Csak a harangok zúgása,
csak a szentségtartók fénye,
az Istent dicsérő halálsikolyok,
a domonkosok és a ferencesek lábnyomai
a templomok kőpadlójában – védnek bennünket.

Doina Ruști regénye a 19. század eleji fanarióta Bukarestbe vezeti el az olvasót, jól ötvözve a történelmi elemeket az adott korra jellemző misztikában, babonában való hittel – melynek nyomai egyébként napjainkban is fellelhetők a románság körében. Az okkultizmus rejtélyeibe beletanult lány, aki tizennégy évesen a brassói Bolgárszegről Bukarestbe kényszerül menekülni, tulajdonképpen nem más, mint maga a Pénteki macska.

A fiatal német szerző nachts (éjszakánként) című regényének főhőse egy fiatal nő, aki céltalan éjjeli sétái közben kivilágított lakásokba csenget be, és beszélget a főleg egyedülálló, későn fekvő emberekkel. Részlet a műből Muth Ágota Gizella fordításában.

Beköszöntött az új, a ’41-es évre virradó éjszaka.
Nővérét és az egész uluszt és az egész kalmük nemzetséget
Elviszik autókon, majd fűthető tehergépkocsikon Szibériába.
De vajon létezhet-e nélkülük a sztyeppei fű,
De vajon létezhet-e nélkülük a földön az emberiség,
Ha hiányzik bár egyetlen,
Sőt akár a legkisebb törzse?

Beszállnak az ARO-ba, az autó elindul. A második kanyar után egy másik, khaki színű ARO-val találkoznak. Moisa főhadnagyé, a tűzszerész alakulattól, aki azért jön, hogy előkészítse az új lőteret az aznap délutáni tábornoki inspekcióra. A főhadnagy még akkoriban tudomást szerzett a tábornok elvtárs enyhe neurózisáról, amikor a fegyver- és lőszerirodán teljesített szolgálatot. Ezért, amikor meghallja a déli egy órai kondulást a toronyból, odaszól a kíséretében lévő tizedesnek: – Menj fel a toronyba, és állítsd meg az órát.

Kedves Olvasóink, összegyűjtöttük a 2017-ben legolvasottabb prózáinkat és műfordításainkat. Csak egy kattintásra vannak önöktől – reméljük, az ünnepek alatt/között kellemes élményt nyújt majd az (újra)olvasásuk. Toplistás szerzőinknek szívből gratulálunk!

„Az intercityben tomboló fiatalokból álló horda meghiúsította olvasási próbálkozásomat. – Ön apáca? – Nem, pingvin.
A lányok vihogva körém csoportosulnak, sósmogyoróval kínálnak, mesélnek az osztálykirándulásról, melynek bécsi emlékei kimerülnek számukra a fiúk szobáiban tett látogatásokban és a szintén tilos ivászatban.” – Veronika Peters regényének részlete Muth Ágota Gizella fordításában.

Te már Moszkvának, hosszának-mélyének
Közepe vagy, vezértengelye, rozmárcsont,
S oly széles benned, mint nadrág, az élet,
S akár a szög, oly konok.

Kinek most háza nincs, nem épít már.
Ki most magányos, az lesz már a télben,
majd virraszt, olvas, mereng egy levélen…

„Egy ilyen anya után nekem csak egy lehetőségem maradt: költővé válni. Hogy átmentsem az adományát, amitől vagy megfulladok, vagy átlépem vele az emberi törvényeket.” – Részlet Marina Cvetajeva önélatrajzi elbeszéléséből, Csanda Mária fordításában. Az orosz költő-írónő a Gergely-naptár szerint október 8-án lenne 125 éves.

T.S. Eliot első verseskötete, a "Prufrock and Other Observations" megjelenésének 100. évfordulója alkalmából.

Nem vagyok negyvenöt vagy nyolcvanhárom, és senki sem kap a vállára, hogy belegázoljon velem akármilyen tengerbe. Nem tanulok sakkozni, és te sem veszíted el az ártatlanságodat. Nem építesz tornyot kavicsokból sírköveken; engem pedig nem rabolnak el a pihenő anyám karjából.

Nekünk papírgyermekeink vannak akiket lelkesen nevelünk
Mikor megunjuk repülővé hajtogatjuk őket
hiszen vég és fáradság nélküli a testnek
az könyvek olvasása

„Arca úgy csillogott a fényben, mint a fényesre törölt elefántcsont, fekete szeme oly ridegen nézett, hogy pillantása fölött semminek nem volt többé hatalma. Akkoriban jelentek meg a fotóalbumokban a színes képek. Bonyolultabbá tették a hiú hölgyek életét, akik szüntelen nyaggatták háziorvosaikat szépségápolási gondjaikkal.” – Részlet Ela Angerer regényéből Muth Ágota Gizella fordításában.

Az első nyúl kisebb volt, mint korábban, annál is kisebbnek tűnt, mint mielőtt Sabbath magába tette, szőre és fülei úgy odaragadtak a bőréhez, mintha beleolvadtak volna, mancsai és izmos hátsó lábai a hasához tapadtak. Elég apró volt ahhoz, hogy ne kelljen sokáig nyomni – a leggyengébb feszítésre kicsusszant az alatta lévő, tökéletesen fehér lepedőre, és halvány vérnyomot hagyott maga után.

Tiszta patakok faragják
újra a rézszínű kanyont.

A férfiaknak nincs fejük, vagy ha van, fekete puhakalapot viselnek, a karimáját égő cigarettájuk fölé húzzák; azok, amelyek papírfiguráknak tűnnek, nedvesek és gyűröttek, a többiek pedig felfúvódottak, és mostanra mindegyikük ezüstös fegyvert tart fekete kesztyűs kezében. A távolban lövések hallatszanak, meg a lepattanó golyók sikolya. Néha egy-egy férfi a mellkasához kapva a földre zuhan, de egy pillanat múlva felkel, hogy tovább üldözhesse a nőt a zűrzavarban.

Én egy magányos hintaszék vagyok
és ingok a szélben, a szélben.
E terasz egy verem, oly elhagyott,
és csak ingok a szélben, a szélben.

A redőnyökön át a napfény –
majdnem olyan jó,
mint bármilyen narkotikum.

Bár a Bajkált sötéttel befedd!
Költészetünk, az egészet fojtsd meg!
Kit a gáz halálra mérgezett,
nem mond már feletted soha verset.