét, elmondtam, nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, az ősrobbanás előtt nem volt sem tér sem idő.

Illatok szelíd párnája a fejünk alatt.
A végtelen homálya ringat karjaiban,
pedig jobb szeretnénk, ha a csillogás

a pőreség fehér foltjai villannak fel, a sóhajok felett árkádok magasodnak, a nesztelen omladékain csók pihen. 

Bálint-napi szerelmes versvideó Böszörményi Zoltán verseiből Tallián Mariann és Lázár Balázs előadásában

felcsillannak a tél tükrei fókaháton remeg az inga pillanat

Nyugaton a helyzet változatlan,
még nincsenek Európában
a legújabb atomfegyverek.

fut az eső fut a homokra cseppjeiben megcsillan a végtelen szerelem csillaga

A játék tétje jóslat,
majd eldönti az Úr,
mi a rím és hasonlat.

Böszörményi Zoltán adventi hangosverse

vörös rózsák lobogó vére kitárulkozó lényed a tavasz mely beteljesülésre vár az örök igézete a halhatatlanság

A magány száraz gallyait égetik a kertben, arcodra savas pernyéje hull. Mint árva, ha éhes, és kenyérért kebelre szorul, még imádsz-e úgy?

„fölemelte szemét: látta nagy meredek varjú viszi fenn

mint saját koporsóját fekete testét tudta

felrepül ő is s ezt gondolta magában:

tájfun sátra takar majd el megőrli testem –

ám tegye: mégis a szó CSAK FENNMARAD így is amúgy is

AZUTÁN is”
(Szőcs Géza: De a szó a szó)

a lélek isteni természete
léted szükségszerűségéből ered
nevezd ezt szabadságnak
érzelmeid eszményi állapotának

A béke ma sem látogat, /
rám ül a gond, szaggat a baj, /
az ágak között válogat /
álmot, látványt. Omlik a zaj.

Veled utazom. Hajadban jéggyémántok, tűzachátok fénylenek.