Az első szó a „fehtür”, könnyű felismerni, hogy itt a fehér és a türkiz szavak eleje összegződött. Képzeletünkben a kékeszöld szín világos árnyalata, tejesre hígult pasztelles tónusa jelenik meg. 

 
 
az idő hangulatához öltözöl
porzol a lépcsőn lemenő aktban
egy nagy üveg
marcel duchamp van veled

 
Vörös hold és párolgó láthatár;
A hatalmas rét füstölögve alszik
Táncos köd mélyén, béka hangja hallik
A sás közül, mit borzongás kuszál

 
Küzdünk a nemléttel, hogy rák(k)ényszerítsük a létre,
Megkopogtatjuk a csendet, zenét követelve tőle.
Végtelen tereket foglalunk egy lábnyi papírlapra,
Vízözönt árasztunk szét egy hüvelyknyi szívből.

 
A test, ez a tárgyiasított, agyonkínzott kéreg, kultikussá hamisított, műtárgy-szerepbe kényszerített matéria a lélek megformálásának, létezése bizonyításának egyetlen eszköze és esélye.

 
Bennem is nevetgél valaki
akár a mosogatórongy
Most fogok elesni majd
múltidőben

Mesterségem nincs híjával
csalásnak és árulásnak,
ördög-ebnek hívhatnának.
Mit nem lát meg ördögi szem,
azt is kiszagolom, s viszem.
Hans Sachs

Feszes, későgótikus ég alatt
néma és barna állat,
Európa - mondtad s megcsókoltalak.
És eltörtem az állad.
(Orbán Ottó: Heves Vagy Ágnes)

 
Sírásunk mindent egybemos,
tűzvésszé mázol minden lángot,
mint a hétágú gyertyatartón
a hét szál gyertya, életünk

 
Jó? Felforgató, sodró, fájóan intim, csodaszép. Hullámzik és sodor a vers, a zene – mintha nem is lenne külön szó erre; együtt vannak. - Tóth Kinga az ENDRŐDI SZABÓ ENDRE-estről

 
Hang- és képtekercsek!
Idős időtlenség-szalagok!
Uram, épp te ne tudnád, mekkora kín,
ha rosszul tekered föl a kapcád?

A vers olyan
szabad lehet
(költő nélkül),
mint a lánc,
mely elengedte
a kutyát…

Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.
(Komjáthy Jenő: Dzseláleddin Rúmi)

lényedbe az elmúlással szeretnék végleg belopózni
ha meghalok föld álá viszem az arcod
szétázó fogsorom jéghideg vizekre
bolyhos férgek csillámló hadára testálja ízed
szétcsorgó szememből kimarja rideg agyaggá
oldja a föld Iúgja lenti mosolyod

Én vak vagyok és tudatlan, de látom,
hogy sokféle az út. Minden dolog
végtelen sok dolog. Te zene vagy,
egek, paloták, folyók, angyalok,
mélységes rózsa, meghitt s végtelen te,
kit az Úr megmutat majd holt szememnek.

A képregény-forma alapvetően nem kíván meg epikus jelleget, vagyis cselekményt; hiszen a líra is – amelynek cselekménye többnyire nincs – lineárisan épül fel, különválasztható, kisebb gondolati elemekből. Egy képzőművész ezeket az egységeket képekké tudja alakítani.

Transzparencia, átláthatóság, áttetszőség és átvilágítás. A dolgok legbelsőbb jellege, működése mást mutat, mint ahogy azokat kívülről látjuk. Ha kívülről szemlélődünk, jelentőségüket nem fedezhetjük fel tökéletesen!
(Mayer Éva)

A legönellentmondóbb próbálkozás a humánum gazdagságáról való lemondással, a már-már hagyományos teljesség-igény elsorvasztásával kísérelni meg a környezetnek árnyalatosabbá tételét, gazdagítását, különösen nálunk, ahol a szellemi élet egy igen fejletlen szellemiségű, kevéssé polgárosult társadalom felett vívódik.
Lengyel Balázs: Babits után

Szilánkos némaság
körülzár.
Szétpukkadnak
hólyag-galaxisok.

Lepereg az agyag.