SZÓKÉP

a spaletta nyitva.
a haldokló utolsó szavai nyittatták ki veled.
(Bora)
Torkomban harmadszor felfőzött melasz.
Csorog a várakozás.
(Nagy Sára)

HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA

Életforma a sörözés, hát a környezete nem lehet rideg, nem kopár csarnok, sem talponálló, ahol a lelki szomj nem múlik el. Kell, hogy a régi cégér, időtől pácolódott bútorok, az ódon fal íve, az edények és mindenféle más relikviák évszázados folyamatosság végére sorolják a törzsvendégeket. (Ágh István)

 
Az ablak zsalurésein átvetődő fénypászmák megvilágítják a falat és a falra aggatott festményeket. Egyetlen egységbe tömörödik mindaz, amit eladdig nem tudtunk együvé tartozónak. A fényfoltok egy minden részletében egybetartozó világot láttatnak.

SZÓKÉP

csipkeközökbe
magad marta
sebekből
ömlik a véred

HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA

A sör ránk vonatkozó első nyoma Kr. u. 448-ban tűnik fel, amikor Priszkosz, a görög követséggel Attila hun király udvarába érkezett. Az ő éles szeme meglátta, hogy a bennszülöttek csak mézbort ittak, de maga a hun újfajta, árpából és kölesből készült italt fogyasztott.

SZÓKÉP

"Ha el akarod kerülni a művekben jelentkező, korunkban már nem létező összhangot, szerves anyagokat kell építened a munkáidba. Preparált húst, mumifikált élőlényeket, csontot, belet..." – Bogdándy Szultán

SZÓKÉP

 (Laca) a belül-lévők között teremt „klasszikus” egymásra-utaltságot, szinte ahelyett is, hogy érzékeltetné: milyen bizarrul önkényes (és labilis) viszonyban van az egyén = a „pillanat”: az „Idővel"

HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA

A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost.

SZÓKÉP

Nem tudunk róla sokat, de ismerős. Fotós a harmincas évekből. Magyar. Zsidó. Áldozat. (Tóth Viktória)
legyek bár vendég a hazámban
és koldus a föld kerekén,
a szépnek, amit láttam, így is
örök gazdája vagyok én.
(Szabó Lőrinc)

 Kritika, esszé, költészet

A különböző védelmi hálókkal és koholt képességekkel felvértezett időtlen, kéz és láb nélküli harcosok egy olyan megméretésre várnak, melyben bebizonyíthatnák végre, hogy érdemesek a halhatatlanságra.

SZÓKÉP

Arcok kibontakozóban és eltűnőben. Arcok békében, nyugalomban, izgalomban és várakozásban. Arcok a maszk szorításában és a szabadulás fluidumában. Arcok az entrópia minden skálapontján – a kristályostól a légneműig.

SzóKép

A virág kontúrjai elvontak,
Bonyolult-rajzú füvek: költészet!
A maszk pillanatnyi lüktetése - -
Szeszélybe mártani az egészet…

 
Kozmikus világfánk két, hegyével érintkező kúp, közepében a Földdel, körülöttük a Nap és a bolygók mozgásköre. Eget és Földet Demiurgosz teremt, végigutazik a világegyetemen, majd visszafordul önmagába.

HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA

esküt tettél,
hogy újra magyar lennél,
magyarból magyar lehetnél,
hisz arról nem te tehettél,
arról nem te döntöttél,
hogy árvának születtél,
amikor úgy döntöttél,
hogy magyarrá lehessél.
                      (Bella István)

 HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA

ahogy érkeztem úgy megyek haza
lehajtott fejű napraforgó
mindkét szemem kipereg
kiszáradt kút szomjat sem oltó

 
ments meg gyermek vagyok melletted minden
élettapasztalatommal együtt ments meg nézd itt járok
mezítláb a melled hegyvidékein

Naum a kései román szürrealista költészet alighanem legjelentősebb alkotója. (Balázs Imre József)

 
Magas, csinos nő. Fest. Van egy életfája, amelynek mindenkori állapota az övével paralell. Műteremlakásában él, egy ládában a gyökerei, más növényekkel, törekszik a fény felé, ami az ablak. Kinn az utca van, konkrétan Budapest.

A szövegek láncszerű összekapcsolódása első közelítésben kedves játéknak tetszik. Második olvasatban egy új, többszerzős alkotás megszületését üdvözölhetjük. A rendhagyó performance, úgy reméljük, hagyományt alapoz meg. Annál is inkább, mivel jelentősége túlmutat önmagán: az együtt alkotás örömére és az egymásra figyelés ethoszára tanít. (Halmai Tamás)

Fejét kidugta – hívta már a nap –
holt-fehéren, kis Lázárként, a bab.
Aztán percenként itt is, ott is egy
újabb parányi lap emelkedett.
Régen örültem olyan jót, mint másnap
az általános bab-feltámadásnak.
(Illyés Gyula)

 
Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.