Január 23-án százötven éve halt meg Erdélyi János, a neves költő, kritikus, néprajzgyűjtő, Arany János kortársa, akit szintén jelöltek az Akadémia titkári posztjára. Naplójegyzetei tanulságos lenyomatai a szabadságharc utáni éveknek, és Erdélyi János lelkébe is beleláthat általuk az olvasó.

Az én űrhajómban már rövidülnek nappalok,
a sejthalál kis technikusai bütykölgetnek rajtuk,
bizonytalan határidővel, és mégis,
mintha minden évvel egyre
gyorsabban járna a kezük.

Így megy a világ is előre,
tanulván új s új korszakot.
Nem tudva mi lesz, és nem tudva, hogy lesz,
igyekszik, időnként lerogy.

A költemények eszenciája, szómágiájának alapja nem más, mint a szeretet, ezért egyetemes, bárki számára kódolható lírává tud válni. Az első ’botondka’ az Irodalmi Jelen nyári képeslapblokkjában látott napvilágot, a költőt lapunk motiválta a folytatásra. Januárban A hónap alkotója rovatunkban ezt a folyamatot követhetik nyomon.

Ünnepi versösszeállításunkban a magyar- és a világirodalom néhány különösen szép művét válogattuk össze a december végi napokra, „amikor a lombok meghaltak, de született egy ember”.

A nagy regényíróról kevesen tudják, hogy olykor verselt is, mégpedig csillogó humorral. Arany Jánosnak címzett „feddése” egy kudarcos lapindítás tanulságait szűri le; a közélet megfricskázását mintha csak a mai állapotokról írta volna; politikai „nyelvbotlásaival” tűzdelt időjóslataival pedig boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!

A kényes hangulatokra vágyó Teremtő a művészek eljárását használta: egységessé alakította, homogenizálta az egykor amúgy maga teremtette, részletekben bővelkedő, tagolt látványt.

A kínaiak úgy gondolják, könnyű világra jönni és elmenni is könnyű. Én úgy gondolom, jönni könnyű, menni nehéz. Lassan megszokjuk és megszeretjük az életet.

Igazad van, Pascal, az értelem lassan működik, mert sok szempontot kell figyelembe vennie, az érzelem egy pillanat alatt dönt és mindig kész a cselekvésre. Én lassan működöm, pedig nekem is vannak érzelmeim.

Ahogy öregszünk, kerékbe tör minket saját felnőtt egyéniségünk, mondod. Nem olvashatunk el minden könyvet, nem élhetünk végig minden életet. Sorsunk korlátoz, kiabálod megint. Mindenkit korlátoz a saját sorsa. Engem ez a tény megnyugtatott.

Babics Imre megírt mintegy nyolcszáz oldal prózában tördelt hexametert. Ezzel a munkával akkor is foglalkoznia kellene a média irodalomra szakosodott vékonyka szegmensének, ha a könyv egyik gondolatmenete nem éppen a „szakrális terror,” más szóval a „líraviláguralom” bevezetése lenne.

A műnek talán lesz ideje várni a megőrzőkre. Ki tudja várni, míg az őrzők betérnek az ő igazságába. A mű segít az alkotónak és az őrzőnek is. A mű a magát elrendező igazság valamilyen alakban, egyúttal az igazság megőrzése is.

Nekem az akvarisztika fájó tapasztalat. Itt, ahol a világ véget ér, túlságosan valós. Az akváriumtudósok a börtönhalak szakértői. A tengerbiológusok a szabadhalak ismerői. És nekem mindkettőhöz túl sok közöm van.

Majd elkövetkeznek arany
kürtjei és csillagai
a születésnek, a halálnak,

A csóré gallyak mint jajgató cigánylányok forognak ugyan
ki vetne ügyet rájuk a paplak eleji vén fenyők összehajolnak
zúgásuk kerek idegen honnan szállhatott magjuk a föld agg
mint a mondák mohó ágak marnak a Hold puha testébe

Az Irodalmi Jelen és a Tat Galéria szeretettel meghívja kedves Olvasóit, Látogatóit α című karácsonyi verskoncertjére 2014. december 19-én este 7 órára a Tat Galériába (Budapest V., Semmelweis utca 17.).

Történészek szerint a 19. század az első világháború nyitó puskalövésével ért véget, s mivel jómagam Gyomán ezzel a puskaropogással ébredtem létre és valóra, történelmi szempontból egyívású vagyok a századdal. – Curriculum vitae, 1995

Maga még nem hallotta, hogy a huszadik század 1989-ben, egyik napról a másikra véget ért? – Véget? – bámult el Dongó Fabricius. – Hát akkor ez, ami most van, az micsoda? – Ez a senki ideje – mondta most már kissé idegesen az ápoló. (Orbán Ottó)

A síma fejű kígyó, aki megkísértette Évát a Paradicsom kertjében, valószínűleg ugyancsak kalbász alakú jelenség volt. Nincs nő, ki ellent tud állni ennek a kígyónak, legyen hurka, kalbász avagy szafaládé formája. (Faludy György: Pantagrüel)