Nietzsche, Rilke, Storm – német költők versei Hudy Árpád fordításában
Kinek most háza nincs, nem épít már.
Ki most magányos, az lesz már a télben,
majd virraszt, olvas, mereng egy levélen,
Nietzsche, Rilke, Storm – német költők versei
Hudy Árpád fordításában
Friedrich Nietzsche (1844–1900)
Elhagyatva
(Vereinsamt)
Varjúhad száll
Fönn a város felé tova:
Jő a hó már –
Jó, kinek van most – otthona.
Bénít a gond,
Bámulod: mire jutottál!
Ó, te bolond,
Téltől világba futottál!
Néma, hideg
Kapu a pusztán a világ.
Ki veszített,
Nyugvóhelyet sehol se lát.
Állsz sápatag,
A téli vándorút gyötör.
Füst vagy te csak,
Mely örök-hideg égre tör.
Szállj, madár, mondd
Éneked, pusztába zúgva!
Rejtsed, bolond,
Vérző szíved jeges gúnyba.
Varjúhad száll
A város felé tova.
– Jő a hó már,
Jaj, kinek nincs most otthona!
Rainer Maria Rilke (1875–1926)
Őszi nap
(Herbsttag)
Uram: elég. Nagy volt a nyár nagyon.
Árnyékodat a napórára vessed,
s a szeleket bocsássad szabadon.
Parancsold meg, hogy érjen a gyümölcs,
két déliesen forró napot adj még,
hogy minden egyes szem beteljesedjék,
s a súlyos borba végső mézet tölts.
Kinek most háza nincs, nem épít már.
Ki most magányos, az lesz már a télben,
majd virraszt, olvas, mereng egy levélen,
s a sétányokon fel és alá jár
nyugtalanul a lombkavaró szélben.
Theodor Storm (1817–1888)
Októberi dal
(Oktoberlied)
Leszáll a köd, lehull a lomb,
Tölts hát bort, zamatost!
Hogy szürke napjaink sorát
Megint megaranyozd.
Bárhogy tobzódik odakünn
Istenes és pogány,
A nagyvilág, e szép világ,
Elnyűhetetlen ám.
S ha révül is néha a szív,
Koccints csak hevesen,
Hisz tudjuk jól, az igaz szív
Nem hal meg sohasem.
Leszáll a köd, lehull a lomb
Tölts hát bort, zamatost,
Hogy szürke napjaink sorát
Megint megaranyozd.
Ősz van, igaz, de várd ki csak,
Várd ki, nem tart sokáig,
A tavasz jő, az ég nevet,
S virágban jársz bokáig.
A kék napok köszönnek rád,
S mielőtt elsuhannak,
Élvezzük őket, jó barát,
Élvezzük, amíg vannak!
